Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Bruinsma és Benke játékára még nem számíthat Gasper Okorn.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Bajnokság, 8. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, kedd, 17:00
V.: Praksch P., Minár L., Makrai M.

KTE: Wittmann - Thomas - Djeraszimovics - Kucsera - Karahodzsics.

Falco: Váradi - Perl - Doktor - Barac - Keller.

A bajnokság 8. fordulójában mérkőzik meg, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapata. A hazaiak legutóbb a Szegeddel játszottak, ahol négyszeres hosszabbításban veszítettek, míg a Szombathely Debrecenben kapott ki. A két együttes január végén már játszott egyszer, akkor a szombathelyiek tudtak nyerni.

Váradi Kornél, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője:  A maratoni szegedi mérkőzésünk után következő napok a regenerációval teltek, de természetesen a Falco játékát kielemeztük, felkészültünk belőle. Nemrég játszottunk velük és sokáig partyban voltunk, Jaramaz sérülése után még Wittmann Krisztiánt is elveszítettük, aki akkor is még sérülten vállalta a játékot és ezután tudott nagyobb előnyt kialakítani a Falco, majd legyőzni minket. Két vesztes mérkőzés után érkeznek hozzánk, biztos hogy javítani akarnak és a keretüket sok olyan játékos alkotja, aki bármikor képes egy ilyen holtponton átlendíteni az egész csapatot, s nem szabad elfelejtenünk, hogy a regnáló bajnokkal állunk szemben és egy bajnokot sosem szabad leírnunk. Rendeztük a saját sorainkat és mindenkinek a játékára számíthatok. Mindent meg fogunk tenni a győzelem eléréséért, amihez végig ugyanolyan fegyelem és játékstílus szükséges, mint amilyen volt, amikor a Szeged ellen vissza tudtunk jönni. A Szedeák elleni találkozó úgy gondolom mindenkiből sokat kivett, de ez a szezon ilyen, és ahogyan egyszer már mondtam; ez egy hullámvasút, amikor a játékosoknak többször is a fizikális határaikon túl kell hogy teljesítsenek, nemhiába voltak sérültjeink, de tudtuk hogy ez egy ilyen szezon lesz, ezen nem tudunk változtatni, azon viszont igen, hogy miképp tudunk alkalmazkodni. Mindent megteszünk, hogy holnap győzni tudjunk.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Egyszer már játszottunk egymással, hazai pályán három negyeden keresztül nagyon rosszul játszottunk, míg a KTE együttese nagyon jól. Nagyon sok problémát okoztak számunkra és most sem gondolom, hogy egyszerű dolgunk lesz. Jelenleg inkább magunkkal kell foglalkoznunk, mint ellenfelünkkel, hiszen egy rossz periódusban vagyunk, amiből próbálunk minél előbb, lépésről-lépésre kimászni és remélem már tudunk változást felmutatni a holnapi mérkőzésen. Jó lenne, ha sikerülne holnap úgy játszanunk, mint Debrecenben az első félidőben és a második félidei hibáinkat nem követnénk el megint. Sajnálatos módon kisebb problémákkal küszködünk, Bruinsma és Benke még mindig nem léphet pályára, de ahogyan mondtam; próbálunk ebből a gödörből kikerülni.

HIRDETÉS

39 hozzászólás

39
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
10 Comment threads
29 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
21 Comment authors
SenkivasipasiSárgaPárnaPárga Sárnaegismte1 Recent comment authors
vasipasi
Olvasó

Kedves körmendi szurkertársaim! Legyen már annyi eszetek, hogy befejezitek ezt és nem engeditek, hogy egy pszichopata teljesen hülyét csináljon belőletek. Nevetséges, hogy valakit csinálunk egy senkiből. Amúgy nem voltam rest és felhívtam a számot (egyedüli voltam eddig), amit itt megadtak és teljesen normális párbeszédet folytattunk. Sajka (gondolom nem szándékosan, hangvételéből ítélve inkább viccesen) olyan beírást tett közzé, amit valóban törölni kellett. (Ha én lettem volna a honlap ügyvédje én is ezt javasoltam volna.) Adtam pár (jogi)tanácsot is a főszerkesztőnek, aki teljesen korrektül elmondta a problémáikat, amikre én eddig nem is gondoltam. A dolog összetett, az viszont nem, hogy egy olyan… Olvass tovább »

egismte1
Olvasó

Ne már! Az szerinted mehet tovább, hogy csapatot, embereket sértegethet nyugodtan?

vasipasi
Olvasó

Nem értek egyet vele, egyáltalán nem. De egy megoldás van: levegőnek nézni.
Ez az én meglátásom, nem kötelező senkire nézve.

SárgaPárna
Olvasó

Hogy te milyen okos vaaaaagy. Aztaaaaaa.

egismte1
Olvasó

És megint töröltek …..

SárgaPárna
Olvasó

Látom a kis körmendi senkik lázadoznak. 🙂 🙂 Imádom minden pillanatát annak, hogy tudlak titeket idegesíteni, imádom amikor kikaptok, szarok vagytok, zűr van nálatok. Minden percét imádom. 🙂 🙂 🙂
A legviccesebb az, hogy a bb1 oldalon sírtok, hogy a bb1 oldalon bánt titeket valaki és ti nem mondhatjátok el a véleményeteket.
Rossz hírem van: ezzel együtt kell élnetek, szívatni foglak titeket és nevetségessé tenni. Tiltani pedig nem fognak, mert semmi törvénysértést nem követek el.
A Btk-ban nem szerepel a “butuska körmendiek idegesítése”, mint törvénysértés.

egismte1
Olvasó

Vki ki fog adni majd, na akkor kiderül, mekkora spíler vagy! na, arra rábaszol majd

SárgaPárna
Olvasó

megmondalak anyukámnak meg a bb1es bácsiknak, hogy megfenyegettél. anya elmegy a te anyukádhoz és szobafogságot kapsz, a bb1es bácsik meg letiltanak….

egismte1
Olvasó

Gyávaság

2lee14
Olvasó

Hajrá Falco!

Heindrich
Olvasó

Tippmix csemege 4.75 hazaira ?

BB1.hu
Admin

Tisztelt Redbid, tisztelt Sajka!
A Bb1.hu-n továbbra is mindenki elmondhatja véleményét, viszont bűncselekményt nem követhet el.
Starcsevics Ádám ellen a rendőrségi vizsgálat véget ért és bűncselekmény hiányában az ügyet jogerősen lezárták. (Egy sajtótermékben azt írták, hogy bizonyítottság hiányában szűnt meg, ez nem igaz).
Az esetről továbbra is mindenki elmondhatja véleményét, mint, ahogy az ügy kirobbanásakor is elmondhatta, de Sajka hozzászólása több szempontból is bűncselekményt valósított meg. Ezért töröltük.
Az ügyben egyébként több hozzászóló ellen is feljelentés van folyamatban.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Áááhh, minden világos. Ezek szerint akkor sárgusz-párnusz (pl.Mendez álnéven) nem követ el naponta becsületsértést, rágalmazást, ugye ???? Egyébként az adott ügyben jogilag sajnos igazatok van. Feljelentgetni ilyen ügyben azonban óvodás dolog. Kb.ugyanolyan béna és szánalmas, mint elvenni a hozzászólás lehetőségét az ivkovicsos czikkeknél, vagy mint “odaszúrni” a fiatal edzőnek, hogy egy győztes meccse van. VÉLEMÉNYEM SZERINT az a baj veletek, hogy nagyon elfogultak, részrehajlóak vagytok, amit meg “újságírás” címszó alatt műveltek, az bizony rengetegszer vonal alatti teljesítmény, rengeteg szempontból. De -ezek szerint- legalább az egótok, önérzetetek, bántott kis lelkecskétek a helyén! Ez is fontos. Feljelentgetni… hányingert kap az ember az… Olvass tovább »

Milo
Olvasó

Ugyanezt akartam írni a Patais cikk alá én is. Elképesztően elfogultak, beszólnak egy fiatal edzőnek, aki ezzel a kerettel nyerni tudott Körmenden, de a Gyuri Bácsis NSO-s cikkből teljesen “véletlenül” pont az a rész maradt ki, hogy az egyetlen vágya végre a kupagyőzelem. Meg, hogy a kupadöntőbeli vereségek fájnak neki a legjobban 0/6 vagy 0/7 már nem is tudom. Illetve azt sem sikerült kiemelni abból a cikkből, hogy a Körmendet akarták másolni és másolták is, pedig ezzel semmi gond nincs szerintem, hiába hangzik furcsán. És ez most nem zrika a sárgák felé, sokkal inkább a bb1 felé. Jó dolog, hogy… Olvass tovább »

bányász
Vendég
bányász

..”Sajka hozzászólása több szempontból is bűncselekményt valósított meg..”
Az, hogy xy ide leír valamit, ti meg pár perc alatt gyorsan döntéshozó bíróságnak képzelitek magatokat és eldöntitek bűncselekményt követett el és még ezt le is írjátok az rendben van?
Ti képesek vagytok sárgapárna legalja embereket is itt tartani, csak hogy növeljétek a hozzászólások számát. Itt ez az igazi probléma.

Pbask
Olvasó

Nem Sajkát védve , de mióta bűncselekmény egy saját vélemény vállalása?
Halkan megsugom amit SP művel Bebesékkel,Lóránttal, akár Mócsánnal jobban kimeríti azt, mint a fentebb említett eset.
No offense, de érdekelne a vélemenyetek erre.
Köszi.

BB1.hu
Admin

Ameddig az utolsó négy hozzászólás arról szól, hogy mekkora szarok vagyunk, addig minket elfogultsággal, részrehajlással vádolni nem lehet. 🙂 Az adott esetben jogerős döntés van arról, hogy az illető nem követett el bűncselekményt, nem kukkoló, nem pedofil, nem zaklató. Sajka egy ennek az ellenkezőjéről szoló cikket hozott ide, ezért lett törölve és nem a véleménye miatt. Szerintem ez nem bonyolult, írja be ismét a véleményét, ezen állítások nélkül és senki nem fogja bántani. Ha bárki szeretne velem beszélni a hozzászólásokról, arról, hogy mi alapján döntünk egy ilyen esetben, vagy egyáltalán bármire kíváncsi, akkor hívjon fel nyugodtan telefonon, be sem kell… Olvass tovább »

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

“Senki után nem akarok nyomozni.” – de azért a feljelentést sikerült megejteni, ugyebár.

BB1.hu
Admin

Utolsó hozzászólásom: kedves MásikVégétFújdMeg, nem tettem senki ellen feljelentést, nagyon sajnálom, hogy valami egészen furcsa – számomra teljesen ismeretlen okból eredő -, személyes problémád képtelenné tesz józan gondolkodásra.
Az által vannak folyamatban feljelentések, akit jogtalanul pedofíliával, kukkolással, stb… vádoltak. És nagyon jól is van ez így.
Megnyugodhatsz, egyáltalán nem nyomozunk senki után és továbbra is írhatsz mindent, rólunk is.

egismte1
Olvasó

Vicc, amit csináltok! Először nektek kellene rendet rakni!
Ha ez sikerül, még ha nehezetekre esik is, nem lesz annyi negatív komment az irányotokba!!!

bányász
Vendég
bányász

Engem továbbra is érdekel, hogy milyen jogon mondjátok rá valakire, hogy bűncselekményt követett el? Ehhez csak a bíróságnak van joga. Ti maximum azt mondhatjátok, hogy feljelentettétek őt és töröltétek a hozzászólását. Nem kell túl okosnak lenni ezt belátnotok és elismerjétek.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Ha nem tettél feljelentést, akkor hogy a túróban folyhat büntetőeljárás vki ellen MAGÁNVÁDAS ügyben? 😉

Senki
Olvasó

Ha titeket szidnak egyből megjelentek,meg töröltök.. de ha másokat szidnak napi szinten akkor hol a picsába vagytok?

Párga Sárna
Olvasó

Viccesek vagytok

Redbid
Olvasó

Tisztelt Bb1!
Engem nem érdekel az általatok említett ügy, én azt tettem szóvá, hogy itt elég gyorsan tudtatok lépni amikor esetlegesen jogszabályba ütköző komentelés történik, és annak adtam hangot, hogy ezt miért nem tudjátok megtenni más esetben is, mint pl. az álatalam említett kommentelő gyűlölküdő hozzászólásainál!??
De természetesen hasonló esetben bárki másnál is ugyanezen elvek mentén lenne megfelelő eljárni, nem emlékszem, hogy bármikor is töröltetek volna ilyet, egészen durva megnyilvánulások esetén sem!!
Persze ez nem jelenti azt, hogy nem tettetek ilyet, de az mindenképpen elmondható, elég sokszor előfordulhat ilyen itt!
Köszönettel várom válaszotok!

Redbid
Olvasó

Volt itt egy a kukkolóssal kapcsolatos hsz. ezt valahogy gyorsan sikerült levenni.
Akkor most minden véleménynek teret adtok, (sárgapárna “mentésére”) vagy azért mégsem??
Pedig az ő gyalázkodásait is éppen ilyen könnyű lenne!!!
Érdekes

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Ott a pont !!!

Sajka
Olvasó

Így van… Én írtam (egy linkkel párosítva) a fenti sörrel, meg a kézis lányokkal kapcsolatban, hogy nőnapkor kínálják meg ezzel a lányokat. Persze én nem vagyok sárgahugyos párna, aki gyakorlatilag szent tehén itt. 😉 🙂

hopehely
Olvasó

Starcsevics Ádám, ex Bb1 újságíró, szombathelyi barátaim szerint százszor jobb jelölt lett volna Ügyvezetőnek, mint a mostani önjelöltek.
Tóth Kálmán és Molnár Miklós személye a balos városvezetés számára CIKI.

hopehely
Olvasó

Starcsevics Ádám ügyet, az Ügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette.
pont.

Henry14
Vendég
Henry14

Nem sikerült bizonyítani, hogy rajtakapták akció közben?:)

nyolcmegnyolc
Olvasó

Sima vendég

Pbask
Olvasó

Tudtommal nem Ádámé a sört gyártó cég.
Na mindegy, azért remélem ebben a nyilatkozatban nem volt semmi, ne hogy a BB1 a dicső körmendi múlt egy darabkáját újra kihagyja, amit nehezményezel.

Vulcano
Olvasó

Szili és Evan nélkül nagyon nehéz lesz. Mindenkinek legjobb tudása szerint kell teljesítenie és pörögni ezerrel. Akkor ment eddig nekünk a legjobban, amikor a gyors atletikus játékunkat tudtuk játszani. Centerposzton remélem most jobban teljesítünk, tekintve, hogy most nem Tóth Ádám, hanem Kemal szintű center ellen kell felfenni a versenyt. Remélem Lake és Keller feljavul. Barac jó játékára megint szükség lesz, hogy pótolja Bruinsmát. Anderson remélem már azért kezd visszarázódni. Zozó és Benire eddig se nagyon lehetett panasz. És ha látszik a csapaton a fáradtság akkor inkább játszassunk fiatalokat is a 2. félidőben. Szerintem jól kiszokták használni a nekik jutott idő.… Olvass tovább »

Pbask
Olvasó

Keller 1 pontot tudott elérni Paks ellen is,pedig ott a center nem a bajnokság legjobbja.
Kemal meg rutinos.
Szóval..

Vulcano
Olvasó

Én, azért reménykedek. Ákos ennél sokkal jobban tud pedig kosarazni. Nem tudom mi lehet a probléma. Bízok benne, hogy feljavul.

tormentor
Olvasó

Képes lehet, akár… 2 pontra is.

Artur Doki
Olvasó

Pályára léphet 3 válogatott center is…biztos jó meccs lesz.

Marillion
Olvasó

Hát igen…idézlek,Ákos tud ennél jobban is játszani???? Ez nem tudom nálad mit takar…de én magam csak azt látom tőle hogy Palánktól palánkig futkos…ez megtoldva egy egy blokk és lepattanó…zsákolás aleopp…további centerjátékra jellemző képessége az nincs…a büntetődobások hatékonysága kritikán alúli….ezeket megtanulni már nem ebben az életkorában fogja magába szívni! Ezért kár volt centert cserélni!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés