Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – OSE Lions

Egy héten belül harmadik mérkőzésére készül a Kecskemét.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - OSE Lions

Bajnokság, 23. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, szombat, 17:00
V.: Kapitány G., Nagy V., Fodor A.

KTE: Wittmann - Thomas - Djeraszimovics - Kucsera - Karahodzsics.

OSE: Washington - Kucsora - Abell - Bíró - Bailey.

A bajnokság 23. fordulójában csap össze a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét és az OSE Lions csapata. A hazaiak legutóbb a Falcóval játszottak egy nagyon szoros mérkőzést, melyet elveszítettek, a vendégcsapat pedig a Jászberénnyel mérkőzött meg, amit magabiztosan meg is tudott nyerni. A két együttes novemberben játszott egymás ellen, akkor az oroszlányiak tudtak nyerni.

Váradi Kornél, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője: Az Oroszlány együttese kellemetlen stílust képvisel, ezért fontos lesz, hogy a mi akaratunk érvényesüljön, kontrolláljuk a meccset már a legelejétől fogva. Egy héten belül ez lesz a harmadik összecsapásunk, de már hozzászokhattunk ehhez az erőltetett menethez ebben a felforgatott szezonban. Minden erőnkkel arra készülünk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát! Ennek a kulcsa, hogy végig magas szinten kell védekeznünk.

Sebastjan Krasovec, az OSE Lions vezetőedzője: A KTE a legtapasztaltabb csapat a bajnokságban, nagyon jól összejátszanak csapatként. Remek dobóik vannak, akik jól is passzolnak, így nagyon nehéz lesz lelassítani a játékosaikat. Az elmúlt egy hét alatt megmutatták megint, hogy milyen jók, hiszen a bajnokság két, legjobbak közé tartozó csapatával szemben is szoros mérkőzést játszottak. Nagyon nehéz meccsre számítunk, nagyon fontos mérkőzés lesz ez mindkét csapat számára, ezért minden labdáért meg kell küzdenünk, hogy megszerezzük a győzelmet. Bíró Olivér az utolsó meccsen megsérült, amikor a parkettán levő matricán megcsúszott, így holnap nem tudja vállalni a játékot.

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
RózsabimbóMásikVégétFújdMegVilis79Dennis Recent comment authors
Rózsabimbó
Olvasó

Bíró nélkül erősödött az OSE!

Dennis
Olvasó

Tisztelt BB1 mielőtt ctrl C, ctrl V nyomtok olvassátok már el az edzők nyilatkozatait.
Bíró Olivér játékára gondolok….

Vilis79
Olvasó

Teljes vakság, mindent írnak, mint aki nincs észnél, más embert sokkal kisebb dolgokért elküldenek a munkahelyükről, ezek meg folyton csak hibáznak és hibáznak. Meg se köszönik ha vki segít esetleg az oltári baromságok kijavításában. 2 kérdés vetődik fel, vagy ennyire hülyék? Vagy ennyire szarnak rá?

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Mindjárt beírják, mekkora szólásszabadság van, hisz lehet őket bírálni. Talán bizony még büntető feljelentést sem tesznek! 😉

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés