Kosárlabda
Edzőváltás Kaposváron, Nikola Lazics távozik
Hasznosítani akarják ennek a szezonnak a tapasztalatait.

:
:
Évadzáró szurkolói ankétot tartott a Kaposvár. Az elmúlt szezon értékelése mellett a jövővel kapcsolatos információkat is megtudhattak az érdeklődők a Kaposvári Városi Sportcsarnok tanácstermében rendezett összejövetelen.
A kaposvári klub részéről Puska Zoltán, a csapatot működtető gazdasági társaság ügyvezetője, Szőke Balázs a Kometa Kaposvári KK másodedzője, valamint Hendlein Roland csapatkapitány válaszolt a felmerülő kérdésekre.
Elsőként Puska Zoltán értékelt, aki kiemelte: hullámhegyek és hullámvölgyek jellemezték a gárda szereplését a mögöttünk hagyott bajnokságban.
– Igen szoros, olykor váratlan eredményeket hozó bajnokság volt az idei, ahol a középszakba jutás elérése volt számunkra az elvárás. A csapat kialakítása, illetve a felkészülési időszak után bizakodva vágtunk neki az évnek, melyben szereplésünk hektikusra sikerült. Voltak gyengébb mérkőzéseink, fájó vereségeink, de emellett olyan találkozókat nyertünk, ami nem az elvárt kategória volt. Az alapszakasz végére az előzetes elvárásoknak megfelelő helyre pozicionálta magát a csapat a bajnoki táblázaton, alig lemaradva a felsőházról. A középszakasz nem sikerült jól, s bár az utolsó pillanatig versenyben voltunk a play off-ért, csalódást keltően lemaradtunk róla. Konkrétan egy hét alatt, a hatodikról a kilencedik helyre csúsztunk vissza és nem sikerült elérnünk a rájátszást. Nagyon akartuk, de hibáztunk sok mindenben. Az eredménytelenség főleg a bajnoki szünetek utáni időszakban volt szembetűnő. Ezt kiküszöbölendő tanulnunk kell a történtekből és a tapasztalatokkal a jövő eredményességét elősegíteni.
– Olyan szezont zártunk, ami hullámzó volt. Jobban és rosszabbul is szerepeltünk – mondta Hendlein Roland csapatkapitány. – A szezon előtt talán alá is írtuk volna a kilencedik helyet – az év elején alapcélunk volt, hogy legyünk a tízben és ne a kiesés ellen kelljen játszani a végén – de ahogy haladtunk előre a bajnokságban komolyabb célok elérésére is lehetőségünk nyílt. Sajnos nem tudtunk élni vele. Amire viszont büszke vagyok az az, hogy visszatért a szurkolás a lelátóra és újra megtaláltuk a közös hangot szurkolókkal. Látom mindenkin azt szeretné, hogy jobb legyen a kaposvári kosárlabda. A KOMETA személyében majdnem húsz év után ismét van névadó szponzorunk, aki értéket lát bennünk. Ezt a bizalmat, a szurkolók, a támogatók, Kaposvár város bizalmát szeretnénk eredményeinkkel meghálálni a következő időszakban. Mi játékosok és a klubnál dolgozók mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.
– Követtünk el hibákat, amiből tanulnunk kell – mondta Szőke Balázs. – Ugyanakkor meg kell említeni, hogy nagyon kevésen múlott a sikerünk. A következő bajnokság lebonyolításában változás várható. A középszakasz nem kerül megrendezésre. Viszont életben marad – még két évig biztosan a jelenlegi formájában – az U23-as fiatalszabály. Ebben szerintem sok pozitív hozadéka van az idei szezonnak, mert úgy gondolom, nem állunk rosszul ezen a téren. A U20-as csapatunk kiváló eredménye is azt feltételezi, hogy egyre jobban számíthatunk a fiatal kaposvári játékosokra.
A jövővel kapcsolatban Puska Zoltán elmondta, hogy Nikola Lazics vezetőedzőnek lejárt a szerződése, mely nem került meghosszabbításra.
– Nagyra értékeljük és tisztelettel köszönjük Nikola Lazics munkáját. A Klub nevében jó egészséget és sok sikert kívánok Neki a magánéletben, illetve a kosárlabda területén.
Edző kérdésben több lehetséges jelölttel is zajlanak tárgyalások, várhatóan a napokban kiderül, hogy ki lesz az új vezetőedző.

Egerszeg?
Köszönjük Nikola, hogy amikor az előző szezonban igencsak mélyen, gödörben voltunk akkor jöttél és segítettél, 9-7-es alapszakasszal zártunk, végül (13-13) 12. hely, igaz nem volt zökkenőmentes szezon, semmilyen szempontból. Jó volt beszélgetni, már a tavaly őszi ankéton is, hogy idén nagyobbak az elvárások, meg, hogy az idei szezon sokkal nehezebb lesz, rövidebb felkészülés, új csapatépítés, új légiósokkal, teljesen más szituáció, mint szezon közbeni beugráskor “tüzet” oltani. Sajnos a 14-12-es alapszakasz 6. hely után, ahol ugye esélyünk volt a felsőházba jutni, a középszakasz 2-6-ja, 9. hely egyértelmű csalódás, pláne hazai vereségekkel. Ráadásul 2017 után megint nem jutottunk be a rájátszásba, ahogy… Olvass tovább »
Olyan edző lesz aki még nem volt Magyarországon. Csak beugrott egy bizonyos helyre pár napra!
Aki kiejtette a Pécset?
Azok a szurkolók voltak, ők tehetnek a kiesésről, a vezetőség megmondta!
.
Kire gondolsz?
Csirke Feri? vagy ő már biztos, hogy Paks?
Dzunicsot hallani 😉
Rossz helyen hallgatózol akkor ?
Köszönjük Nikola, sok sikert!
A következő edzőnk kiválasztásánál remélem egyik kritérium a rotáció is.
A légiósok meg ne csak usa, egy kis délszláv, vagy baltikumi mix egészségesebb.
Én TJ t megtartanám, esetleg Martint rövid pórázon.