Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Edzőt váltott a rájátszás előtt a Jászberény

A JKSE a MAFC-cal, a Hepp Kupa-győztes PVSK a BKG-val találkozik a negyeddöntőben.



:

:

A Hepp Kupa négyesdöntőjének résztvevői közül kerül ki a Piros-csoport egyik finalistája – mindkét kupaelődöntős párharc, a PVSK-BKG és a MAFC-JKSE is megismétlődik a negyeddöntőben az alsó ágon. A jászberényiek a kupában elért 4. helyezést követően megköszönték Miljan Rakics munkáját, a szerb szakember helyét a második vonalban szereplő Honvéd kispadján nyolc évet eltöltő, legutóbb a ZTE szakmai igazgatójaként tevékenykedő Puskás Artúr veszi át.

Pécsi VSK-Veolia – BKG Prima Akadémia

A tavaly az A-csoporttól tizenkilenc szezon után búcsúzó Vasút (2., 21-5) az alapszakaszgyőzelemért folytatott versenyfutást ugyan elvesztette a városi riválissal szemben, de az idény első trófeáját behúzták a fehér-feketék: a 16 között az NKA-t, a fináléban a MAFC-ot legyőzve történetük során először hódították el a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupát. Az elődöntőben bajnoki negyeddöntős ellenfelüket, a reguláris szezont 13-13-as mérleggel a 7. helyen befejező BKG-t verték 99-81-re, ezzel 2-1-re módosították az egymás elleni mérleget – a bajnokság első szakaszában Szigetszentmiklóson (94-77) és Pécsen (114-62) is hazai siker született.

Szrecsko Szekulovics (PVSK): Nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy megnyerték a Hepp Kupát. Ezt a könyvet most bezárjuk és kinyitjuk azt, amelyik a rájátszásról szól. Teljesen más verseny lesz. A BKG csapatát jól ismerjük, hétvégén is játszottunk ellenük. A játékosaim a győzelem után motiváltak, sok pozitív energiát kaptak. Nem szabad elfelejteni, hogy ugyanúgy kell dolgozni, ahogy eddig. A rájátszásban nem szabad kikapni, főleg nem hazai pályán, minden erővel összpontosítanunk kell.

Dr. Nagy Ágoston (BKG): Kezdi jól megismerni a két csapat egymást. Tudjuk, kik a befutók, pozíciózók, betörők és hármas dobók. Jónéhány játékelemben sikerült fejlődnünk ellenük. Ahhoz, hogy nyerni tudjunk, mindenképp jóval kevesebb pontot kell engednünk a 90-nél. Kritikus volt legutóbb a sok második esélyből kapott kosár, ezért a lepattanózás egyénileg és csapatszinten is komolyabb feladatot ró mindenkire. Abban reménykedem, hogy jobb fizikai állapotban versenyképesebbek és méltó kihívói leszünk a Pécsnek.

A párharc menetrendje:

  • április 13., csütörtök 18:00, Pécs, PVSK NKA Csarnok
  • április 16., vasárnap 17:00, Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
  • április 18., kedd 18:00, Pécs, PVSK NKA Csarnok

Ha szükséges:

  • április 21., péntek 19:00, Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok
  • április 23., vasárnap 18:00, Pécs, PVSK NKA Csarnok

MAFC – Jászberényi KSE

Múlt szombaton, a Hepp Kupa elődöntőjében óriási izgalmakat hozott a felek összecsapása, végül az alapszakaszban jobban teljesítő MAFC (3., 19-7) diadalmaskodott 91-86 arányban – a JKSE (6., 14-12) ezt követően a bronzcsatát is elveszítette, ami Miljan Rakics állásába került. A kék-fehérek új vezetőedzőjének aligha kell bemutatni a MAFC-ot, hiszen Puskás Artúr 2018 és 2021 között számos örökrangadón irányította a Honvédot a jelenlegi vezetőedzővel, Lakits Andrással felálló ősi rivális ellen. Ezidáig két vendéggyőzelmet hozott a párosítás a bajnokság jelenlegi kiírásában: a Gabányiban 63-83-ra, a Bercsényiben 81-91-re nyertek a látogatók.

Lakits András (MAFC): Bár volt esélyünk rá, hogy jobb helyen végezzünk az alapszakaszban, nem tudtunk élni a lehetőséggel és harmadikként zártunk, ami, azt gondolom, reális és jó eredmény és nagyon örülünk is neki, hogy mi értünk oda közvetlenül a két pécsi csapat mögé. Pár napja még a kupában csaptunk össze, így a csapatok elég jól ismerik egymást, még akkor is, ha ellenfelünknél edzőcsere történt, ami biztos hatással lesz rájuk. Mi csak magunkkal kell, hogy foglalkozzunk és a saját ritmusunkban kell játszanunk, akkor sikeresek lehetünk. A keretünk folyamatosan egészül ki a sérültjeinkkel, reményeink szerint hamarosan mindenki bevethető lesz.

Puskás Artúr (JKSE): Az utóbbi évek legjobb MAFC csapata vár ránk a negyeddöntőben. Ebben óriási szerepe van a játékosból edzővé avanzsáló Lakits Andrásnak, aki, ha lenne B-csoportos Év Edzője díj, az egyik legesélyesebb jelöltje lenne. Kiváló alapszakaszt mentek, egyetlen dobásra voltak a Hepp Kupa-győzelemtől. Náluk van a pályaelőny és a Gabányi valódi erőd számukra. Azt látom, hogy a játékosaim eltökéltek és kellő harci kedvvel várják a párharcot. Nincsenek irigylésre méltó helyzetben, új arc, új hang, talán egy kicsit másfajta megközelítés érkezett. Ettől függetlenül maximálisan bízom bennük, tudom, többre képesek egyénileg és csapatként egyaránt. Minden erőmmel azon leszek, hogy ezt ki tudjam hozni belőlük.

A párharc menetrendje:

  • április 13., csütörtök 17:00, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
  • április 15., szombat 18:00, Jászberény, Bercsényi tornacsarnok
  • április 18., kedd 17:00, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

Ha szükséges:

  • április 21., péntek 19:00, Jászberény, Bercsényi tornacsarnok
  • április 23., szombat 17:00, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

Fotó: Zalai Hírlap/Katona Tibor

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
Oroszlanyi BanyaszbbzteKendeffy BotondembijéJon Recent comment authors
bbzte
Olvasó

blog, podcast, családi nap: IGEN
eredmény, kosárlabda, jó játék: NEM

Kendeffy Botond
Olvasó

Mondjuk jó lenne, ha Pápai már játszana a MAFC-ban. Papíron erősítés, de eddig nem nagyon látszott. Tudom, hogy az ujja sérült volt, de nem ártana, ha bizonyítana. Nagy szükség lenne rá.

Oroszlanyi Banyasz
Olvasó

Nem tudom…amit láttunk tőle, amíg nálunk volt, a B-ben sem biztos, hogy erősítés lesz. Igaz kevés lehetőséget kapott, aztán le is sérült.

embijé
Olvasó

“Kék az isten”

Jon
Olvasó

Nem semmi. 🙂 Valami jó kis blog hátha lesz. 😛

ztefun
Olvasó

Jászberényben beköszöntött az aranykor! Hamarosan indul a Berény- fieszta, a Berény- végről,illetve jövőre szinte biztos a BL indulás. Reméljük, hogy a mi pizzafutárunk is ott folytatja tevékenységét. Jól indult ez a nap 😀 😀

Csippa
Olvasó

A mesemondó visszatért… ??

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés