- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Edzőváltás Pakson

Dzunics ajánlotta fel a lemondását.

Már nem Braniszlav Dzunics irányítja a csapatot – írja a klub honlapja.

A keddi Naturtex-SZTE-Szedeák elleni vereséget követően a klub és Braniszlav Dzunics vezetőedző nem kívánják folytatni a közös munkát. A csapat irányítását a szezon végéig Jan Pavlík veszi át, így a pénteki mérkőzésre már ő fogja felkészíteni a csapatot.

A tegnapi mérkőzésen egy hosszú, vontatott és rendkívül nehéz szezon után teljesedett ki bennem az, hogy a csapat érdekeit szem előtt tartva be kell látnom, hogy egészen egyszerűen nem tudom tovább folytatni a vezetőedzői munkámat. A mérkőzés után jeleztem ezt a vezetőségnek, akik elfogadták a döntésemet, így a szezon végéig már nem én fogom irányítani a csapatot

– nyilatkozta Dzunics.

Az ügyben megszólalt Dr. Kovács Antal az ASE vezetője is.

– Rendkívül nehéz helyzetben vagyunk, de úgy gondolom, hogy ezt elmondhatjuk az egész szezonról. Kevés olyan alkalom volt, amikor teljes kerettel tudtunk kiállni az aktuális ellenfelünkkel szemben. Sérülések, koronavírus, karantén és még sok más befolyásolta a teljesítményünket, olykor-olykor azonban felcsillant a remény, hogy bőven van keresnivalónk a legjobb nyolc között. Tiszteletben tartjuk Braniszlav Dzunics döntését, ahogyan ő is fogalmazott egészen egyszerűen elvesztette azt a képességét, hogy érdemben tudjon segíteni a csapatnak. Az ő sportszerűségét jelzi, hogy ő tette meg ezt a lépést és belátta, hogy a csapatnak az lesz a legjobb, ha a hátralevő mérkőzéseken nem ül le a kispadra – mondta a korábbi olimpiai bajnok.

33 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Mindenképpen érdekes sztori.

    Mindezt úgy írom, hogy nem vagyok Dzunics fan, sőőőt! De az áskálódás és a törtetés mindenkin és mindenen keresztül még útálatosabb dolog számomra!

    1, Most kiderül, hogy a játékosok buktatták meg vagy tényleg fogalmatlan banda. Mondjuk idiótákat szeretett maga köré gyűjteni, de nem ügyetleneket eddig.
    2, Valószínű nem felejtette el az edzőség alapjait, max a jelenlegi keret nem szívlelte az erőnlét erőltetését.
    3, Ha tele lett a hócipője és ellehetetlenült valami miatt (ami a viselkedése miatt valószínű), akkor jobb lett volna még ezt az egy meccset ledirigálni, max a viselkedésével jelezhette volna, hogy nem kerek valami.
    4, Lehet, hogy szép lassan beérik a gyanított aknamunka? Ha Jancsi végleg vezetőedző lesz, akkor ez ki is derül.
    5, Ha financiális probléma van, akkor ez a nyáron és a jövő szezonban kiderül.

    Jó lenne, ha ebben az egyesületben legalább egyszer valaki kimondaná az igazat és nem ködösítene!

  2. Méltatlan egy sportemberhez ez a fajta távozás. Aki látta játszani ezt az embert, az várja meg az esetleges magyarázatot majd tőle. Persze, ha engedik neki, vagy nem, de tökösen kiáll az igazáért. Van az a pont, amikor bezárul a kör, megvan kötve a kezed, egyszerűen nem tudsz már mit tenni egy ügy érdekében… Ha nincs érthető magyarázat, jogosan nincs feloldozás, dicstelen megfutamodásként íródik be ez a történet ennek a sportembernek a kalendáriumába. Én láttam őt sokáig játékosként küzdeni, nem volt az a feladós fajta. Én várok.

  3. Playoff közepén lemondani, az tényleg erkölcsi 0, bár érdemes lenne azt is megvizsgálni, h miért vergődik évek óta a paks. Nagy pénz(né), kis kosár(né), sztem ott más szakmai(né) kérdések is lehetnek. Novemberben vki itt majdnem leharapta a fejem, h le mertem irni, Báne kiégett. Mérkőzés közbeni motivációja, testbeszéde, viselkedése mindent elárult már akkor. Persze voltak fellángolásai ideig – óráig, de már nem tartós, hiányzott az erő hozzá….

  4. Kiváncsi leszek, melyik csapat fogja megkeresni, főleg ha valaki követte egész éves ténykedését, játékoskiválasztását. Motivációhiány, alkotói válság. Köszönet neki az előző évek felejthetetlen produkcióihoz, de ez az idei év valami fos volt, úgy mindenestől.

  5. Van egy szabad edző, akinek a múltja szép, de ott le is ragadt egyelőre, talán pont az ilyen egyezés miatt valaki a vendégkönyvbe már pedzegeti, hogy nem is tartja olyan rossz edzőnek, na de két kopasz elférne-e egy csárdában?🤓 Mondjuk én valamennyire adnám ezt a „házasságot”, mert akkor jövőre sem kellene tartani a Körmendtől!😄

  6. Konyhanyelven;
    Gyengébb minőségű alapanyag,konyhatechnológiai hiányossagok a főzés során,aztán a pörkölt leégett…a szakács pedig távozik.
    A konyhalány megpróbálja megmenteni az ételt,hát csoda kéne hozzá.

    Mint Jancsinak most,zsinórban a három győzelemhez…

  7. Ha az ő sportszerűségét jelezné a lemondása akkor ezt februárban tette volna meg nem most… nem nagyon emlékszek , hogy lett volna ilyen hogy a rájátszásban 0-2 -nél valaki lemondjon…. minden csak nem korrekt… na mind1… legalább ment…

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK