Egészpályás támadás a mentális fejlődésért

Kovács Gergely élménypedagógiai facilitátor játékos formában, pozitív élményekkel segíti a Soproni Sportiskola növendékeinek mentális fejlődését.

A segítő folyamatban mindig azt próbálom megtalálni, hogy az egyén hogyan működik együtt rendszerszinten a társaival. Rendszerben próbálom értelmezni a helyzetét. Ha nagy létszámú csoporttal dolgozom – ez esetben a kosárlabda csapattal -, akkor is ezzel a szemlélettel igyekszem segíteni. Először a jót nézem, és azt keresem, mik az erősségek, ebből építek kapcsolatot a résztvevőkkel. Ezt követően kezdjük el feltárni azt, mi kell ahhoz, hogy az erősség még jobban kibontakozzon, mit kell még elfogadnunk magunkban fejlesztendő területként.

Hogy kerültél kapcsolatba a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémiával?

Soproni születésű vagyok. Nem élek jelenleg a városban, de az összes lehetséges pillanatban keresem az együttműködést a várossal. Sok évvel ezelőtt városi kitüntetést is kaptam a helyi közösségben végzett tevékenységemért. Amikor a Soproni Sportiskola megkeresett, már volt egy korábbi jó együttműködésem a soproni Széchenyi István Gimnáziummal. Az ott elvégzett munkám útján kerültem a sportiskola vezetésének  látóterébe.

Tavaly a junior döntőt játszó sportiskolás csapat kohéziójának erősítése volt a cél.

A döntőre való mentális felkészítésre kért fel a sportiskola. Nagyon elhivatott szakmai vezetés mellett adott volt a fejlődésre való erős nyitottság. Az volt a cél, hogy ezt a meglévő jó állapotot tovább erősítsük, hogy még erősebb lehessen ez a kohézió. Számomra ez egy kiemelkedően jó együttműködés volt, ahol minden szükséges ajtó nyitva állt.

Ezek a gyerekek tulajdonképpen már fiatal felnőttek, és nem annyira menő, hogyha fiatal felnőtteket játékra hívsz, még akkor sem, ha a kosárlabda mint sport, maga is egy játék. Mit gondolsz, 18-19 éves fiatalok esetében hogyan tudsz játékkal hozzájuk kapcsolódni? Mi az, amit te ott tudtál, és amit azóta is tudsz nekik adni?

Abból indultam ki, hogy van egy 18-19 évesekből álló közösség, amely már elég sokat tapasztalt, talán sok szempontból még erősebb is, mint a kortársaik. Erős az elköteleződésük egy közös cél iránt, tudják mit jelent kudarcot átélni, és abból felállni. Emellett diákok is, akik minden nap iskolába járnak, többségük az érettségire készül. Tisztelettel és nyitottsággal fordultam feléjük, miközben a fent említett jó állapot elérésén dolgozunk, hogy mentálisan kiegyensúlyozottak lehessenek. Arra is figyeltem, hogy a felszabadultság és az önfeledtség ne csússzon át dekoncentráltságba vagy tiszteletlenségbe. Önazonosan igyekszem eléjük állni. Azok a szituációk és játékok, amiket én hoztam nekik, mind az ő mentális és erkölcsi iránytűjüknek megfelelően voltak kitalálva. Felelősségvállalás, tisztelet, elköteleződés, biztonság és derű. Ez az öt alapvető érték, melyekre az együttműködésünk épült.

Hogy megy a közös munka a különböző korosztályokkal?

Röviden úgy tudnám jellemezni, hogy gördülékeny és hatékony. Sok esetben még újdonságnak számít az élménypedagógia, talán részben ezért is kíváncsiak a játékosok és edzők a közös munka során. A módszer lényege, hogy virtuális problémákat oldanak meg a csapatok. Ezek a problémák valamelyest hasonlítanak az adott hétköznapi kihívásokhoz. A kihívás megoldásához vezető úton új tapasztalatra és nézőpontra tehetnek szert a résztvevők. A megoldáshoz vezető úton szerzett tapasztalatokat együtt feldolgozzuk, és megpróbáljuk átültetni hétköznapi helyzetekre, öltözői vagy meccsszituációkra.

Annak tudatában vonatkoztatunk el – játékosok és edzők közösen -, hogy bízunk egymásban és megéri a megszokottól eltérő módon közelíteni a kihívásokhoz. Kilépve a komfortzónánkból a tanulási zónánkba, a tanulás lehetővé teszi, hogy fejlődjünk, és ezt követően tágítsuk a komfortzónánkat. Ez teszi lehetővé a mentális egészségünk és lelki ellenálló képességünk erősödését.

A munkám során igyekszem önazonos módon mintát mutatni az indulatmentes, asszertív kommunikációról. Fontos a pontos megfogalmazás, ugyanakkor a nyers igazság megfogalmazása nem minden esetben elegendő. Vegyünk egyszerű példát, ami bármikor elfordulhat bármely csapaton belül: attól még, hogy a szemembe mondod, hogy cserben hagytalak, még nem biztos, hogy meg is értem, amit mondasz nekem. Ehhez kell a stabil közösséghez tartozás érzése és a bizalom egymás felé. Játékosok és edzők között egyaránt. Ezekben az együttműködésekben az edzők egy picit hátrébb léphetnek, egyenrangú résztvevők lesznek nagyon sok gyakorlatban. Ezáltal új nézőpontból láthatják a csapatot, és a csapat is új oldalát láthatja az edzőnek, miközben sikerélményeket szereznek.

Még akkor is, ha egy olyan csapatról beszélünk, akiknek egyébként szinte csak és kizárólag sikerélményük volt egész évben?

Pontosan. Sikeresek voltak, mert az addigi eredményeik alapján rengeteg mérkőzést nyertek. Az edzők nyitottak voltak, így tudták, hogy jöhet olyan helyzet, amire még nem volt tapasztalata a csapatnak, ezért fontos volt, hogy a bajnokság alatt külső segítséggel erősödjenek. Nagyban segítették a munkámat azzal, hogy átfogó képet adtak a játékosokról, a csapaton belüli mikrofeszültségekről. Például arról, hogy milyen meccshelyzetben tud eltűnni a fókusz. Abban próbáltam segíteni, hogy jobb visszajelzéseket tudjanak adni egymásnak.  A csapat erősségét mutatta meg, hogy nem féltek felvállalni a nehézségeiket, és ehhez kell szerintem igazi bátorság. Ez a szemlélet az edzőktől indult el, akik az egész gyakorlat alatt azt mutatták, hogy én is itt vagyok, én is szeretném, hogy ez jobb legyen.

Milyen szemléletet, attitűdöt használsz a foglalkozások alatt?

Nyitott és partnerségre épülő szemléletben dolgozom. Facilitálom, vagyis segítek a résztvevőknek saját erőforrásaikat mozgósítani a folyamatban, nem pedig megoldom azt. A megoldás felé próbálom kísérni a csapattagokat. Mindenben az egyszerűségre törekszem, mert ezzel tudják a játékosok és edzők a tanulságot és az élmény hatását megtartani. A saját erőforrásaik felismerésében igyekszem segíteni őket, így később szerepeiktől függetlenül élsportoló vagy civil, edző vagy játékos lesz valakiből, talán nagyobb eséllyel lesz egészséges  ember.

Mi az, ami egy ilyen hosszabb folyamat során végbemegy mondjuk egy csapaton?

Erősödik a biztonságérzet. Elmélyülhet a saját magamról és a csapatról szerzett pozitív tapasztalatom. Egy csapatban épp úgy, mint egy másik közösségben, mindenkinek megvan a helye és a szerepe. Aki csendesebb a pályán vagy edzéseken, az egy ilyen tréningen megtalálhatja a saját hangját. Az a tapasztatom, hogy sokszor azért nem hallatja valaki a hangját, mert azt szokta meg, hogy nem fontos, vagy nem érdekel másokat, amit mond. Ha ez így van, akkor könnyebben megtörténhet, hogy idővel az egyén énképe és a csapat felé való elköteleződése sérül. Egy hosszú távú folyamatban lehetőség nyílik a fenti helyzetek elkerülésére és a mentális egészség erősítésére. Mindegyiküknek van élete a pályán kívül, ami épp úgy velük érkezik a pályára, mint a mez, amit magukra húznak. Lehetőség nyílik arra, hogy a játékosok más szerepben is kipróbálhassák magukat, így az, aki talán kevésbé tehetséges sportszakmai szempontból, más helyzetben tud előlépni. Idővel talán a pályán kívüli szerepeire is hatással lesz az, amit itt megtanul magáról.

 Öltözői szituációban, vagy egy meccshelyzetben a lehető legmegfelelőbb döntést fogja hozni, de ha mégsem, a csapata érteni fogja őt, és a következő alkalommal is bizalmat szavaz neki. Mernek majd beszélni annak következményeiről, vagy csak könnyebben továbblépnek. Az edzők nyitottsága nélkül az én munkám nem tudna kibontakozni. Nem mindenkiből lesz élsportoló, de talán a közös munkával, egy rendszeres együttműködésben hozzájárulhatunk, hogy bárkiből lehessen jó értékrendű felnőtt ember.

A sportiskola közösséget teremt és az a fantasztikus a missziójában, hogy lehetőséget teremt mindenki számára, hogy fejlődhessen a képességeinek megfelelően. Értékteremtő munkája van, egyéni értékeket keres, és ezeket segít kibontakoztatni a fiatalokban egy közösségen belül. Hálás vagyok, hogy ehhez egy kicsit én is hozzájárulhatok. Hajrá Sopron!