Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Edzőváltás Győrben, Oroszlányból érkeznek játékosok

Tapolcán edzőtáboroznak a sárga-feketék.



:

:

A B-csoportos Győri Kosárlabda Club vezetőedzője, Kozma Tamás nem vállalta tovább a munkát az első csapatnál, visszatért az utánpótlásba, és az U14-esekkel dolgozik tovább, valamint utánpótlás koordinátor lesz a klubnál.

A vezetőedzői feladatokat az új szezonban Rátvay Tamás látja el, aki tavaly került Győrbe, s eddig ő dolgozott az utánpótlásban.

Ami pedig a csapatot illeti: a tavalyi keretből Horváth Gergő és Papp Balázs abbahagyta a játékot, a többiek viszont maradtak. Régi-új játékos Horváth Ádám Mosonmagyaróvárról, s Győrben folytatja pályafutását a korábban a SMAFC-ban, legutóbb pedig az MTK-ban szereplő Berneczei László. Rajtuk kívül érkezhet még három oroszlányi játékos, akik a Széchenyi-egyetemen kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat. Őket az U20-as és a felnőttcsapatban is figyelembe tudja venni a szakvezetés.

A célok között titkon az első négybe jutás szerepel. A klubnál egyébként a héten megkezdődött a munka, az U14-től a felnőttekig a korosztályok Tapolcán edzőtáboroznak – derült ki a csapat honlapjáról.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés