Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Egis Körmend – Alba Fehérvár

Sorozatban negyedik győzelmére hajt a Körmend, idegenben javítana a Fehérvár.

Egis Körmend - Alba Fehérvár

Bajnokság, 22. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok, szombat, 18:00
V.: Praksch Péter Árpád, dr. Mészáros Balázs, Frányó Péter (Bodrogváry Iván József)

Körmend: Stokes - White - Martinez - Szavics - Gordon.

Alba Fehérvár: Pongó - Stark - Takács - Fakuade - Omenaka.

A bajnokság 22. fordulója következik, melyben összecsap az Egis Körmend és az Alba Fehérvár csapata. A vendég gárda legutóbb a Sopron együttese ellen szenvedett vereséget hazai pályán, míg a vasiak idegenben győzedelmeskedtek a Pécs ellen.

Antonisz Konsztantinidesz, Egis Körmend: Boldogok vagyunk, mert az előző fordulóban egy nagyon nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk a Pécs ellen. A következő találkozó hasonlóképpen fontos számunkra, ugyanis ezzel az egy győzelemmel jobb pozícióba kerülhetünk a tabellán. A felkészülés úgy gondolom jól sikerült, készen áll a csapat mind mentálisan, mind pedig fizikálisan. Az Albáról tudjuk, hogy tapasztalt és idegenben egy nagyon veszélyes együttes, így maximális koncentrációra lesz szükségünk. A mérkőzés során megpróbáljuk majd a gyengeségeiket támadni védekezésben, illetve támadásban is és remélhetőleg megtaláljuk a módját a győzelemnek. A csapatomon negyven percen át tartó fókuszt és akaratot szeretnék látni, és ha ez meglesz, biztos vagyok benne, hogy egy jó meccset fogunk tudni játszani.

Matthias Zollner, Alba Fehérvár: Először is azt kell, hogy mondjam, hogy örömmel térek vissza Körmendre, – ugyanis rengeteg jó emlékem van arról a helyről – és ha bármelyik másik csapat ellen játszanának, akkor biztosan nekik szurkolnék. Szombaton azonban nem így lesz, hiszen számunkra is a győzelem a cél. Egy nagyon jól edzett csapatról van szó, amely mérkőzésről-mérkőzésre az erősségeire alapozik. Belső posztról, Wesley Gordon személyében komoly löketet kapnak, amit nekünk a találkozó során korrigálnunk kell majd. A felkészülés jól sikerült számunkra, és azon dolgoztunk leginkább, hogy hogyan tudnánk mi irányítani a hétvégi rangadót.

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
törrögszultánRedbidPojacared-black01KD Recent comment authors
törrögszultán
Olvasó

Szurkolókként, mindegy ki mit ír egy meccs – beharangozó cikkhez…
Azok csak vágyak, óhajok.
MINDEN OTT, AKKOR dől el.
Főleg az teljesen elhanyagolható, ha 3. fél ír, egy őt nem érintő meccshez.
De tudjuk, van(nak) aki(k) mindenhavá irogat(nak) mert fontosnak tartja(tartják) mondani valóját, mondandójukat…
Sose legyen nagyobb öröme, örömünk!!

Pojaca
Olvasó

Rangadó. Az Alba kiszámíthatatlan. Egy 3 győzelemig tartó párharcban biztos vagyok benne hogy az MTE menne tovább. De egy meccsen bármi megtörténhet. Eljött az idő, hogy Vojától nem kell már annyira tartani, mint régen. Zollner visszatér régi sikerei színhelyére, ilyen szituációban benne van egy szoros meccs. Ha tud védekezésben meglepőt húzni, akkor szoros lehet, de ha gyors játékba bele mennek az MTE szétdobja őket. Stokes, White, Gordon extrák. Tippem 7-8 ponttal nyer az Egis Körmend

red-black01
Olvasó

Ámen. ?

red-black01
Olvasó

Szerintem Zollner valami hasonlóval fog kísérletezni, mint amivel Potocnik simán zavarba hozott minket és egy raklap eladott labdába hajszolt bennünk. Azóta ugyan a két légiós kicsink kevésbé játszik önjáró stílusban, de hajlamosak a fafejűségre így is. Ha a labdát felhozó saját térfélen történő és várható letámadására, a lekettőzésekre felkészültünk, az fél siker. Feltéve ha a többiek visszamozognak, visszalépnek segíteni. Az elején dobni kell belőle 2-3 gyors kosarat aztán csak abbahagyják, mert ha nem, vérszemet kapnak. Nincs semmi bajom Zollnerrel, de szeretném a kézterjegetését, a plafonra emelt tekintetét látni, időkérésnél meg az üvöltését hallgatni ? Na az meg a másik fél… Olvass tovább »

Redbid
Olvasó

Azért azon a meccsen sajna Garett is tálcán kínált mindent amit csak lehetett, de tény Stokes is rendesen az ő malmukra hajtotta a vizet! 🙂 Szerintem az, hogy mi lesz az elején nem hinném, hogy sokat fog számítani, talán még akkor sem ha netán úgy alakul, hogy ellépünk egy huszassal! Én úgy látom ránk sokan “utaznak” a harmadik-negyedik negyedben, és ha ott vissza tudnak jönni a meccsbe, akkor ez a fiatal csapat bizony zavarba hozható, ezért az is kulcskérdés lesz, hogy ilyen szitut miként tudunk majd kezelni, várhatóan agy komolyabb védekezés ellen, mint az elmúlt mérkőzéseken! Mert ha valaki, akkor… Olvass tovább »

KD
Olvasó

A pénz nem dob kosarat, hajrá Körmend!????Nehogy az Alba jó védekezése megzavarjon benneteket és ijedtetekben több mint 90 pontot dobjatok!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés