
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Zalakerámia ZTE KK
Play-out 5. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, szombat, 17:00
V.: Praksch P. Á., Nagy V., Lengyel Á. J.
KTE: Wittmann - Thomas - Jaramaz - Kucsera - Karahodzsics.
ZTE: Simon - Antoni - Bonifert - Vuko - Szabó.
A play-out 5. fordulója következik, aminek az egyik mérkőzése a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét és Zalakerámia ZTE KK összecsapása lesz. A hazaiak Pécsett tudtak nyerni, míg a vendégek Jászberényben.
Váradi Kornél, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője: A szerda-szombat ritmusban zajló sorozatterhelés miatt hangsúlyos volt a regeneráció a napokban. Fontos, hogy frissek tudjunk lenni szombaton, és a legjobb formában legyünk fizikálisan és mentálisan egyaránt. A pécsi győzelem után már minden idegszálunkkal a ZTE elleni, hazai meccsre fókuszáltunk. A korábbi négy győzelmünk kulcsa egyértelműen az agresszív védekezés és az abból indított pontos támadások voltak, erre kell törekednünk ezúttal is, hogy mi kontrolláljuk az összecsapást. A Zalaegerszeg ellen kaptunk eddig csak ki a play-outban, az egy nagyon rosszul sikerült mérkőzés volt. Szeretnénk visszavágni nekik, és tovább folytatni győzelmi sorozatunkat.
Heinrich Róbert, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: Az elmúlt időszakban a Kecskemét együttese jó eredményeket ért el, hiszen az elmúlt mérkőzéseken többször is nyerni tudott, nagyon jó ritmusban kosárlabdáznak. Nagyon jó kerettel rendelkeznek, és be akarják bizonyítani, hogy a kilencedik helyen szeretnének végezni az idényben, így nehéz feladat áll előttünk. Továbbra is vannak sérültjeink, így a keretet csak a holnapi nap folyamán tudom kijelölni.


Sajna az itt megadott kezdőben ketten sem érnek egyet.Az tényleg csoda lenne ha sikerülne behúzni ezt a meccset.Azért ez országos egyes lesz.
A 9. 10. 11. …. helyekért játszani amúgy mi értelme van..
Most megmutathatják magyarjaink…..
Ha nyerünk, emelem kalapom a ZTE játékosok előtt!
A felvezetőben megadott összeállítás nem helytálló. Egyetlen amerikai játékosunk sincs már Magyarországon, Vuko az egyetlen légiósunk( ztekosar.hu) Kéretik javítani a rendelkezésre álló keret alapján. Köszi