Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Egerszeget is bevette a Falco

Végig a bajnok irányított.

  •   

Zalakerámia ZTE KK - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 89-98 (17-27, 26-27, 19-23, 27-21)

Bajnokság, 14. forduló
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Kapitány G., Csabai-Kaskötő B., Kulcsár T. (dr. Páli K.)

ZTE: Bibbins 16/12, Johnson 28/12, Williams 19/12, Szabó 7, Agafonov 14. Csere: Djurics 5/3, Simon -, Doktor -, Gulyás -.

Falco: Hooker 8/6, Curry 23/9, Benke 6, Filipovity 7, Reddic 15. Csere: Perl 19/3, Váradi 11/3, Lake 2, Washington 5, Krivacsevics 2, Bíró -.

Az előző fordulóban a ZTE Debrecenben kapott ki, megszakítva ezzel decemberi veretlenségi sorozatát, míg a vendégek nagyon simán lépték le az azóta edzőváltáson is átesett pécsieket, akik utoljára éppen Zalában tudtak nyerni november elején.

Telt ház fogadta a csapatokat, teljesen megtelt a vendégszektor is, felfokozott hangulatban indult a találkozó, ahol végül csereként – igaz beinjekciózva – az idegbecsípődéssel bajlódó Zsarko Djurics is pályára léphetett.

Reddic zsákolása nyitotta a pontok sorozatát, melyre Johnson felelt egy távoli duplával. Curry is beköszönt, ám Bibbins hármasa és Johnson triplája után ZTE-vezetést mutatott az eredményjelző – mint később kiderült ezen az estén utoljára. Hooker távolijával hamar meglépett tíz ponttal a vendég csapat. Négy perc hazai gólcsend után Szabó szerzett kosarat, ám a Falco a negyed második felében érvényesítette a keretek közti különbséget és magabiztos előnyt kiépítve tízpontos előnnyel vonulhatott a kétperces pihenőre.

Reggie Johnson ismét ponterősen kosarazott, ám ez is kevés volt a sikerhez . Fotó: Bálizs Zsuzsa

Váradi lépett elő főszereplővé a második negyed elején: hármast hintett, majd labdát lopva ziccerezett, aztán a Bibbinsszel támadt nézeteltérését követően technikait kapott. Lake zsákolását követően már hússzal mentek a sárga-feketék (18-38), köszönhetően az egyre nagyobb (támadó)lepattanózásbeli különbségnek. Agafonov szerzett két ziccert. A ZTE-szimpatizánsok folyamatosan anyázták a játékvezetőket, még a találkozó félbeszakítása is felmerült. Mégis a kék-fehéreknek adott lendületet a közjáték, Johnson hármast szerzett, majd Williams lopott labdát és értékesítette a büntetőket. A tizenötödik percben Okorn mester időt kért, hogy rendezze a sorokat, ám Johnson újabb duplája után a hazaiak bizakodhattak tovább. 7-0-ás futásban volt a ZTE, amikor Filipovity hosszabb szünet után vendégkosarat ért el. Potyogtak a hármasok, Johnson, Perl, Djurics volt a sorminta. Szabót faultolták, és a megítélt büntetőkkel négyre zárkózott a hazai csapat. A negyed vége azonban ismét Perléknek sikerült jobban, Filipovity zsákolása és Curry “pöcije” után ismét tíz fölé nőtt a vendégelőny. 43-54 állt az eredményjelzőn a szünetben.

Williams, Johnson, majd Curry és Agafonov is pontosan célzott, majd Hooker-Reddic alley-oopnak tapsolhatott a csarnok Vas megyével szimpatizáló szektora. A Falco magasemberét képtelen volt tartani a ZTE, már ekkor dupla-duplánál járt. Johnson negyedik trojkáját is bepörkölte – hibátlanul célzott a 6,75-ösön túlról ezen a találkozón a ZTE amerikai hátvédje – ám ő sem tudta megakadályozni, hogy a különbség egy kicsit még nőjön is a félidőhöz képest.

62-77-es állásról folytatódott a mérkőzés, Johnson mint kés a vajon tört át a vendégek védelmén, majd Bibbins célzott pontosan távolról. Curry extrájával tett róla ismét a vendégcsapat, hogy a ZTE ne kerüljön tíz pont alá, s bár Williams és Bibbins is elkapták a fonalat triplából, ezek a hármasok csak a különbség tartására voltak elegendőek. Gasper Okorn kihasználta 11-es rotációját, az utolsó percekben Krivacsevicset és Bírót is pályára küldte, s csupán utóbbi maradt ponttalan a vendégeknél. Az utolsó percben Dirk Williams gyújtotta be a rakétákat, előbb Benke Szilárd testén át szerzett 2+1-es kosarat, majd blokkolt, végül pedig az utolsó támadásból megszerzett hármassal 9 pontra csökkentette a különbséget.

A meccs végén a Falco-tábor örülhetett. Fotó: Bálizs Zsuzsa

A meccset megérdemelten, az első percek kivételével végig vezetve húzta be a listavezető Falco, mely közel kétszer annyi lecsorgó labdát gyűjtött be, mint a ZTE. A 24-3-as támadólepattanók közti, valamint a kispadok közti különbség is jól mutatja, miért is vezeti a bajnokságot a Falco KC. Hiába célzott remekül, 50% felett kintről a ZTE, a szombathelyiek 13 szerzett labdája a lepattanókkal együtt hatalmas előnyt jelentett. A közel 200 vendégszurkoló nagy örömmel konstatálta, hogy 13. győzelmét is megszerezte a vasi alakulat, mely jövő szerdán a Zaragoza ellen erősítheti mg továbbjutó pozícióját a BL-ben.

  •   
HIRDETÉS

162 hozzászólás

162
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
43 Comment threads
119 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
70 Comment authors
VinceCarter.15agyasZTE_KKSlyvyiusHubie Brown Recent comment authors
agyas
Olvasó

A világon nincs még egy ilyen sportág és egy ilyen hely, ahol 20 percig kórusban lehet kurvaanyázni név szerint valakit. A játékvezetők – nyilván az ellenőrrel egyetértésben – úgy gondolták, hogy nem szakítják meg a mérkőzést, hanem azzal csillapítják le a közönséget, hogy 10 percig mindent a javukra ítélnek. Nem ízlésem szerint való volt a zegi szurkolók viselkedése, de valahol igazuk volt, hiszen látták, minél jobban kurvaanyázzák Kapitány urat/elvtárasat, annál jobban a javukra ítél, és ezen maguk is jól szórakoztak. Ez a 3 jv. és az ellenőr nyilván valami fontos embernek a valamije, különben ennyire morális mélységben lévő biológiai képződmények… Olvass tovább »

aSAS
Olvasó

kedves Szhely! ne feledjétek h a városotok baloldali lett újra, bár mindig is az volt! Szóval lassan elzárják a pénzcsapot!!! csak figyeljetek!!!
Bencze Stárics párosnak már rég lejárt az idő!!! Távozzatok!!!

antikosar
Vendég
antikosar

Sok baloldali városban jobban mennek a dolgok!

derryl
Olvasó

Miért baloldali?
A Jobbik, Momentum, stb mióta az? Ellenzéki! Egy hangyapöcsnyi különbség van a két fogalom között!

agyas
Olvasó

Az, hogy baloldali, valami rosszat jelent?

Szombathelyi
Olvasó

Két dolgot jegyeznék meg.
1.Amig itt közpénzeztek a fradika nem tudom mibol él. Fradi csicska blue armada
2. Amig itt megy a divatszurkolozas mikor a kosar megy jobban odajartok mikor a foci akkor oda. Ma kb 25 ember aldogalt a ,,nagy” B kozepbe.

Cibona5
Olvasó

Csak néhány kérdés hozzád. És előre bocsátom, hogy nem egerszegi vagyok. 1. Rendben van-e habzó szájjal azzal kezdeni a szurkolást, hogy Zeg, Zeg, Zeg, b..zi Egerszeg? 2. Helyes-e tinédzsereknek teli torokból üvölteni, hogy b..zi Bencze és b..zi Szabó? 3. Helyes-e “sötét zalázni”, valamint teli torokból kurvázni a játékvezető hölgyet? Viseljétek méltósággal, hogy ilyen jó csapatotok van és szurkoljatok neki! Ne pedig tahó módra szidjátok a másikat és annak edzőjét, játékosát!

810509
Olvasó

1. nem 2. nem 3. nem . Van igazságod , több szurkolást és sokkal kevesebb foglakozást várnánk az ellenfelekkel és szurkolóival . Sajnos itt jönnek az észbeli korlátok , nehéz ezen segíteni . Tegnap a gyerekeket el kellett a terelni a közvetítéstől , perceken keresztül kristálytisztán hallatszott a bíró k…..sa . Mindigo : tényleg vitz ez 2020-ban . Se komment , se visszajátszás , se a nem kívánt szurkolói zajok kihalkítása. Gyorsindításról szinte mindig lemarad , ha van “egy kis kavar ” szintén . Amikor ennyi állami pénz van a kosárlabdában , nem létezik h ezt ne lehetne jobban művelni….

Cibona5
Olvasó

Egyetértek. MindiGo tekintetében abszolút igazad van. Ui: Akik meg a hozzászólásomra negatív like-ot nyomtak, azok nézzenek magukba.

Dudi
Olvasó

+1

Notorius Naftalinus
Olvasó

mióta a Zalasport adja a ZTE meccseket azóta nekünk nincs ilyen problémánk, valóban vicc amúgy amit művelnek, főleg az, hogy egy meccsnek a másnapi újranézéséért is fizetni kell (ami ugye már nem élő).

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Igazad Cibona! De a másik oldalról miért nem szedted össze a gyöngyszemeket? 🤔 Sokkal primitívebbek voltak,ahogy máskor is…

Slyvyius
Olvasó

Primitív? Szóval, mi skandáltuk azt egy fekete játékosnak, hogy Ria Ria Hungária? Szerintem abban a momentumban 3 AfróAmerikai játékosotok volt fent. A kurva anyázás? Ha ellenetek fújt volna Kapitány ti is így vélekedtek (hozzá teszem, hogy ti a női bírót kurváztátok). A anyázás tényleg erős volt. A legnagyobb baj, hogy ilyenkor nem vizsgálják meg az ok-okozatott sem. Gyenge bírók, szerintem egy jó meccs. Hozzá teszem, hogy engem hidegen hagy a Vas megyei ellentétek, én a Körmendnek is drukkoltam és a Falconak is mikor nemzetközi szinten játszottak.

ZTE_KK
Olvasó

Miért nem írod le ezeket a gyöngyszemeket? Direkt szidás nem indult ki tőlünk, választ kaptatok minden elkezdett rigmusra. Azért azt adtam, amikor a felelgetőst beszoptátok 😉 Kapitány megérdemelte az anyázást, remélem 1 évig nem fogjuk látni ahogy Benczúrt se láttuk egy jó ideje..

Cibona5
Olvasó

Egyrészt azért , mert a cikkben le volt írva. Másrészt pedig, amikor majdnem az egész csarnok (még a máskor nyugodtan ücsörgők is) szidják Kapitányt – nem a játékvezetőket, ahogy a tudósításban szerepel -, akkor annak lehet némi oka. Egyébként a tudósítás akkor lenne korrekt és pártatlan, ha leírná azokat is, amiket én megjegyeztem, de valamiért nem tette.

Heindrich
Olvasó

bevette a falkó, erről a kupadöntő ugrik be

2lee14
Olvasó

Hát kinek mi, bár a tied beteg fantáziára vall.

derryl
Olvasó

Torokra!

ZTE Jenci
Olvasó

Az erősebb megverte a gyengébb csapatot. Ez sajnos nem volt meglepő. Itthon a magyar mag nagyon gyenge. A jól játszóknak sem ment úgy mint szokott. Amit nagyon sajnálok, hogy Benke Szili megint eltűnt a pályán. Perl-nek gratulálnék, szép volt. Sajnos csak neten láttam a meccset, de most őszintén, szurkolás?! Melyik tábor meri megtenni ezt rajtunk kívül!!! Pécsen is kizavartak minket, a többség mégis bent maradt a csarnokban! 🙂 Váradi: Semmilyen szituációban nem megengedhető, hogy valakit “fejbe kólincson” egy játékos! Pláne játékon kívül és a szándékosság is egyértelmű volt. Ez szerintem azonnali kiállítást von maga után. (Majd utána olvasok) A csapatunk… Olvass tovább »

Master1
Olvasó

A Váradi-Bibbins esethez hozzászólva: Először is miután Bibbins eladta a labdát, átkarolta Benedeket ezzel megállítva a gyorsindítást, ami után alapból kijárt volna neki a sportszerűtlen fault. Majd pedig a zte-s irányító ott maradt és először ő lökte meg Váradit, aki válaszul ugyanezt tette. A helyes ítélet egy sportszerűtlen fault lett volna Bibbinsnek és egy-egy technikai fault a két játékosnak. Megfelelő játékvezetői döntés esetén ez azt vonta volna maga után, hogy a csapatod a mérkőzés 12. percétől irányító nélkül marad.
Egy ilyen számotokra eléggé kedvező eset után jött, az általad olyan büszkén említett kirohanás a szurkolótársaid részéről.

RRichieG
Olvasó

A Falcosok már természetesnek veszik,ha valaki más fizetést ad az alkalmazottjának, azt csak közpénzből teheti. Nem MAGATOKBÓL kell kiindulni. Az, hogy loptok, az csak számotokra természetes. Ezek a szegény egerszegi munkások keményen megdolgoztak azért a pénzért, amiből fikázzátok őket.

pbask
Vendég
pbask

Ricsi, ha provokálni akarod többieket,valami erősebbet kéne kitalálni,mert kezd nevetséges lenni.Én tojok a hülyeségeidre egy ideje,de azért ne add fel. 🙂

Rougenoil
Olvasó

Az Olajosok már természetesnek veszik,ha valaki más fizetést ad az alkalmazottjának, azt csak közpénzből teheti. Nem MAGATOKBÓL kell kiindulni. Az, hogy loptok, az csak számotokra természetes. Ezek a szegény fehérvári munkások keményen megdolgoztak azért a pénzért, amiből fikázzátok őket..

2lee14
Olvasó

Neked 10 éven keresztül most jön a 11. nem fájt hogy honnan van az a pénz amiből megy a csapatod nem bohóc? Találj ki újat kezdesz unalmas lenni, és azt gondolom nem akarod hisz mi értelme lenne az életednek? Koncentrálj a holnapra őszintén remélem hogy kikaptok már csak miattad is!! Közpénzhuszárok!!

RRichieG
Olvasó

Unalmas? Akkor szerintem írjatok Gyurkabának, hogy ne fogadjon el több közpénzt.

2lee14
Olvasó

Ja és szánalmas!

Marillion
Olvasó

De akkor Szolnokon se!

Ev.Ok.
Olvasó

Jajajj ricsi itt van megint a kakid? 🙏🙏🎉

Ewing
Olvasó

Az, h falcos… Még mindig kisbetű… 😉 Nem, nem Szombathely miatt, hanem így helyes.. 😉 Emiatt, az olajos is így írandó..

RRichieG
Olvasó

Ezexerint a köszpéz lopás rendbe wan. esztjaviccski nyelvtannáci 😂😂😂

Godemperor
Olvasó

Dehogy van rendben, az csak akkor oké, ha a Szolnok teszi. Másnak ezt nem szabad! Le van védve, szolnoki találmány.

2lee14
Olvasó

Jogos!

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Ez ti jobban tudjàtok közpènzkirályok…. 😂

VinceCarter.15
Olvasó

Hajrá falco!

Praenoricum
Olvasó

Gratulálok a Falcónak. A lepattanóknak köszönheti a Falco a győzelmet. Az, hogy a ZTE összes lepattanója volt annyi, mint amennyi a Falco támadólepattanója, az beszédes. Megértem, hogy az Egerszegiek nehezményezik ezt a hozzáállást. Egy gyengén dobó Falcót így nem lehetett megverni. Azért degenbeli győzelmekkor eszembe jut, hogy a tavalyi évig, ha a Falco elhagyta a Szombathely táblát, szinte garantált volt a vereség. Amióta Gasper összerakta a védekezést, azóta ez is megváltozott. A másik, ami eszembejutott, hogy honnan tudják ennyien, hogy Kapitány anyja durva?

Tomika2
Vendég
Tomika2

A falco nem (elsősorban) azért nyer már idegenben mert az ökörn összerakta a védekezést, hanem mert telepumpálták őket iszonyat mennyiségű pénzzel. Ezzel a kerettel te is végig vernéd a mezőnyt. Megdöbbentő már az is, hogy kikaptak egyáltalán idén.

Fenyő
Vendég
Fenyő

Te a védekezést 1 éve nem tudod összerakni 😀 már Okornt szidod,előtte Völgyit.Völgyi bajnok volt,kupagyőztes,bajnoki bronzérmes..te egyik sem leszel soha.Völgyi feltett a címerre egy csillagot..te mit? egy nagy lófaszt.Szégyen,amit csináltok!

Tomika2
Vendég
Tomika2

Én és a feleségem már jóval több mint 1 éve védekezünk. Elég jól összeraktuk 🤣 A Völgyi-s Zete még veled is röhögve bajnok lett volna. A névrokonság látom csúnyán összezavart.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Tompika,tompika… 😂

donnarumma
Olvasó

Te nagyon buta vagy a kosárlabdához..

Basketball 7
Olvasó

Gratulálok Szombathelyre! Megérdemelten nyertek. Bírók? :semmi extra, Kapitány volt itt. Ez mindent elárul. A tegnapi kiállításos meccset akarta űberelni. Sikerült. De a vereség szempontjából nincs jelentősége. Érdemes megnézni a statot. Lepattanó:46!-24! Kétpontos :53!-28! Szerzett labda :13!-4! Ceneter és 4 es poszton katasztrófa!!! Agafonovnak volt 3 jó meccse és vége. Szöszi már régóta nagyon gyenge. Djurics, hát őt már rég elzavartam volna!!! 4 es poszton 5 pontos játékos mérkőzések óta!!! Ez nem légiós szint!!!! Bibbins ma jól dobott de kB ennyi!!! Johnson és williams megszakadhat, két emberrel nem lehet meccset nyerni. Rengeteg kikényszerített utolsó pillanatos dobás és figura nélküli játék. Ezek… Olvass tovább »

Drazsen
Olvasó

Ez egy profi sportújságírói szintű elemzés. Egy mutatóban volt jobb a ZTE – igaz abban nagyon – a tripladobásokban és azok hatékonyságában. De, mint látjuk ez sem elég az Általad fentebb leírt egyéb mutatók kompenzálásában.

mrfox
Olvasó

Így van!
HAJRÁ ZTE!!!

Drazsen
Olvasó

Gratulálok a csapatunknak. Ami a ZTÉ-t illeti, azt nem érem, hogyan tudták a Körmendet legyőzni, bár igaz, ma a Körmend Oroszlányban is megszenvedett.
A Zaragoza meg ránkpihent, Andorrában 28 ponttal kikapott, de ők is nagyon rotáltak majdnem a teljes kezdőötösük a padon kezdett. De figyelem így is 48%-kal dobták a hármasokat, csak az ellenfél meg 53%-kal. Na remélem, majd szerdán rajtuk is felülkerekedünk az Arénában.

Hubie Brown
Olvasó

Tehát leadták a meccset szerinted?
Szerintem csak egy ekkora vereségnél nem azok játszanak legtöbbet, akik szoktak.
Perl szinte mindig csak csere, ettől még ő a csapat legjobbja BL-ben és bajnokságban is.

Emőkefan
Olvasó

Pár észrevétel a mai mérkőzésről: 1. Nem értem az MKOSZ biró küldését sem. egy évek óta forró légkörű rangadóra miért küld egy tapasztalatlan női bírót. Lehet, hogy idővel jó bíró lesz, de ez légkör még rős neki. 2. Miért küld egerszegi származású komiszárt az MKOSZ. Igaz, hogy most Pesten jogászkodik, de 32 évet Egerszegen élt!!!! 3. A játékvezetés a szokásos magyar mentalitást tükrözte. Az elején mindent befújtak a hazaiaknak és amikor kitört a balhé kompenzálták! Ez vezetett arra, hogy az elején a Falco elhúzott. a kompenzálás hatására meg feljött a Zete. 4. Azt azért látni lehetett, hogy a Zete ma… Olvass tovább »

lujo
Olvasó

Jól látod a dolgokat!

Fenyő
Vendég
Fenyő

Ismét a védekezés volt az erősségünk…ja nem.98 pont…Oda a többihez már meg sem kottyan.Az átlag 88-at sikerült feljebb tornászni.Bírózásba nem szeretnék belemenni az első negyedben a Falconak fújtak, a másodikban nekünk.A két csapat két külön szint,de akkor is, én ilyen tűz nélküli ZTE-t rangadón ritkán láttam.Tényleg,ha ez reggelig megy akkor sincs semmi esélyünk.El kellene gondolkodni..Lendvai Miki szavaival élve,ha felveszitek azt a k*rva ZTE mezt,hogy az mit jelent..ma semmit sem jelentett a magyarjainknak.Bár nem csoda mindenki vasból van.Tomi át kellene már a helyedet adnod.Túlnyomja a feneked már az a szék, ami nem megy nem kell erőltetni.A vezetés 1 hónapja nagy hibát… Olvass tovább »

Marillion
Olvasó

Respekt!…Sajnos ebből a hozzáállásból van a legkevesebb Zalából és Vasból is…az egyik büdös a másiknak… a másiknak meg sötét az egyik….azért jól elvagyunk egymás mellett nem igaz!

Fenyő
Vendég
Fenyő

Köszönöm Marillion!Ahogy anno is írtam ellenfelek vagyunk,de nem ellenségek. 🙂 Ti is tudjátok a Bencze baktérium milyen rossz egy csapatnak.Ti ettől a kortól megszabadultatok,bízom benn már nekünk sincs sok vissza ebből a betegségből.

Marillion
Olvasó

nekem soha nem volt ellenségem sem Zala megye sem Zalaegerszeg….Már korábban is pengettem hogy a Bencze játékosnak ikon volt nálatok de edzőnek nem való! Remélem a magam részéről hogy még tényezők lesztek ebben a bajnokságban is….

derryl
Olvasó

A Kálmán Szindróma.

FALCO1980
Olvasó

Igaz,az 10 évig dőlt.Mindenkit megvettettek kilóra.Mondjuk közpénzből nem volt nehéz…Buckalakó.(Tudom,mostvoltam “bunkó”).

FalcoParádé
Olvasó

Bencze!!!
Gyuri bácsi rád is feladta a Zakót!!!😂😂😂
Ez Szombathely!!! 💛🖤💪👊👏

RRichieG
Olvasó

Azt is közpénzből vette, legalább visszaadott valamit a tolvaj.

Rouge
Olvasó

Hihetetlennek ezek a Falco szurkerek(?):
sötétzaláznak, buckáznak, falusiznak…
(mikor ki az aktuális ellenfél),
nem tudják méltósággal viselni a sikereket.

(Tisztelet a kivételnek.)

Hát igen, a kosárkultúra, a tradíció hiánya.

Aztán két-három év múlva,
amikor vége lesz a sikerszériának
és a Falco visszasüllyed a mocsárba,
ezek a divatszurkolók
(akik most is csak akkor szurkoltak,
amikor ment a szekér
és melyen kussoltak, amikor négyre feljött a ZTE…)
szépen sorban visszakullognak
dartsozni, csocsózni és lengőtekézni a kocsmába.

Oda, ahol igazából a helyük van.

Bozic
Olvasó

Ez eleg gaz duma azokutan, hogy TIZENNÉGYEN jottetek el egy kevesbe sikeres szezonkezdetkor 😀

Csakaszombathely
Olvasó

Ez így igaz. Emberemlékezet óta nem jöttek ilyen kevesen Szolnokról….
Ja, hogy év elején átmenetileg elzárták a közpénz csapot, a híres, csapatukért meghaló szolnokiak nem feleződnek, hanem tizedelődnek…..
Most, hogy a fiókból még előkerült pár száz milla közpénz, ismét nagy az arc.

derryl
Olvasó

Tavaly hányan jöttetek az EC meccsre? Kilencen a sofőrrel együtt! Egy nemzetközi meccsre elég gáz. Igaz, ki is zúgtatok az első körből.

MTE88
Olvasó

Elég ránézni a “B középre”. Minden évben más a nevük, és újak az emberek… 😀

Bozic
Olvasó

Legalabb nem szopunk le minden csapatot, MINT EGYESEK.
Ebben tuti #1 vagytok az orszagban.

derryl
Olvasó

Most ezt miért mondod? Mindenkinek nyaltok, aki az MTE, vagy az Olaj ellen játszik. Természetesen tisztelet a kivételnek!

majerle09
Olvasó

De azért engedd meg nekem “méltóságos” sporttárs, hogy ezt a pár évet még kiélvezzem, mielőtt visszamegyek a kocsmába, ahol felnőttem.

apafibeni
Olvasó

Kedves Rouge! Mielőtt nagyképűen a tradíció hiányáról papolsz, kérdezd meg Gyuri bácsit, hol kosarazott ifi korában. akkor megtudod, hogy milyen a szombathelyi kosár tradíció,aztán szállj magadba!

Rouge
Olvasó

“…. kérdezd meg Gyuri bácsit, hol kosarazott ifi korában. akkor megtudod, hogy milyen a szombathelyi kosár tradíció…”

Megtudtam:

“… Alapító tagja voltam annak a csapatnak, amely 1981-ben Fakombinát SE néven benevezett a megyei bajnokságba. A történet elején még játszottam is…”

Hát pont erről beszélek…:):);)…szombathelyi tradíció: fakombinát a megye egyben…:):)

1981…
akkor mi már feljutottunk az NB1-be,
ahogy akkor már ott volt a Körmend
és a ZTE is.

apafibeni
Olvasó

Nem tudtad meg, mert szövegértési problémával küszködsz.(mármint azt nem értetted, én mit írtam) Segítségül annyit, hogy 81-ben bajosan lehetett ifista…..Egyébként a mostani hozzászólásaid kb. olyan szintűek, mint az óvodásoké, akiknek elvették a babaruháját.

FALCO1980
Olvasó

Te nagyon osztod az észt Komám.Nektek is csak addig ment,amíg dőlt a (lopott) lé…

2lee14
Olvasó

Akkor most szét lett verve, megszűnt az Olaj vagy nincs pénz vagy most mi van? Persze csak ha az ámokfutásod, esszéd, ami mellé egy százas zsepit is csatoltál válaszra méltatod….

Marillion
Olvasó

Állítólag szétverték miattunk az Olajt…de azt írja a műsorújság hogy Alba- Olaj TV-s meccs vasárnap…Akkor ez az Olaj most Szolnoki csapat vagy nem???

donnarumma
Olvasó

a kutya ugat a karaván halad…

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Ricsikerúzs a legnagyobb bohóc továbbra is! Ti szétvert,tönkretett,feneketlen pénztárcájú közpénzkirályok… 🤡😂

pbask
Vendég
pbask

Rúzsocska nem kell reszketni… 😀 😀 😀

VASember
Olvasó

Bohóc rugók kommentje a fotelből… szánalmas

Lightbringer
Olvasó

Kosárkultúra, tradíció a szakértő nyelvén: Egy negyeden keresztül zúg a k* anyád Kapitány.

Lehet jobb lesz ha maradunk a lengőtekénél. 😀

Marillion
Olvasó

A Hajrá Zte meg ha össz. kétszer….erre varjanak gombot…..köszönjük nekik ezt a hozzáállást! Segített győzni!

olaj75
Olvasó

Összevagytok vásárolva mocskos zsoldosok,sárga g…k

2lee14
Olvasó

IQ bajnok holnapi cumira fel!

Marillion
Olvasó

Szolnokon ugyanez volt évekig….amíg nálatok is ez volt addig nem zavart ugye? Legalább olyannal ne gyere elő ami öngól lesz!

Godemperor
Olvasó

Mi bajod a lengőtekével meg a dartssal? Nagyon jó játékok. Tudom, te golfozni szoktál, mert az olyan tradicionális szolnoki elfoglaltság.
Sajnos nekünk csak ennyi jutott, irigyel is mindenki téged. 😀

JACKSON
Vendég
JACKSON

Csak egy kérdés! Bencze Tamás Stárics Kornél főnöke vagy Stárics Kornél Bencze Tamásné?A vége nem elírás!

Godemperor
Olvasó

😀 😀 😀

lujo
Olvasó

Grat a Falconak, lent írta valaki, hogy ha reggelig ment volna a meccs, akkor sem nyertünk volna, valahogy ezt érzem én is. Mintha nem lettek volna feltüzelve, vagy meglepődtek a teltházon? Johnsont sajnálom, a bajnokság egyik legjobbja, kár hogy más nem bír felnőni mellé…

Notorius Naftalinus
Olvasó

Bibbins nem lesz rossz, küzd minden meccsen megy az összes labdára, sokat segített véleményem szerint ma is. Igaz hogy zakó lett, de összességében nem játszottunk rosszul (saját véleményem)

Emőkefan
Olvasó

Johnson mellé felnőtt a másik két légiós a pontszámok alapján, a baj hogy rövid a pad, szinte nulla. Szöszi felett eljárt az idő a fiatalok meg használhatatlanok. Ameddig így néz ki a csapat, addig ne várjatok csodát!

lujo
Olvasó

Így van, pad rövid, magyar mag kevés, de Williams is csak az utolsó negyedben kezdett pontot szórni, előtte 8-on állt meg a padon ült. Bibbins meg alacsony a betörések befejezéséhez.

Borbély Lajos
Olvasó

Ahol kicsit “komolyabb” csapatot akarnak, ott úgy alakítják ki keretet, hogy a padról is jöjjön legalább 15…20 pont. Különben igen esetleges lesz a szezon. Ez a tudatosság egyenlöre hiányzik Egerszegen.

Tomika2
Vendég
Tomika2

Meccsenként átlagosan 15,5 pont jöb a padról. Éppen teljesült a kívánságod.

torma
Olvasó

Néhány észevétel a hazai oldalról:

-figurákat nem játszunk,nincs egy tudatos támadásunk sem,rögtönzés folyik a pályán
-védekezésünk egy nulla, lepattanókért alig megyünk ,felugrani sem akarunk érte
-ez a teljesítmény méltatlan a zegi kosárcsapat korábbi múltjához
Javaslom ,hogy a team üljön le hétfőtől megbeszélni a dolgokat,mert egyre többen ábrándulunk ki a mutatott játékból .

ZTE01
Olvasó

Nevetséges,amikor egy falco szurkoló minősíti a ZTE tábort.. 😀
Gyerekek,5 éve még sehol sem voltatok…ha megy a szekér,könnyű a csapat mögé állni,az menő.Lesznek még itt ínséges évek…
Hozzáteszem,ZTE 10.,falco pedig 1.
Kiváncsi lennék mennyi szhelyi buzdítaná a csapatát ha ez fordítva lenne…kongana a csarnokotok.

SárgaPárna
Olvasó

Egy kicsit sajnálom a zegieket tényleg. De amíg ilyen ügyvezető van a csapat élén, aki önmagában is egy vicc, addig mit vár el az amúgy rendkívül primitív tábor????

budapestről
Olvasó

Senki se búsuljon, megint nyert a magyar adófizetők csapata, de kinek a szégyene lesz ha egyszer kikapnak?

2lee14
Olvasó

A Szolnok még mindig holnap játszik…..

Rougenoil
Olvasó

Budapestről meg nézz inkább focit ha ez nem tetszik.

budapestről
Olvasó

Igazad van ha valaki olyan sportot néz ami nincs a városában a legmagasabb szinten az ne is nézze és véleménye se lehessen a dolgokról, jár a keksz a rigójancsinak

Marillion
Olvasó

Te biztos hogy nem Bp.Honvéd Fan vagy..azoknak Szombathellyel semmi bajuk akár foci akár kosárlabda…De tévedhetek én is!

Godemperor
Olvasó

Nyugi, akkor budapesti ő, amikor én honolului. 😉 🙂

nazol
Olvasó

A címből adódóan egy játék.
Írd be a kipontozott részre a megfejtésedet!
…….. is bevette a Falco.

Jó játékot!

donnarumma
Olvasó

Egerszeget…
Csak neked nehéz:D

Ztekk013
Olvasó

Egerszegiként kézdeném hol volt a B közép????

JACK
Olvasó

1 Gratulálok a Falconak, ma jobb csapat volt.
2 Nem értem, hogy az elején miért kellett tolni a vendégeket, nem voltak rászorulva, amit a “tüntetés” után próbált kárpótolni ez a fasz Kapitány.
3 Az egész a 2 magas emberen ment el!
Se Agafonov, se Szöszi nem tudott hozzá tenni és a hazai oldalon 3, a vendégnél 24 támadó lepattanó mindent elmond.
4 Simon, Doktor, Djuric nulla és ezt egy csapat sem bírná el!
Gratulálok a Falconak!
Hajrá ZTE!

Tóth István
Olvasó

1 másodpercnyi esélyünk nem volt!Tamás összeszedted a védekezést!Ja nem… Tudom Tudom nekünk a Kapost kell megverni.6-8 a felsőháznak lőttek a rájátszás is egyre messzebb de nem baj az Önkormányzat és Bábja Elégedett!

Godemperor
Olvasó

Most tényleg nem bántásból kérdezem, de azt hitted, hogy meglesz a felsőház? Kit szerettél volna megelőzni, a Falco-t, a Körmendet, a Szolnokot, a Paksot, netán az Albát? Ezt te sem gondolhatod komolyan!

Ev.Ok.
Olvasó

Hajrá Cegléd!!! El kellett jönnünk a hely miatt 😄😄😄

tebe
Olvasó

Nem birtatok a fenyt birkak!

*Z*T*E*
Olvasó

A bíráskodás kritikán aluli volt Kapitány miután szidták nem mert fújni semmit! Beszart!!! Váradit egyértelműen ki kellett volna állítani! Nem volt játékban a labda és fejre ütött ez csak bokszban nem azonnali kiállítás! Ettől függetlenül nem ezen múlott a Falco jobb csapat de a rengeteg eladott labdával mi is hozzájárultunk hogy így alakult a meccs! Benczének ideje lenne mennie -15 nél 3 perccel a vége előtt nekiállt zónázni de hogy korábban ez miért nem jutott eszébe azt csak Ő tudja! Simonról ne is beszéljünk ahogy a többi fiatalról se ennyit az ifi is tud ők legalább olcsóbbak! Perlről pedig csak… Olvass tovább »

dball
Olvasó

Hazai pályán az Egerszegnek ez a 98 kapott pont kicsit soknak tűnik.
Bencze kicsit elgondolkozhatna a dolgokon. Gratula Szombathelyre! Sok sikert továbbra is a BL-ben!

VASember
Olvasó

Sötét zala ismét bemutatkozott… a Szervezésből megspórolt pènzt, amit a vendégszektorban elhelyezett 2 mobil wcn nyertetek(300nézőre), költhettètek volna bírókra vagy jàtékosra… Vagy a szurkolótábor IQjának fejlesztésére…

MTE88
Olvasó

Akkor mégsem mi vagyunk a falusiak? 🤔
Egyébként igazad van, a Zte tábor “szurkolása” már tv-n keresztül is kellemetlen volt… Ennyivel jobb csapat a Falco. Amikor kellett egy fokozattal feljebb kapcsoltak a Falco játékosai. Ez tipikus példája volt annak, hogy ha 2 napig játszanak akkor sem nyer a Zte.

Best2
Olvasó

Falco magyarmag 45pont zala 7pont. Kaptatok kis fényt. Ne felejtsétek egerszeg mindig is Szombathely alatt marad!!!

Tomika2
Vendég
Tomika2

Te nagyon hülye! A fél válogatott ott van 2 teljes csapat áráért, mire számítottál? Ne legyél bohóc!

tebe
Olvasó

Havi 20-25 misi berbol meg jo, hogy 45 pontot dobtak, legyen mar egy kis agyad

KF1962
Olvasó

Valamikor majd lehet,hogy alatta lesz,de azért nézd meg a bajnoki címeket! Kosárlabdában és labdarúgásban is! Boldog Új Évet Kívánok minden kosár barátnak!

BódyGuccsi
Olvasó

Majd jövőre, kisfiam, amikor elfogy a kincs…..akkor legyél okos!!!

RRichieG
Olvasó

A pénz nem tud kosarat dobni.
A KÖZPÉNZ viszont szedett ma 24 támadó lepattanót,ott ment el a meccs..

2lee14
Olvasó

A Szolnok nem ma játszott, hanem holnap fog! Figyelj kicsit oda! Nem értem milyen közpénzről beszélsz itt!

Ev.Ok.
Olvasó

Országos hazai buckalakók csúsznak mint szar a jégen 😂😂😂😂

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Ricsikerúzs! A közpénzolaj holnap játszik… 😂

Marillion
Olvasó

A közpénz holnap vizsgázik…mi is figyeljük majd holnap az Alba ellen hogy mire mennek a hirtelen odapumpált milliók után…

Prisztás
Olvasó

Gratulálok a falconak így kell kosárlabdázni! Lehet itt bírózni meg mi lett volna ,ha … a tényeken nem változtat megint kikaptunk … mind egy , hogy 1 ponttal nyersz vagy 20-al ha nyersz akkor nyersz és nekünk nem megy a győzelem Magic Tamással 2020-ban sem! Mind egy legyintsünk egyet rá aztán menjen minden tovább ! Kíváncsi leszek mi lesz a magyarázat erre IS… talán most már lehetne annyi és a Tamás bérencek is belátják, hogy fel kéne állni! Stárics úr maga mért van csendben? Nem maga a főnök? Mert ha nem akkor távozzon együtt a mesterrel..! Kezdeményezni kellene egy üres… Olvass tovább »

Tomika2
Vendég
Tomika2

Annyit adott ki magából a Falco, amennyit kellett. Osztály különbség van a két csapat között. kapitány a magyar kosárlabda társadalom szégyene, egy szánalmas senki, akit végig vertek az iskolában és most azt hiszi, hogy minden mecsnek róla kell szólnia.
Agafonov már a feldobásnál feladta. Fel sem ugrott….

Rougenoil
Olvasó

Hogy csak +10pontot kaptak a birónak köszönhetik…..de Bencze hazai pályán majdnem 100at kapni vicc

tebe
Olvasó

Szombathely… 😀 mikor 20 rol 4 pontra feljott a ZTE hangotok nem volt 😀 es a meccs elejen is kotelezo volt a nagymelleny, ezert vagytok senkik. Mikor 20 pontal vezet a csapat es megvan a gyozelem akkor nagy pofatok van, mikor kuzdeni kene kussban vagytok. Szegyentelen cinegebanda. A gyozelemhez ennek ellenere gratulalok a jatekosaitoknak. Mint csapat jelenleg a legerosebb magyarorszagon, ehhez nem fer ketseg. A divat cinege szurkoloknak is minden jot…

pbask
Vendég
pbask

Köszönjük,de azt azért be kell vallani nálatok primitivebb szurkolótábor nincs a mezőnyben. minden jót

Bozic
Olvasó

Mondja ezt egy olyan tabor tagja, akik 10 percig megallas nelkul kurvaanyaztak😂

tebe
Olvasó

Az elso percben nem is tudom ki kezdte a meccset buzi egerszeggel! Ezt hamar elfelejtettetek… Igazabol nem szamit , a meccs vegeredmenye nem valtozik ugysem, a nemzetkoziben sok sikert!

Marillion
Olvasó

Nálam elítélendő…de csodálkoztam is hogy szemből meg semmi szervezett vissza atmoszféra….hol volt a B…..hisz nem volt Zte foci sem…vagy igen…

Rougenoil
Olvasó

Tudja valaki hogy Zala hogyan került a Dunántúlra?

Born2Ball
Olvasó

😂😂😂NEEE

tebe
Olvasó

Ugy, h ti elobb ott voltatok es kellett az erosites!

derryl
Olvasó

Te mekkora gyökér vagy! És még ti pofáztok, hogy máshol mekkora az arc!

Ev.Ok.
Olvasó

Én értem hogy haragszol ránk de a tudást nem lehet víz alá nyomni… Hajrá Falco

tebe
Olvasó

Erolkodj, jo vagy benne! Miert haragudnek, egyszer fent egyszer lent

Marillion
Olvasó

Ha mi divat szurkolók vagyunk akkor az felettébb kínos kritika rátok nézve hogy a Zte fanatikusok meg semmit nem tettek hozzá a csapatuk teljesítményéhez… ez nem tűnt fel ugye hogy nálatok meg semmilyen szurkolás nem volt a csapatnak…hazai pályán ezt érdemlik tőletek…úgyhogy először ezen rágózz….állítólag Egerszegen nagy a fanatizmus vagy nem!? Ha foci ha kosár ugyanaz van nem?!

Rougenoil
Olvasó

Így kell ezt fél gőzzel.

Lightbringer
Olvasó

Elsőre azt hittem a Real Madrid ellen játszunk, olyan hátszelet kapott a hazai csapat, de aztán rájöttem, hogy ez csak a Bencze Tomi legénysége, úgyhogy végülis megnyugodtam…

donnarumma
Olvasó

Gratulálok a srácoknak!
Elbírtuk a hazaiak-extra 50% feletti triplázását és a 26 büntetőjüket is.No meg Sziszi és Márkó 7/0 tripláját is…Reddic nem játszott sokat,mégis aránylag simán meglett…
Szerdán már teljes gőzzel és odafigyeléssel!

pbask
Vendég
pbask

az a +10 második negyedes ámokfutásban szerintem szépen visszajött.
Amúgy meg ja,Kapitánynak a Kurva anyját 😀

ZTE ZOLI
Olvasó

Ki hozta ide ide ezt a rém gyenge 🐵simont?, kézen fogva húzzanak el innen!

Zsarkov
Olvasó

A f.sz kivan…, nem elég a horribilis költségvetés, már nemcsak otthon, hanem idegenben is gusztustalanul segítik (vagy csalnak?) a bírók a sárgákat…, korrekt fújás esetén, ezt behúzta volna az Egerszeg

Suns
Olvasó

Neked most biztos nagyon rossz lehet. Szegény szerencsétlen…

donnarumma
Olvasó

Mindig kell egy ügyeletes…😂

Karolin
Olvasó

Te milyen meccset néztél???

pbask
Vendég
pbask

Ne szemellenzőzz már könyörgöm, nézd végig a második negyedtől a meccset. Ha szerinted minket toltak,akkor nagyon fogalmatlan vagy ehhez a sportághoz szerintem
Amúgy nem nekünk van hat légiósunk asszem.

Falcobb
Olvasó

A második negyedben nem is mertek a ZTE ellen fújni, 10 perces Kapitány szidás után. Ha ott nincs felfokozott hangulat, a Falco 20 pontos előnyből kezdi a második félidőt.
Ennyire jó csapat a Falco, hiába bírózik bárki.

Ev.Ok.
Olvasó

Adom… Azért azt jó volt élőben hallani 😂😂

2lee14
Olvasó

Be bizony. Jól beszélsz!!

Kasib Powell
Olvasó

Nem csaltak, fújtak ide-oda

Godemperor
Olvasó

Úristen! Ha ezt tényleg komolyan gondolod, akkor nagy a baj.

pbask
Vendég
pbask

Remélem csak trollkodni próbált 😀 mert ha nem az kurva aucs..

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

A közpénz királyai és a szövetség csapata mindig is ti lesztek…. 🤡

Zsarkov
Olvasó

Gondoltam, generálok pár kommentet…🤣🤣🤣
Amúgy nagy ívben szar.k rátok…

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Ja látni,hogy szarsz ránk,azért böfögsz oda minden Falcós cikkhez… 😂😂

Ewing
Olvasó

.

Marillion
Olvasó

Inkább arra válaszolj valami okosat hogy miért maradt el a hazai csapatnak az az igazi szurkolás? Talán a csapatod nem érdemelte volna meg….talán akkor még szorosabb nem gondolod? Engem meglepett ez a hozzáállás…de ti tudjátok mi van a háttérben….

Marillion
Olvasó

Bocs egy sorral feljebb ment volna…vagy fogalmazzunk úgy hogy az összes arra illetékesnek…!

Ev.Ok.
Olvasó

Aludj tovább..

2lee14
Olvasó

Szép volt fiúk! Zaragoza ellen is nyerni kell!! Hajrá Falcooo!!

xxx
Olvasó

Csak fullcourt-on neztem a meccset. E szerint Simon 33 percet jatszott (masodik legtobb a csapatban), 1p 0/0, 2p 0/0, 3p 0/1, öl 1, as 1, f 1. Val 0.

Rossz a stat vagy ez komoly?

Tomika2
Vendég
Tomika2

Simon 8 percet játszott.

xxx
Olvasó

Igen latom kozben a fullc is helyreallt.

Tomika2
Vendég
Tomika2

Azért kaptál 12 lájkot 🤣
Egyik sem látta közülük a meccset… legfeljebb nézte.

Tomika2
Vendég
Tomika2

És ezt még tudják fokozni 🤣

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés