:
:
Bár a hétközi tesztje negatív lett, mégsem állhatott a csapat rendelkezésére a Sopron fiatal játékosa, az előző évadban az együttesnél rengeteget fejlődő Fazekas Csaba – kezdi beszámolóját a klub honlapja.
Az esettel kapcsolatban a gárda ügyvezetője, Pojbics Szabolcs nyilatkozott az oldalnak:
Hétfőn kiderült, hogy a barátnőjének vírusfertőzésre utaló tünetei voltak. Vezetőségünk és a szakmai stáb ekkor nyomatékosan megkérte, hogy az erőltetett menettel, szerda-szombati ritmusban induló bajnokság miatt, amíg nincs meg az eredmény, ne érintkezzen vele. Szerdáig minden rendben is volt és akkor, ahogy a többiek, ő is negatív tesztet produkált. Utána engedélyt kért arra, hogy temetésre hazautazzon, Nyíregyházára. Arra álmunkban sem gondoltunk, hogy a fertőzés tüneteit mutató, s később pozitív tesztet is produkáló barátnője társaságában utazik – ez volt az első felelőtlenség a részéről. A pozitív tesztet követő kontaktkutatás során kiderült, hogy Csabi a barátnőjével utazott, ezért az ő pozitív tesztje miatt az ÁNTSZ karanténba küldte játékosunkat. Klubunk rengeteg telefonálgatás formájában az ÁNTSZ-nél mindent megpróbált, hogy mentse a menthetőt. Reménykedtünk, hogy talán nem kapta és két negatív teszttel ki tudjuk váltani. Nagy szükségünk van, illetve lenne a játékára és bíztunk benne, hogy esetleg szerdán, a Jászberény ellen már bevethető lehet. Az első, a pénteki gyorstesztje negatív is lett, majd kiderült a második számú felelőtlensége: a fertőzött barátnőjével közösen vonult karanténba. Ezek után nagyon kevés reményt látok arra, hogy a következő tesztje is negatív legyen. Mindez pedig a legrosszabb esetben azt jelenti, hogy ebben a kőkemény, szerda-szombati ritmusban egyáltalán nem számíthatunk rá. A vezetőséggel és a szakmai stábbal egyeztetünk, de az biztos, hogy nem marad következmények nélkül, hogy felelőtlenségével ilyen nehéz helyzetbe hozta a csapatot és hogy semmibe vette tizenöt-húsz ember munkáját…
Fotó: sakc.hu
Mindenek előtt őszinte részvétem Csabi családjának!
Ha a soproni szurkolótársaim visszaemlékeznek, volt egy olyan nagyszerű csk-nk mint Trepák Zoltán(azóta sincs még egy olyan). Pontosan meg nem mondom milyen meccsen, de előtte 1-2 órával tudta meg édesapja halálhírét. Bemelegített, buzdította a többieket majd a kispadról beszállva fontos pontokkal győzelemre vezetett minket.
Csabi tanulni kell ebből a hibából, a klubnak meg lehetőséget adni a javításra.
És ez azt jelenti hogy nem mehet el egy temetésre?
Pojbicsot azért ekézik sokan, mert elmondta a valóságot. Simon Balázst meg azért, mert hallgatott hogy kivel mi történt (amikor pont 5 fertőzöttjük lett az Olaj meccs előtt). Ilyenek vagyunk mi kedves szurkertársak… !!
Én hajlok arra, hogy a profi játékostól (legyen 18 vagy 38 éves) profi mentalitást kell megkövetelni. Ez kell, hogy áthassa minden cselekedetét pályán és azon kívül. Nyilván lehet bulizni, csajozni, de egyrészt ésszel, másrészt úgy hogy a karrierjére is ügyel közben. És ez egy olyan sport, amelyet csapatban játszanak, tehát nem csak magára, hanem a csapatára is gondolni kell, amikor kiengedi a gőzt!
Hajrá magyar kosárlabda!
Felteszem a kérdést, mi volt a célja az ügyvezetőnek, hogy a nagy nyilvánosság elé tárta ezt az ügyet? Ha a megalázás, megszégyenítés, akkor az sikerült. A probléma viszont az, hogy az igazgató által elmondottak nem fedik a teljes valóságot, ugyanis azt nem említette, hogy Csabi barátnője a temetés előtti napokban átesett egy negatív koronavírus teszten. Az utazásuk reggelén 1 db negatív teszttel rendelkezett, és csak akkor szembesültek azzal, hogy a második teszt pozitív lett, amikor hazaértek aznap este. Karanténba pedig együtt vonultak, mert együtt élnek. Ez az ő történetük. Sajnálatos dolog, hogy az igazgató nem közölte ezeket a nagyon fontos… Olvass tovább »
Kérlek olvasd el mégegyszer, hétfőn kiderült h tünetre utaló jelek vannak és ezért kérte az ügyvezető h ne találkozzanak, reméljük h tényleg csak tünetei voltak és nem lett pozitív….. itt az óvatosságon lett volna a hangsúly! Nem hinném h a megalázás lett volna a cél itt, de további hiányzást a karantén miatt mivel magyarázták volna?
Elnézést a szövegben az is ott van h közben pozitív is lett a barátnő…. na akkor erről ennyit
Pojbicsnak joga van biztosítani Fazekas Csaba tehetségesnek mondott, de még soha, sehol nem bizonyított JÁTÉKOS ÚRNAK:
-Fizetést, prémiumot
-Lakást, rezsivel
-napi 2x étkezést
-külföldi edzőt…stb
Pojbicsnak joga van még éveken keresztül türelmesen várni hogy a JÁTÉKOS ÚR csináljon már valamit! Meg hogy a “magyar magja” érje el közösen az 1 VAL teljesítményt, ne csak drága bio
diszletként funkcionáljanak!
Pojbics, addig is maradjon csendben?
Egy kicsit nézzen utána, és utána véleményezzen másokat:)
Olyan könnyen butáznak és kritizálnak itt mindig mindenkit egyesek…… a Sopron szempontjából nyilván az sem mindegy, hogy elkapja- e vagy sem a játékos, a nagyobb probléma az, hogy nem tudja használni egy fiatal tehetséges játékosát ami az új szabály miatt hatványozódik…. Fazekas a kevés használhatóbb fiatal játékosok közé tartozik, sajnos nagyon kevés van így is!
Többször végigolvastam Pojbics szövegét…
Tipikus buta sportvezető, buta nyilatkozata…
Kérem halgassa vissza FŐ Cecilia véleményét a fertőzésről…
Az ismeretségünkben is megesett, hogy egy családban élő pozítivtől nem kapta el más…
A második butaság … együtt vonultak karanténba … semmit nem jelent …
Több türelmet és meglrtést mindenki felé!
Butázás helyett kicsit gondolkodj, nyílván az sem mindegy, hogy elkapja vagy sem de a Sopron számára most a legfájóbb, hogy nem tud játszatni egy tehetséges játékosát aki az új szabály miatt duplán fontos lenne…….Fazekas a kevés használható fiatal játékosok közé tartozik.
Nem gondoltam volna, hogy egy csapat ügyvezetője a saját játékosáról képes ilyen nyilatkozatot megjelentetni. Óriási öngól az ügyvezetőtől, röhej hogy ilyen megtörténhet!
Ilyen formában a külvilág felé tálalni egy belső ügyet gyomorforgató, undorító.
A betegjogi oldaláról.már ne is beszéljünk.
Mi közünk van ahhoz pl, hogy a barátnője beteg? Vagy temetésen volt?
Ritka primitív kommunikáció.
És most direkt semmit nem mondok a fegyelmezettség kérdésköréről…
Ez a Pojbics egy orbitális seggfej,
amiről beszél, az a játékos és a klub belügye,
senkinek semmi köze hozzá,
mindenki követ el hibát,
de a saját játékosát
nem kellene így beégetnie ország-világ előtt.
Nem értelek veled egyet. Ha ilyen hülye volt, megérdemli… Így legalább a következő évadok igazolásánál több csapat elgondolkodik, hogy kell-e neki ilyen megbízhatatlan játékos. Nem véletlenül nem lesz mindenki bajnok, meg sztárjátékos… ahhoz alázat, es ész is kell, nem csak tehetség…
hülye vagy fiam 1-es…
Leülhetsz!
Akkor igazold csak le 🙂 Felállhatsz! (úgyis elbuksz majd)
Én még lehet, hogy a csapatból is kib..nám… ha én ezt tenném a munkahelyen, holnap már nem kéne bemennem. Hogy lehet ennyi esze (hiánya), hogy egy covidossal együtt megy karanténba? Idióta… nagyon szeretheti a barátnője is… ha én fertőzött (gyanús) lennénk, a szerettimet messzire elkerülném, mert félteném őket…
Ha együtt él a barátnőjével, hova ment volna karanténba?? A híd alá? Gondolkozzatok már egy kicsit.
Valóban felelőtlen volt, de azzal is csak saját magát sz.patná a csapat ha kitenné. A fiatal szabály miatt. Mivel azért nem egy ügyetlen játékosról beszélünk.
Gondolkozhatna más is… Megér egy ekkora kockáztatást a csapatnak? Vagy a párját, vagy őt kellett volna 2 hétre más helyre karanténba rakni. Ha ezt jelezte volna, feltételezem, így lett volna.
Annyi az eszed amenyi a neved…
Téged sem az eszedért szerethetnek… Ha összekaranténozik a barátnőjével, majd (tételezzük fel, teljesen tünetmentes), hordozóként továbbadja a csapatnak, akkor mivan-mivan? Ez persze nem probléma… Na erre varrjál gombot…
Hú baszdmeg, te tényleg ekkora ökör vagy magadtól, vagy segít valaki? Az megvan, hogy bárki pozitív lesz az a 10 napot azzal tölti karanténban akivel él? Sőt ha a családtag nem pozitív akkor teljesen szabadon mozoghat, annak ellenére, hogy folyamatos kontaktban vannak! Ennek az egész korona hisztinek semmi értelme! Bizonyítottan alkalmatlan tesztek, full idióta intézkedések, az egésznek semmi értelme.
Pojbics szokás szerint elég gusztustalan…
Nevetséges….
Az ügyvezető úr nyilatkozatában van egy kulcsszó, a Temetés. Senkinek nem jut eszébe, hogy milyen temetésen volt és milyen lelkiállapotban érkezett vissza és miért volt mellette a barátnője. Méltatlan ez a rágalomhadjárat!!!
Mindenekelőtt: őszinte részvétem!
De: egy nagyszülő elvesztése egy felnőtt embernél nem normális, hogy olyan lelkiállapotot okoz, hogy hetekkel utána ne tudná a munkáját elvégezni. Ha igen, akkor ott komoly gond van, és szakember segítségére van szükség. A élsportra az ideggyenge ember egyébként is alkalmatlan. Aki nem tud a pályán kívül hagyni minden zavaró tényezőt, abból nem lesz profi sportoló.
Hangsúlyozom még egyszer, hogy borzalmas elveszíteni bárkit is, de utoljára az ált.iskolában lógtunk temetésre hivatkozva. Biztosan sokan vagyunk, akiknek nincsenek már nagyszülei, mégis végezzük a munkánkat, nem megyünk szembe a főnökünkkel.
Ezek szerint egy közeli ,,jó, együttérző” ismerőse lehetsz!!
Na és te honnan tudod kiét veszítette el? Nagymamáját? Lehet tényleg igazad van, de akkor meg valami ismerőse lehetsz és ezek után képes vagy így nyilatkozni. Szánalmas ember lehetsz. Az amcsik is hazamehetnek ha bármi korrekt indokuk van, vagy az normális had menjenek, mert kinyaljuk a seggüket mert idegenlégiósok(?) ,de ez legyen a legnagyobb bajod, hogy nem az ált. Iskolában vagyunk és elment a közeli rokona temetésére. Egy 20 éves “gyerekről” beszélünk, aki egyik pofon után kapja a másikat, hála Pojbics Úrnak!
Te meg pont annyit érsz amennyit a neved: egy forintot se
Nem tudom, hogy te milyen családból származol, de az a nem normális, amit te képviselsz. Mi az, hogy nem normális eset, ha valaki a nagyszülő halálakor lelki válságba kerül?? Miért nem normális – főleg, ha érzelmileg erősen kötődött – ha a nagyszülője halála megviseli??? A te elidegenedett városi proli világodban lehet, hogy már nem érdekes egy nagyszülő halála, és ideggyengének tartod, ha valaki netán gyászol, de nem mindenkit ringattak kőbölcsőben ingerszegény környezetben.
Egy profi 4×10 percre félre tudja tenni a gyászát. Erre hivatkozni ebben a helyzetben sportszerűtlen és az időrendiség sem stimmel, mert a kavarászás és a főnök utasításának semmibe vétele hamarabb történt, mint a temetésre kéredzkedés. Ott van az a fiatal játékos akit még kiskorában elhagyott az anyja, felnevelte egyedül az apja, erre most meghalt az apja. Hivatkozik erre? Profin teszi a dolgát, pedig picsoghatna. A másik idősebb, nem soproni játékosnak tavaly a 2 éves kisgyereke halt meg. Kihagyott akár csak 1 meccset is? Nem, pedig valószínűleg ő is összetört. Amit ők képviselnek az se normális? Vagy ők érzelmileg nem kötődtek… Olvass tovább »
“A nyilatkozatban nincs szó lelki válságról. Ha a játékos depressziós, van a csapatnál pszichológus, csak szólni kell, és rendbe rakják. Jelezte a csapat felé a lelki válságot a játékos?”
Valamit te nagyon félreértettél…. Egy mukkot sem szóltam hozzá a nyilatkozat tartalmához, hanem csak egy előttem komentelő, számomra nagyon rideg hozzáállását véleményeztem.
Valóban felelőtlen volt, de az ügyvezető úr is átesik a ló másik oldalára az “ ezek után nagyon kevés reményt látok arra, hogy a következő tesztje is negatív legyen” orákulumi kinyilatkozatással. Kollégám 14 napig volt összezárva az igazoltan pozitív, tünetes feleségével. Együtt aludtak, ettek-ittak otthon két héten keresztül. Sem ő, sem a gyerekek nem kapták el. Átlag immunrendszerrel rendelkező közel ötvenes emberről beszélünk.
Remélem Fazekas sem lett fertőzött. Leckének jó volt – de ne kiáltsunk mindig farkast, mert az a vetőkártya szerint sem kecsegtet jóval.
Attól függetlenül veszélyeztette a soproni munkát,és leszarta a csapatot,többszöri kérésre is fittyet hányva. Lehetne több esze is,ennyire agyilag zokni nem lehet.
Sajnos Csabi agyilag tényleg ennyire zokni tud lenni, ellenben egy nagyon szerethető srác, személyesen is ismerem jó értelemben vett bolond gyerek. Tényleg csak szeretni lehet, de nem az agyi kapacitásáról híres. Ellenben ez a kommunikáció Pojbicstól ez szégyen. Egy fiatal gyereket így megalázni és lehet ez végigkíséri majd az egész karrierjén keresztül. Lásd Madár Andris, aki a mai napig első osztályban meghatározó magyar lehetne, ha anno nem húzták volna rá a drogos jelzőt…
Hajrá Csabi, mutasd meg, hogy mit tudsz!
Az már csak részletkérdés ebben az ügyben, hogy covidos-e vagy sem. A gond a sokadik fegyelmezetlenségével van és azzal, hogy telibeszarja amit a munkáltatója kér tőle. Fazekas nem nős, nincsenek gyerekei, a csapat fizeti az albérletét is. Annyi dolga lett volna, hogy betartja egy világjárvány idején a játékszabályokat – a fizetéséért.
Nagyon jól informált gyerek vagy, kérlek sorold fel a fegyelmezetlenségeit,mert én 8 éves korától nyomon követem mi történik vele és nem tudok ilyet.Minden csapattársa mindenhol szerette ,mert alázatos és a csapatért játszik és most a csapattársai érdekeit tartotta szem előtt!!!!!
Mindent elmond,hogy nincs válasz!
Bocs Öreg, hogy nem ülök a bb1 előtt vasárnap egész délután remegve a válaszodra várva! Nyilván egy rokon vagy, ha 8 éves kora óta követed a srácot. Jól informáltnak nem nevezném magam, annyit tudok amit mindenki más, de nem akarom még jobban lehúzni a srácot, benne van a kakiban így is eléggé. Legyen elég annyi, hogy nem véletlenül lett rövid idő alatt kibacarintva a DEAC-ból és Nyiregyen is voltak bőven gondok a munkához való hozzáállásával.
Milyen járvány? Még tényleg vannak olyan ökrök akik hisznek ebben?
Ki kell vágni, mint a macskát szokták. A saját munkájába belesz.rhat, de ha kérve volt, hogy vigyázzon az egészségére, amiből él, plusz egy komplett csapatba ha bevitte a koronát… nem normális ez a gyerek.
Pont, hogy nem volt hajlandó ezt megkockáztatni!!!
kabaré…