Bajnokság
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – DEAC-Tungsram
Mindkét csapat az Oroszlánytól kapott ki legutóbb.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - DEAC-Tungsram
Bajnokság, középszakasz, középház 3. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, szerda, 18:00
V.: Földházi T. P., Farkas G., Nyilas I. (Bognár T.)
Kecskemét: Pollard - Wittmann - Klobucar - Dramicsanin - Fazekas.
Debrecen: Thames - Hagins - Valerio-Bodon - Dzeletovics - Aska.
A középház következő fordulójában játszik egymással a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét és a DEAC-Tungsram csapata. Mindkét együttes az Oroszlánnyal játszott legutóbb és mindkét gárda veszített is a piros-feketék ellen.
Forray Gábor, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Először is szeretnék gratulálni a Sopron Basket csapatának az Euroliga győzelemhez, amit óriási bravúrnak tartok és különösen növeli még ennek az értékét, hogy ezt magyar edzővel, illetve magyar játékosok aktív részvételével valósították meg. Külön szeretnék gratulálni Fegyverneky Zsófinak és Gáspár Dávidnak.
A legutóbbi mérkőzésen rendkívül fásultan játszott a társaság és ennek meg is lett az eredménye, egy vereség. A rendelkezésünkre álló rövid időszakban a fő hangsúly a játékosok frissítésen volt, illetve hogy a kisebb sérüléssel küszködő játékosokat rendbe hozzuk. Pozitív dolog, hogy a legutóbb hiányzó Karahodzsics Kemal visszatér. Tiszteljük nagyon a Debrecent, hiszen a saját bőrünkön is tapasztaltuk, hogy milyen jó csapat. Egy óriási mérkőzést játszottunk, amelyet csak a második hosszabbítás után tudtuk a magunk javára fordítani. Hallottunk mi is a problémájukról, viszont azt gondolom, hogy sok csapat van a magyar bajnokságban hasonló szituációban – hiszen egy igen komoly terheléses sorozatban játszunk -, de a Debrecennek van olyan erős kerete – ami dicséri a menedzsment munkáját -, hogy megfelelő minőségben tudja pótolni a kiesőket. Nagyon kemény mérkőzésre számítok. Továbbra is azt gondolom, hogy a Drenovac-Dzseletovics duo elképesztően hatékony és erős mind, támadásban, mind a védekezésben. Ott van még a Virgin-szigeteki válogatott játékos Ivan Aska is. Thames személyét eléggé jól ismerjük már Magyarországon, mostanra pedig már Hagins is letette a névjegyét. Az elmondottak alapján szerintem mondhatom azt, hogy egy nagyon komoly légiós sorral rendelkezik a DEAC csapata. Tóth Ádám kiesésével az ellenünk a legutóbbi mérkőzésén a fiatal Kovács Ádám amikor feladatot kapott, nagyon jól szállt be, Valerio-Bodon Vincent szintén. Azt gondolom, hogy nagyon magas színvonalat képviselő kerettel rendelkezik ellenfelünk, úgyhogy nagyon komolyan fel kell kötnünk azt a bizonyos alsóneműt. Természetesen egy dolog lebeg a szemünk előtt, egy célért fogunk pályára lépni és az az, hogy nyerjünk, ezért mindent meg is fogunk tenni. A szükséges munkát elvégeztük és várjuk a mérkőzést.
Berényi Sándor, DEAC-Tungsram: Nehéz helyzetben vagyunk továbbra is, mivel az elmúlt időszakban sok egylabdás mérkőzést buktunk el, ami mentálisan nagyon nehéz helyzetbe hozott minket. Azt gondolom, hogy ebből az állapotból csak egy győzelem tud kibillenteni minket. Az elmúlt időszakban jól dolgoztunk, bizakodóan várom a találkozót annak ellenére is, hogy vannak továbbra is problémáink. Tóth Ádámnak sajnálatos módon a szezon véget ért, míg Kerpel-Fronius Gáspár sem áll jelenleg rendelkezésemre, úgyhogy nem volt ideális továbbra sem a munka. Próbáltunk azokra játékosokra építeni, akik a rendelkezésünkre állnak és velük kell megpróbálunk győzni. Szeretnénk egy jó mérkőzést játszani holnap.

Szólj hozzá!