Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Edzőjét és csomagjait is elvesztette az U18-as válogatott

Kalandos módon indul az Európa-bajnokság.



:

:

Nem mindennapi nehézséggel szembesült a magyar U18-as lány válogatott úton a szarajevói Európa-bajnokságra. A csapat ugyan megérkezett Bécsből repülővel, de a csomagok és Völgyi Péter ott maradtak a schwecháti reptéren.

– Völgyi Péternek valamiért olyan repülőjegyet adtak, amire nem nyomtattak ülésszámot – idézte fel a történteket a hunbasket.hu-nak Fűzy András csapatvezető. – Ugyan nyugtattak minket, hogy nem lesz baj, de aztán annak ellenére leszállították őt a gépről, hogy végül valóban maradtak üresen ülések. Így aztán Völgyi Péter maradt Ausztriában egy éjszakára, mi pedig utaztunk Szarajevóba. Ott szembesültünk azzal, hogy az edzőnk mellett az összes csomagunk ott maradt.

Így a stáb a bosnyák fővárosba érve a szükséges fogkefék, fogkrém beszerzésébe kezdett.

– Ha minden jól megy, akkor a ma délutáni edzésünkön már itt lesznek a holmijaink, valamint a vezetőedzőnk. Fontos lenne, hogy visszazökkenjen az életünk a rendes kerékvágásba, mivel szombaton kezdődik az Európa-bajnokság, s nekünk nagy céljaink vannak – tette hozzá a csapatvezető.

Fotó: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés