Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – SZTE-Szedeák

Egy győzelemmel kivívhatja a bennmaradást a Szeged.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - SZTE-Szedeák

Alsóházi rájátszás, 8. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, szombat 18:00.
Játékvezetők: Földházi Tamás Péter, Györfy Rúben, Fodor Attila (Balogh László György)

Kecskemét: Sinik -Bouges - Ivkovic - Lukovics - Karahodzsics.

Szeged: Woolridge - Locke - Balogh - Bognár - Lake.

Az alsóházi rájátszás 8. fordulójában a Kecskemét a Szegedet fogadja. A KTE az Oroszlány ellen kapott ki legutóbb, míg a Szedeák simán verte a Körmendet. Amennyiben a Szeged nyer holnap bennmarad, mert pontszámban még ugyan utol tudná érni a Kecskemét, de egymás elleni eredmények miatt mindenképpen előtte maradna a vendég gárda.

Sztojan Ivkovics, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: A playout hajrájára eljutottunk oda, ahova szerettünk volna. Sikerült kiharcolni azt a helyzetet, hogy ebben a végletekig szoros bajnokságban még mindig a saját kezünkben van a sorsunk. Vannak már csapatok, akik biztosan bennmaradtak, és talán kevésbé lesznek motiváltak, így csak saját magunkban bízhatunk. Voltunk már hasonló helyzetben az elmúlt 12 évben. Nem gondoltam, hogy az utolsó pillanatig négy csapat lesz, amely a bennmaradásért harcol. Ebből a négyből kettő érkezik hozzánk a következő egy hétben. Úgy gondolom, hogy a Kaposvár elleni ki-ki mérkőzés lesz, ott fog eldőlni sok minden. Oda kell tennünk a legnagyobb fókuszt, ám a most szombati, Szeged elleni csatát is maximális koncentrációval kell megvívunk. Célunk a győzelmek megszerzése, és az A-csoportos tagság megőrzése. A Szeged kupadöntője után senki nem számolt azzal, hogy ők is itt lesznek ebben a négyesben. Extrémen jó támadó csapat, úgyhogy erre készülünk, hogy limitálni tudjuk őket, valamint a saját játékunkat is finomítjuk természetesen. Szurkolóink támogatására nagy szükségünk lesz minden hátralévő meccsen. Bízom benne, hogy ahogyan eddig is, most is ott lesznek, és szurkolnak nekünk.

Simándi Árpád, SZTE-Szedeák: A bajnokság ezen szakaszában újdonságokat már senki sem tud mondani, minden csapat ismeri ellenfelét. A Kecskemét egy jó csapat, rutinos játékosaik vannak és már négy meccset nyertek a playoutban. 40 perces koncentrációra van szükségünk ahhoz, hogy sikeresek lehessünk, fontos, hogy ne engedélyezzünk könnyű kosarakat az ellenfelünknek. Védekezésben mindenkinek teljesítenie kell az egyéni feladatát, azt gondolom ez lesz a kulcs.

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
Haki77Szegedi kékEddiee Irwinepeszama Recent comment authors
Szegedi kék
Olvasó

Hajrá Szeged!

peszama
Olvasó

Csak Kecskemét!

Eddiee Irwine
Olvasó

Vidd a kölyköt gyakorolni este, holnap pedig pszichológushoz!
egy jó tanács:
Amikor a kezed remeg, az nem csak egy jelzés a szorongásról, hanem egy lehetőség arra, hogy jobban megértsd saját határaidat és erősségeidet. Mint Kobe Bryant mondta: ‘Nem mindig az a fontos, hogy kihívnak-e, hanem az, hogy miként reagálsz a kihívásra.
Hajrá Kecskemét!

Eddiee Irwine
Olvasó

Farewell, Kobe. Your legacy will forever inspire us.

Haki77
Olvasó

Múlt alkalommal mizériáztál az arányokkal, százalékokkal és felhívtad a figyelmet, érdekelt mire utalhatsz. Biztosan én értelmeztem rosszul, viszont a makacs számok azt mutatják, ha -az új edző által is említett- 50%-os arányt a szezon egészében, mindkettő edzővel elérte volna a csapatod, akkor a play-offban játszana a Kecskemét, mitöbb, lehet már nyaralna, így meg izgulhat peszama és írogat olyan furcsaságokat, amiknek a felét nem érti egy hétköznapi ember.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés