Connect with us

Bajnokság

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Jászberényi KSE

Van esély Coleman játékára.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Jászberényi KSE

Bajnokság, 11. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, vasárnap, 17:00
V.: Kapitány G., Horváth Cs. B., Makrai M.

Kecskemét: Wittmann - Thomas - Djeraszimovics - Kucsera - Karahodzsics.

Jászberény: Kinney - Katona - Coleman - Williams - Primorac.

A bajnokság 11. fordulójából kerül pótlásra, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét és a Jászberényi KSE mérkőzése. A KTE hazai pályán 4-1-el áll, míg a JKSE még nyeretlen a szezonban.

Váradi Kornél, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője: Egy teljesen más Jászberény fog érkezni már Kecskemétre, mint amilyennek láthattuk az elmúlt időszakban. Immáron négy légióssal érkeznek, és mindegyikük komoly, tapasztalt játékos. Kinney és Coleman már letette a névjegyét a magyar bajnokságban, Williams is már ismeri a ligát, egy nagyon veszélyes dobó. Primorac pedig egy tapasztalt center, aki rutinjával sokat tud hozzátenni a mérkőzéshez. Fontos, hogy ahogy eddig is, úgy most is a saját ritmusunkban kosárlabdázzunk, a kellő energiával és agresszivitással. Teljes kerettel várjuk az összecsapást.

Patai Benjamin, a Jászberényi KSE vezetőedzője: A Kecskémet egy nagyon jól összeszokott és rutinos brigád. Kiválóan játsszák a labdás elzárásokat és a háromszögeket. Résen kell lennünk főleg Wittmann Pick & Rolljánál, mert szereti széthúzni a pályát és ha nem vagyunk elég agresszívak, akkor a nagyon nehéz dobást is képes beemelni, ha meg túlságosan rásegítünk, akkor megtalálja az üres embert. Egy klasszis irányító, sok fiatal játékos tanulhat tőle. Őt segítik a rendkívüli kemény és tapasztalt délszláv kosaras társai. Itt kiemelném a Wittmann-Karahodzsics elzárás-leválásokat, amiket kulcsfontosságú lesz megállítani. Ha ez sikerül, akkor meg a gyors rotáció és kizárás lesz a kulcs. Támadásban pedig a kulcs számunkra az lesz, hogy olvassuk a védelmet. A Kecskemét rendszerint nagyon jól scoutingol, Váradi Kornél nem hiába foglalkozik ezzel a válogatottnál is. Minden játékost különböző Pick & Roll védekezéssel védenek és ezt képesek a meccs alatt variálni. Szépen diktálják a tempót, tudják mikor kell lassítani és az akaratukat ráerőltetni az ellenfélre. Részünkről csapatjátékkal kell megoldani a feladatokat, nincs hely az egyénieskedésre. Filipovics és Bojta továbbra is sérülésekkel bajlódik, valamint Rujákra és Czirbusra sem számíthatunk még. Nagyon bizakodó vagyok Orlando Coleman pályára lépését illetően.

12 hozzászólás

12
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
9 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
redmillerjaszberenyiksemoldi56Egy szurkolóBadari Imre Recent comment authors
redmiller
Olvasó

Hazait be kell húzunk! Mindegy hogy állnak fel…. Muszáj, különben lemaradhatunk a nyolcról… Visszatértünk már pár hete, erőnlétnek is lassan ideje visszaállni

gulyasszabolcs00
Olvasó

Remélhetőleg ezúttal nem terhességi tesztet csinálnak majd rajta.

Apropó: mikor tudja meg a nagyérdemű, hogy legutóbb miért nem játszott Coleman? Dilettánsak…

Falcoman
Olvasó

Biztos a Dreammentalinak volt online bemutatója . (Coleman ruhamárkája) 😏😬

jolly joker
Olvasó

Szabikám! Ne gondold hogy a dilettáns vezetőség elárulja milyen lúzerek!!!!

Pbask
Olvasó

Shanyíííííííííííííííííííííííh,mit csináltál?

Badari Imre
Vendég
Badari Imre

Szabi.Azt sem tudjuk,hogy az elnök hová lett…Bár dehogy eltűnt,mint Petőfi a ködben.. 🙂

Egy szurkoló
Olvasó

És az elnök hová lett?Ja eltűnt,mint Petőfi a ködben 🙂

jolly joker
Olvasó

Rájött hogy csak papíron ő a főnök a karmester még mindig Csabi!!!

Pbask
Olvasó

Reméljük Coleman már megtanulta a Pitagorasz-tételt, így pályára léphet és egy szorosabb meccsre lesz kilátás.

Borbély Lajos
Olvasó

Kérdés, mikorra áll majd úgy össze a Berény, hogy valakit a gyengébbek közül elkaphasson.
Azért az tényleg furcsa lenne, ha pl. a PO végére “rászakadna a bank” a Berényre, s igazolna csak az utolsó néhány mérkőzésre 3-4 klasszist, és így a mindent eldöntő utolsó 2 meccsen ő verne 30-40 ponttal az alapszakaszban előtte végzőt (bocs Berény, hogy utolsó helyet gondolok Nektek az alapszakasz végére).
Ez csak azért jutott most eszembe, mert nem emlékszem olyanra, hogy így a bajnokság közben a tökutolsó ekkora igazolásokba fogjon.

moldi56
Olvasó

Ez is azt bizonyítja,hogy Szabolcsnak igaza volt.Előbb kellett volna…

jaszberenyikse
Olvasó

Nem nehéz úgy új csapatot építeni, ha minden játékost és az edzőt is elzavarod.
Inkább az a furcsa, hogy épül új csapat.
Én személy szerint nagyon féltem, hogy a vezetőség bármelyik nap csődöt jelenthet és a csődeljárás során valahogy a teljes idei költségvetést, tao pénzeket is sikerül saját zsebre átjátszani. Ennél azért sokkal jobb a jelenlegi helyzet egy vadi új csapattal.
Talán még bent is maradunk. 🙂

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés