Felkészülési mérkőzés
Edzőmeccset játszott a Szedeák, de az eredményt nem számolták
A Vásrhelyi Kosársuli volt az ellenfél.
:
:
Zártkapus edzőmérkőzést játszott a Vásárhelyi Kosársuli vendégeként a Szeged. Szrecsko Szekulovics csapatából hiányzott a debreceni 3×3-as World Touron résztvevő Keller Iván és Kerpel-Fronius Balázs.
A találkozón nem számolták az eredményt, de valamennyi szegedi légiós pályára lépett.
Elsősorban meg akartuk törni a napi két edzés kemény ritmusát, köszönjük a Kosársulinak, hogy segítettek nekünk ebben! Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, magas intenzitással játszottunk. Próbáltunk az U23-as szabálynak megfelelően játszani. A fiataljaink számára is jó lehetőség volt a mérkőzés, a második félidőben sok lehetőséget is kaptak, és örültem annak, amit mutattak
– nyilatkozta a mérkőzés után a Szeged edzője, Szrecsko Szekulovics.
Szólj hozzá!