Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Edzőváltás Zalaegerszegen

Ki is nevezték az új vezetőedzőt.



:

:

A Zalakerámia ZTE KK a mai napon megszüntette Luca Bechi vezetőedző szerződését. Lépésüket a csapat eredménytelen szereplésével indokolták. Az olasz edző nehéz körülmények között vette át a csapat irányítását, keményen dolgozott klubunknál, azonban ez sajnos az eredményekben nem mutatkozott meg, ezért döntöttek a váltás mellett – írja közleményében a ZTE.

A csapat vezetőedzői posztjára Heinrich Róbertet neveztük ki, kinevezése a szezon végéig szól.

Fotó: Zsu

38 hozzászólás

38
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
20 Comment threads
18 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
26 Comment authors
Kováts ImreSedmakfunBorbély LajosSajkazterulez Recent comment authors
Marosi
Olvasó

Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy Szegeden ugyanazok vezetik a klubot, akik összehozták Lazic-csal minden idők legeredményesebb szegedi csapatát, majd az elmúlt időkben a kiesés ellen küzdő csapatért voltak felelősek, most pedig kialakítottak egy olyan gárdát, amely lepipálhatja a Lazic féle eredményeket is. Most akkor elmegy a szakma és visszajön? Gondoljátok, hogy ezek az emberek nem szeretnének olyan népszerű csapatot összerakni, mint a Gellér-féle, amelyben Bodrogi 6000 ember előtt nyert bajnokságot, miközben előző nap a stadionban 3 ezer ember nézett egy focimeccset? Azért el kellene azon gondolkodni, hogy olyan világ van, amikor Olaszországban egy sokszoros BL-győztes női röpi csapat megszűnik,… Olvass tovább »

Kováts Imre
Olvasó

Marosi! Maximalisan egyetértek a mondandóddal. A városok sorába – a mostani “eredményesség” ellenére – Kaposvárar is be lehetne venni a sorba. Igaz, ehhez némi visszatekintési képesség szügségeltetik.

Sedmakfun
Olvasó

Kár volt ezért a római kitérőért…. 🙁

Tomi
Olvasó

Egy dolgot azért érdemes megemlíteni. Ebből a nívós társaságból egy embert választott csak az olasz, amúgy az egy általános iskolás kislány szakértelmével összeállított keretet a horváttól örökölte.
Igaz, hogy egy centit sem léptünk az olasszal előre és az az egy ember sem arra a posztra érkezett ahova kellett volna, ráadásul nagyon gyenge játékos is…

Nagyon elment a szakma a ZTE vezetői mellett. A múltért jár egy meleg kézfogás, de ingyen pénz az semmiképpen. El kellene kezdeni dolgozni is egy kicsit, meg fejleszteni főleg agyban, mert itt komoly hiányosságok vannak már, amit nem lehet tovább elfedni.

Borbély Lajos
Olvasó

Azért beszédes a fotó is. Mintha nagy ívben tenne a spiler arra, amit az edző mond. A gyanúm az, hogy Heinrich is pontosan tudja azt, hogy ezt a garnítúrát hosszú távon ő sem tudja megregulázni. Heinrichnek csak ezt szezont kell kihúznia, s aztán szélnek őket ereszteni, s újrakezdeni a kukázást. Bravó magyar kosárlabda.

Sajka
Olvasó

Idén (is) sikerült néhány csapatnak “zseni” edzőket kifognia. Ez a Luca Bechi a menesztett edzők közül is kiemelkedik.

zterulez
Olvasó

Stárics, Gyimesi, Kiss is csomagoljanak!

Galigo
Olvasó

hát ha 30 éve valaki azt mondja, hogy egyszer Heinrich Robitól várjuk a bentmaradást…

Torcida
Olvasó

HUZZON EL AZ IS AKI IDE HOZTA EZEKET A BOHÓCOKAT!

Tomi
Olvasó

Az alap, hogy aki idehozta az olaszt meg a horvátot, az is azonnal távozik.

hopehely
Olvasó

Bencze Tamás, Heinrich Róbert, Kiss Attila, Bodrogi Csaba, Stárics Kornél, Dr Gyimesi Endre, Dr Kelemen Péter, Dr Bárdos Péter?!
ZTE MUPPET SHOW…ne változtassatok, maradjatok még, mert kár lenne értetek, de fogjatok vhol
1 azaz 1 db KOSÁRLABDÁHOZ ÉRTŐ EMBERT!
Ennyi…

eperke
Olvasó

Dr Bárdos László, a pontosság kedvéért!?

Marosi
Olvasó

Kis Attila… Egyébként Bodrogi, Kis, Bencze, Heinrich, Gyimesi akkor is a ZTE történelmi alakjai maradnak, ha ez a szezon rosszul sül el. Azt pedig, hogy egy olyan fotelhuszár, aki valószínűleg pajzán gondolat sem volt akkor, amikor letették a névjegyüket kérdőjelezze meg az eddigi szakmai teljesítményüket, azt szegediként én kérem ki magamnak…

GCkosar
Olvasó

Úgy gondolom, hogyha hopehely azok közé tartozna, akik a nevezettekhez legalább hasonlóan “ért a kosárlabdához”, akkor nem írta volna meg, amit írt.

Kováts Imre
Olvasó

Sok a fotel forradalmár.

GCkosar
Olvasó

Kívülállótól egy ilyen hsz-t ZTE-szurkolóként kikérek magamnak, egy pár magyar bajnoki cím, válogatottság meg egyáltalán a sportág itt van a felsorolásban…

kentin
Olvasó

Meg az utóbbi jó néhány év sikertelensége…

eperke
Olvasó

Most sírjak vagy nevessek???
Még, még, még, ennyi nem elég!!!

crazybasket
Olvasó

Mondjuk a Patai se semmi, 2 meccset nyert edzőként eddig az első osztályban, mind a kétszer azonnal el is küldték az adott ellenfél edzőjét!? Jó stat!??

hopehely
Olvasó

Az aki a Pataitól kikap, meg is érdemli, hogy kirúgják!
Nem?

crazybasket
Olvasó

Teljesen jogos!

Feffo-ZTE
Olvasó

Ha 2 hónapon belül kidobnak egy edzőt, akkor az ő szerződtetése rossz döntés volt. Az őt kinevezőkkel mi a helyzet? Minden oké?

Miska
Olvasó

Ők a szent tehenek!

Milenko
Olvasó

Tök mindegy ki van a padon. Majd Szabó eldönti, hogy van-e kedvük játszani.

Manó
Olvasó

Akkor legyen Ő az edző, ha ez szerinted így működik!?

Milenko
Olvasó

Legyen! Ültessék oda, aztán csinálja.
3 edzőt már sikerült megbuktatnia a haverjaival együtt.

Manó
Olvasó

Azért kíváncsi lennèk, hogy ennek mi a vélt/valós oka?!?

MAFCdrukker
Olvasó

Milyen érdekes, hogy kosárban és fociban egy napon váltottak edzőt az egerszegiek! Nem rosszból, csak tényleg érdekes.

vatvat
Olvasó

Miért pont ezt a fényképet tettétek be illusztrációnak? (Költői kérdés, mielőtt…)

gulyasszabolcs00
Olvasó

Ezzel bentmaradt a Zete.

BódyGuccsi
Olvasó

Komolyabb téteket ne tegyél rá!
Vezetőség még nem mondott le? Mire várnak még?

kentin
Olvasó

?

Vulcano
Olvasó

Már Nazor elküldése után ezt a döntést kellett volna hozni. Heinrich ennél, amit az olasz csinált csak jobban teljesíthetett volna.

torma
Olvasó

Akkoriban Robi nem akarta vállalni a csapat vezetését,most ebben a helyzetben szerintem ultimátumot kapott….

SárgaPárna
Olvasó

Az lemaradt, hogy Sárics Kornél április egytől átveszi a Mikroszkóp Színpad irányítását, mert amekkora kabarét ebben a szezonban rendezett a legnagyobb nevettetők közé emelte őt.

Vulcano
Olvasó

Ez most kifejezetten jó volt.

Manó
Olvasó

Először az életben egyetértek Veled!?

Pbask
Olvasó

Az első jó döntése a vezetőségnek az egész szezon alatt.
Robival nem esnek ki.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés