:
:
A szerdai nappal kezdeményezte Dragan Alekszics vezetőedző szerződésének felbontását a Szolnoki Olajbányász. Egyúttal megállapodott a csapat szakmai munkájának irányításáról a 39 esztendős szlovén edzővel, Gasper Potocnikkal.
A szlovén szakember nem ismeretlen a hazai kosárszurkolók számára sem, hiszen 2016-tól és 2018-ig a Körmend vezetőedzője volt. Potocnik csütörtökön érkezik Szolnokra, s veszi át az Olajbányász edzéseinek irányítását.
Nem a terveink szerint szerepelt a csapat az idei bajnokságban. Úgy éreztük, változtatnunk kell. Úgy gondolom, Gasper Potocnik személyében egy remek, a munkája iránt rendkívül elkötelezett szakembert sikerült szerződtetnünk. Egyúttal szeretnénk megköszönni Dragan Alekszics munkáját, klubunk történelmének kiemelkedő játékosa és edzője, csak hálásak lehetünk neki az elmúlt esztendők eredményességéért. Egyúttal sok sikert kívánunk neki további munkájához.
– mondta – mondta Csősz Tamás, a klub ügyvezető igazgatója.
Légiósainkkal szerintem nincs baj. Más-más szerkezet ellen, meccsenként eltérő leosztásban mindegyikük meg tudja szórni magát, csak magyar nincs, aki tudna hozzátenni 15 pontokat. Kovács 10-20 percekre beáll védekezni (pont aligha van), Rudnernek meg kéne adni a stabil 20 percet, Tóth Norbi helyett Taiwot bőven lehetne nála többet játszatni, sokkal gyorsabb, mozgékonyabb, még ha tapasztalatlanabb is, szerintem sokkal hasznosabb tudna lenni Norbi néhány faultjánál és max 1-2 kosaránál. Többi fiatalt szintén az ÍGÉRETEKNEK megfelelően folyamatosan játszatni.
Sajnos Taiwo még az U20-ban is gyengécske.Gyorsnak gyors de kiveszik a labdát a kezéből (ha épp meg tudja fogni) dobni pedig egyáltalán nem tud. Büntetőt kb. 20%-al dobja.
Miről beszélsz ember 18 pont 62% közeli 40% középtáv 70% büntető (magas embernél teljesen jó) 11 lepattanó és 2 eladott labda. Szerintem ha ennyire nem értesz hozzá inkább ne írj semmit
Akinek van szeme a játékhoz, az látja benne a potenciàlt…, képzettségben, játékintelligenciában soha nem lesz egy Abeljanov, vagy egy Ivkovics, de a fizikai paraméterei, az izomzata simán megüti az első osztály szintjét, ha komolyan képezik, foglalkoznak vele, akár Barro 2. is lehet majd…, márpedig ő se volt egy kutyaütő…, Istenem, mikor a sárgáknak dobott vagy 45 pontot…?
Taiwoval az a legnagyobb baj,
hogy nem érti a játékot, a figurákat,
fejben gyenge…
Taiwo nem amcsi, hanem afrikai…és ez óriási különbség….meg ráadásul van egy kis hülye barátnője, aki rossz irányba befolyásolja…
nem veszi olyan szinten komolyan a kosárlabdát mint pl. Pallai…
Nézd meg a meccseit ember!
És már is tudod miről beszélek.
Megvolt és láttam hogy nem 20% a büntető, és ha néha el is veszik tőle a labdát akkor mi van, kitől nem? Ha szerinted ő gyenge u20ban akkor neked jár a taps
Valaki tud valami infót esetlegés légióscseréről?
Centert néznek…nézegetnek…
ez persze most már Potocsniktól függ,
hogy be tudja-e illeszteni Morant-t a játékrendszerébe.
A többiek biztos maradnak.
És van valami eredmény? Pl.valaki jelölt?
Sztem jó döntés. Egyelőre még nem az ùj edző személye, hanem az elv miatt. Végre nem a mùltból halásznak elő vkit, mint Pór, Kmézics, vagy Alekszics volt most. Már az ABA Liga idején felmerült, h komoly feladatokhoz komolyabb edzők kellenek. Természetesen nem kisebbítve ezzel az előző edzők érdemeit. ?
Hát ez jól is elsülhet, viszont Potocnik nem rossz edző, csak egója sok van, sebaj majd a Jakab masik egós ketten helyreteszik egymást.
Körmenden is volt Fiba Euro CUp-ban sokszor a hét edzője, csak hosszútávon egy csapatnál se maradt. De ebből a keretből tuti többet kihoz mint Dragan.
A magasugró Morant helyére centert, Krisztics helyére Milót és a 4 között vagyunk.
Krisztics képességeivel nincs semmi gond,
Dragan nem tudta használni, ennyi.
Az alba ellen, gondolj vissza milyen jól játszott….
dobott 21 pontot és szedett 7 lepattanót.
Azóta persze gyengén teljesít, de ez nem csak az ő hibája,
aki a szerb ligában húsz pontot átlagolt,
az nem rossz játékos.
Potocsniknál ugrásszerű javulást várok tőle.
Legyen igazad!Eleinte én is îgy gondoltam, de az elmúlt 4-5 meccsen katasztrófális volt.
Ez egy igazi meglepetés. Kíváncsi leszek, hogy mit hoz ki a keretből. Szerintem Szolnokon nincs rossz keret, csak Alexics nem jól használta őket. Amikor Szolnokra került edzőként, akkor azt mondtam, hogy a Szolnok kerete a legjobb, de az edző gyenge láncszem. Azt a szezont behúzta. Tavaly szerintem csak a sérüléshullám mentette meg. Idén, amikor nulláról kellett volna szinte felépíteni valamit, amikor úgy válogathatott keretet, ami az elképzeléseinek megfelelő, akkor látványosan felsült. Potocnik kvalitásairól sem vagyok meggyőzve. Mindenesetre, ha van csapat, ahol indokolt volt az edzőcsere, az szerintem a Szolnok. Kíváncsi leszek, hogy merre mozdul el a csapat.
Az nem kérdés, hogy csak jobb lehet, mert Alekszics hónapok alatt nem tudott előrelépni.
Az viszont kérdés, hogy mit tud ebből az anyagból Potocnik kihozni, mert két használható mezőnyember mellett az irányító ingadozó teljesítményt nyújt, a magas poszton lévők meg semmilyent. Még ha a légiósokat fel is hozza az edző, az Olaj mindig (na jó, legtöbbször) 4 emberrel fog játszani, mert a magyarok gyengék – és azon a néhány meccsen amit láttam, a külföldiek nem is keresik labdával a magyarokat.
De hát ilyenkor mutathatja meg egy edző, hogy mit tud, sok sikert neki!
Szerintem jó fogás.
Biztos, hogy több van a tarsolyában, mint Alekszicsnek volt.
Szárics szerint Nincs edzőkérdés Zalaegerszegen!Miért is lenne hiszen ő mint férfi? Egy határozott karakán ember aki szerint ez csak egy hullámvölgy!A Coca Cola ivászat akarom mondani szíjjászat miatt néha az ember zavarodott döntésképtelen!Nyárig lehet élvezni ezt a pozíciót hallom már megvan az útod!A Töketlenség az állásodba került majd talán egy üres terembe ahol egyedül vagy rendet és eredményt tudsz tenni!Hiába paktáltatok le Portikékkal a közutálat az közutálat!
Portik újra a fedélzeten ?
Na most legalàbb örülhetnek az Aleksic ellenesek. De ettől mèg a magyar magunk nem lesz jobb. Maximum abban lehet bìzni, hogy Gasper megadja a lehetősèget Taiwo-nak meg Pallainak, hàtha ők tudnak hozzàtenni vmit.
Potocnik sem az a fajta ember, aki bátran nyúl a fiatalokhoz..
Nagyon max. a végen 1-2 percnél.
Azért csodát ettől még nem kell várni. Ez a keret továbbra sem biztos, hogy elég a 4-re.
Sok sikert az új edzőnek, lesz dolga bőven!
Alekszicsnek meg jár a köszönet az elmúlt évekért!
Meg kell köszönni Dragan-nak, amit valaha is ezért a csapatért tett, még akkor is ha volt amikor extra játékosok voltak a csapatban és akkor is amikor nem.
Az idén kínált feladathoz nem tudott felnőni…
Az új edzőt pedig Isten hozta!
Hajrá Olaj!!!
Nagyon helyes lépés volt, remélem soha többet ide nem hozzák Alekszicset!
Végre valahára ezt már régen meg kellett volna lépni. Már csak egy center kell és jók lehetünk. Potocnik nem egy halvérű edző mint Alekszics volt.
Innentől jó lesz a szolnok. Potocnik nagy koponya csak stilusán kell faragni,mint Okornnak
A stílusával mi a gond?
Nem akkora állat, mint a szombathelyi.
Már Okorn se. Viszont Potocnik uvoltozesere nem hiszem amcsik vevők lesznek, Perry a társáival bojkottálták.
Alekszics halvérűsège ezerszer rosszabb.
Tudomásul kell venni, hogy ez is a játék része: az üvöltözéssel, gesztikulálással és reklamálásokkal nyomást gyakorolni a bírókra…
mert ezekre a magyar bírókra lehet és sajnos kell is….
persze lehetőleg minél kevesebb tekóval.
Igazad van Rouge, játékosfüggő elsősorban. Ha Potkocsi visszavesz,mint nálunk Okorn,ott lesztek elszámolásnál mindenképp,plusz ha jön Milo, zseniális keret lesz 😉
Végre…, már korábban kellett volna, remèlem, soha többet senkinek nem jut eszébe visszahozni!
Emlékezetem szerint Pótkeréknél ugyan ez a kinti hajigálás ment eszetlenül. Na mindegy, meglátjuk, remélem ennél csak jobb jöhet, reménykedjünk, a bizalom megvan. Azt a nagyarc Jakabot nem hajították ki?
Szerintem rosszul emlékszel. Potocnik most kell a Szolnoknak…. Nem rossz edző szerintem.
Már csak center és irànyító kell….
Már csak abban kell reménykedni ,hogy Milo jó állapotban legyen és igazak legyenek a hírek , akkor egészen más lesz a leányzó fekvése innentől. 🙂
Szép fogás! Alekszics Sopronban sem alkotott semmi maradandót. Neki akkor megy ha jó csapat van mögötte. Potocnik jó választás! Jó lesz ez a Szolnok
Xarból váratépiteni senki se tud….
Töketlen egerszegi vezetőség! Remélem olvassátok!
Még viccnek is rossz 😀