
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - SZTE-Szedeák
Bajnokság, 3. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, szerda 18:00.
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Pozsonyi László, Nepp László Oszkár (Sarkadi-Nagy Ágnes)
Kecskemét: Sinik - Lee - Ivkovic - Rakicsevics - Karahodzsics.
Szeged: Langley - Heath - Cseh - Zsíros - Herndon.
A bajnokság harmadik fordulójában, a Kecskemét a Szegedet fogadja. Mindkét csapat nyeretlen két mérkőzés után, a hazaiak a Szolnoktól és a Falcótól kaptak ki, míg a Szedeák szintén az Olaj, valamint a Zalaegerszeg ellen maradt alul.
Sztojan Ivkovics, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Az első két fordulót a tavalyi döntős csapatok ellen vívtuk. Megkaptuk a választ, és ezt eddig is tudtuk, hogy mi távol vagyunk az A-csoport legjobbjaitól. Sajnálom, hogy a Falco ellen két alapemberünk is hiányzott, akkor egy jobb meccset tudtunk volna játszani. Másrészt így az akadémisták, fiatalok több lehetőséghez jutottak, ami miatt viszont boldog vagyok. Most jönnek majd azok a meccsek, amelyek számunkra a nyerhető kategóriába tartoznak. Nem szeretnénk ugyanazt elkövetni, mint tavaly, hogy tíz meccsből csak kettőt nyerünk. Voltam lent Szegeden megnézni a Szolnok elleni meccsüket. Egy fizikális csapatról beszélünk, akik körülbelül ugyanabban a súlycsoportban vannak, mint mi. Náluk is hasonló a keret összetétele. Úgy gondolom, hogy nincsenek előrébb nálunk, ezért az itteni és az ottani meccsek is nyíltak lesznek egymás ellen. Mindkét fél számára választ fog adni ez a mérkőzés, hogy mennyit kell még dolgozni, ha bent szeretnénk maradni.
Simándi Árpád, SZTE-Szedeák: Azt gondolom a legfontosabb, hogy magunkhoz képest még egy szintet fejlődjünk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen hullámvölgy, mint a Szolnok elleni harmadik negyedben megtörténjen. Stabilabbnak kell lennünk, 40 percen keresztül maximális koncentráció szükséges egy jó eredményhez, meg kell találnunk a Kecskemét gyenge pontjait, természetesen a lehető legjobb kimenetelben reménykedünk. Mindkét csapat az első sikerére hajt az idei bajnokságban, én bízom benne, hogy egy jó játékkal tudunk előrukkolni és mi szerezzük meg az első győzelmet.

Kiesési rangadó!
Hajrá Kecskemét!