Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Dzunics Braniszlav: Sok mindenről nincs értelme beszélni

Edzői nyilatkozatok a playoff első köre után.



:

:

DEAC – Alba Fehérvár 81-96 (20-21, 21-22, 19-27, 21-26)

Kovács Adrián, DEAC:  Az Alba jobban akarta ezt a sikert, ehhez nem férhet kétség. Történelmünk első rájátszás-mérkőzésén majdnem száz pontot kaptunk, ami mindent elmond. Nem taktikailag szenvedtünk vereséget, hanem mentálisan, valamint fizikálisan. Változtatnunk kell keddre, hiszen azzal nem fogunk mérkőzést nyerni, hogy egy hete a nyakunkba akasztották a Magyar Kupa ezüstérmét.

Forray Gábor, Alba Fehérvár: A védekezés volt a siker záloga, a gyakorlatban is működött, amit az edzéseken gyakoroltunk. A fiúk negyven percig koncentráltak, rendkívül fókuszáltan kosárlabdáztunk. Támadásban akadtak rövidebb egyénieskedő periódusaink, de a huszonegy gólpassz arról árulkodik, hogy csapatként arattunk győzelmet. Természetesen örülünk, de már csak a keddi meccs lebeg a szemeink előtt.

Szolnoki Olajbányász – Sopron KC 89-81 (32-29, 20-23, 18-20, 19-9)

Gasper Potocnik, Szolnok: Azt kaptuk, amit vártunk az első rájátszásbeli meccsünkön. A playoff mindig nehéz, teljesen mindegy, ki van a másik oldalon. Ezúttal egy jól felkészült csapat egy remek edzővel érkezett, készen álltak. Kicsit nyomás alatt voltunk, mert a meccs jó részében a döntéshozatalunk messze nem a legjobban működött. Jól kezdtünk, de az első cserék után buta hibákat vétettünk a védekezésünkben. 18 pontot dobtak nekünk büntetőből az első félidőben. Több eladott labdából is leindítottak minket. 50 pontot kaptunk a félidőre. Ez nem történhet meg. A második félidőre türelmesebben játszottunk, sokkal összeszedettebben. Végül megérdemelten nyertünk egy hosszú sorozat első mérkőzésén.

Kostas Flevarakisz, Sopron KC: Mindkét csapatnak jár az elismerés. A legutóbbi találkozónk óta a Szolnok mintha kicsit lelassult volna, de nem véletlenül nyerték az alapszakaszt. Azért jöttünk, hogy mindent megtegyünk a győzelemért. A Szolnok erősen kezdett, de nem szakadtunk le, visszajöttünk a meccsbe. Többé-kevésbé tudtuk irányítani a játékot, de egy-két meghatározó pillanatban nem a megfelelő döntést hoztuk, míg a másik oldalon az Olaj ezt meg tudta valósítani. Két kulcsjátékosunk is személyi hibákkal küzdött és sajnos nem olyan mély a keretünk, mint az Olajnak, hogy ezt egyszerűen megoldjuk. Ez nem panasz, nem tudom hibáztatni a fiúkat. Készülünk a keddi találkozóra. Megtesszük a tőlünk telhetőt, hogy kiegyenlítsük a párharcot ezzel a remek Szolnokkal szemben.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Egis Körmend 97-83 (24-23, 28-20, 21-19, 24-21)

Gasper Okorn, Falco: Nagyon féltem ettől a mai mérkőzéstől, mert nem tudtam, hogy a játékosaim miként reagálnak a kupagyőzelemre. A mérkőzés elején nem volt rendben a játékunk, de utána sikerült rendeznünk a sorokat és megnyerni az első mérkőzést. Ez a teljesítmény nem lesz elég Körmenden. Agresszívabb, fizikálisabb játékot várok a csapatomtól. Három nap múlva folytatjuk!

Antonisz Konsztantinidesz, Körmend: Szeretném részvétem kifejezni a Váradi családnak, mert komoly veszteség érte őket. Másodszor szeretnék gratulálni a Falconak a kupagyőzelemhez, mert nagy teljesítményt tettek le az asztalra. A mérkőzésről, annyit mondanék, hogy 2-3 perces rossz periódus miatt kaptunk ki. A második negyed vége meghatározta a mérkőzés végét. Van három napunk kijavítani a hibákat! Kedden folytatjuk!

Naturtex-SZTE-Szedeák – Atomerőmű SE 105-83 (31-19, 31-26, 23-15, 20-23)

Szrecsko Szekulovics, Szeked: Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, jól játszottunk védekezésben is. Féltem a meccs előtt a play-off tapasztalat hiánya miatt, viszont örülök, hogy megnyertük a fontos, első mérkőzést.

Dzunics Braniszlav, ASE: Gratulálok a Szegednek a győzelemhez! Mivel minden játékelemben jobb volt az ellenfelünk, ezért sok mindenről nincs értelme beszélni. Remélem, a csapatom megfelelően reagál erre a helyzetre, és kedden jobban játszunk.

 

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
Artur DokitormentorRougepepperpowermoldi56 Recent comment authors
Artur Doki
Olvasó

A szombati meccsre volt 9-10 nap felkészülési idő,most lesz 2…
Hajrá….

Rouge
Olvasó

Ami érdekes, hogy a Szegednél milyen szépen el lettek osztva a játékpercek:
mindenki 30 perc alatt volt,
tizenkét ember játszott,
és kilenc játékos vett részt az aktív rotációban, kilencen kaptak tíznél több játékpercet.

Szrecskóra ez eddig nem igazán volt jellemző,
most úgy látszik hosszú menetelésre készül,
nem lennék nyugodt a falco helyében…

moldi56
Olvasó

Valamiért kisiklott nála ez a többre hívatott csapat.

WSreborn
Olvasó

Nekem meglepetés nem igazán, viszont egy nagy csalódás jutott az első meccsnapra, ez egyértelműen az ASE. Ilyen jó kerettel ilyen gyengén játszani….nem is értem.
Pedig véleményem szerint a Falco után a Paksnak a legjobb a magyar sora, és Báne jól szokott légióst választani.
Előzetesen az ASE-t tartottam e párharc esélyesének, de most erősen elbizonytalanodtam.
Grat a Szegednek!

pepperpower
Olvasó

Sokakkal ellentetben, szerintem sem feltetlenul a keretunk minosegevel van baj, hanem a teljesitmennyel. Egyesevel nezve, szinte minden jatekosunk hullamzoan es melyen tudasa alatt jatszik. Ugyanez a keret osszel sokkal jobban teljesitett.
Jellemzoen Bane csapatai agressziven, jol vedekezo es gyors, sok pontot dobo csapatok szoktak lenni.
Ennek Pakson honapok ota alig van nyoma..

tormentor
Olvasó

Részben egyetértek. E nnél minőségibb magyar magot (már, akit szívesen elnéznék) nem nagyon találnék. De a külföldi minőséget erősen megkérdőjelezem. JJ a tavalyi csapat egyik leggyengébb játékosa lett az idén a legeredményesebb légiós, tény hogy jobban teljesít mint tavaly, na de azért nem az a centerfenomén. Agyban főleg. Shephard öntörvényű játékát csak akkor tudnám elnézni, ha kimagaslana a csapatból. Tegnap nem szerzett mezőnykosarat. Új irányítónk csonkaszezonjában több faultot ért el, mint pontot, tegnap nem jött össze neki egy gólpassz sem. Capers akár egy csereembernek elférhetne, de neki húzni kellene kezdőként. Nem látom a minőséget.

csocsa
Olvasó

Báne!
Szerintem még pont lenne miről beszélni.???

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés