Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Alba Fehérvár

Két azonos mérleggel álló csapat találkozik.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét - Alba Fehérvár

Bajnokság, 19. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, péntek, 18:00
V.: Papp Péter, Farkas Gábor, Söjtöry Tamás Ferenc (Gorka Szabolcs Zsombor)

KTE: Pollard - Jaramaz - Milutinovics - Kucsera - Karahodzsics.

Alba: Pongó - Takács - Smith - Szabó - Omenaka.

Egy találkozót rendeznek a pénteki játéknapon a 19. fordulóból, amelyen két azonos mérleggel, azaz 9 győzelemmel 9 vereséggel álló csapat találkozik.

Forray Gábor, Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Annak ellenére, hogy az Alba ugyanolyan mérleggel áll mint mi, én azt gondolom – és nyilván a klubnak is az az elvárása -, hogy a fehérváriak a négybe szeretnének bejutni. Éppen ezért mindent elfognak követni annak érdekében, hogy megnyerjék a találkozót, hiszen gyakorlatilag már nem hibázhatnak, azonban hazai pályán mi is győzni szeretnénk, ez egyértelmű. Azt gondolom, hogy jó kis összecsapásra számíthatnak a nézők. Az Alba Zollner érkezésével más stílust vette fel védekezésben és támadásban is. Az a legnagyobb erősségük, hogy próbálnak agresszívan nyomást helyezni a labdáson és kiszorítani az első passzokat, akár meg is szerezni azt, valamint nehéz dobásszituációba kergetik az ellenfeleket. Ezek után nagyon jól szedik a lepattanót és abból villámgyorsan mennek át kontrába, sok könnyű kosarat dobnak. A feladatunk az lesz, hogy ezt limitáljuk, hogy minél többet kelljen felállt védelem ellen játszaniuk. Ők pedig arra fognak törekedni hogy ez ne így legyen. Az a csapat fog nyerni, amelyik a saját akaratát jobban rá tudja erőltetni a másikra, bízom benne, hogy ezek mi leszünk. Mivel nagyon sűrű a menetrend, ezért az apróbb sérüléseket nem lehet kipihenni, úgyhogy Fazekas Mátén kívül mindenki tudja majd vállalni a játékot és biztos vagyok benne, hogy aki pályára lép az mindent megtesz majd azért, hogy győztesen jöhessünk le a parkettáról.

Matthias Zollner, Alba Fehérvár: A Kecskemét egy olyan csapat, amely nemcsak, hogy nagyon tapasztalt, de egyénileg is képzettek a játékosok, ráadásul ugyanazt a játékstílust képviselik már évek óta. Mindig ugyanazokat a dolgokat csinálják, de azokat nagyon jól. Ha jó napjuk van, bárkit megverhetnek, ha nincs, akkor szinte mindenkitől vereséget tudnak szenvedni. Mindig nagyon veszélyes egy ilyen együttes ellen játszani. A legfontosabb játékosaik a periméteren vannak Pollard, Jaramaz és Wittmann személyében. Ők egyénileg is magas szintet képviselnek és bármikor megtudják változtatni a játék ritmusát. Az lesz a célunk, hogy őket limitáljuk. Van pár kisebb sérültünk, Lukács Norbert nem biztos, hogy pályára tud lépni, de Balsay is problémákkal küzd. Mindenki más készen áll.

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
VerocskaBencur2021JólnézünkMIKItörrögszultánVery Alba Recent comment authors
Bencur2021
Olvasó

Albanal mi ez a kezdo 5 ?
Vojvoda , Stark, Fakuade, Davis ? Mind a 4 en padrol?

Verocska
Olvasó

Vojvoda Pécs ellen 17 perc. Már a kezdőbe sem fér be az egyik legjobb magyar játékos. Stark aki a Falco ellen megnyerte a meccset szintén nem. Érdekes! Vajon ki fogja követni Laksát?. Pongó az új kedvenc, mert egyedül csak ő hajt a csapatban. 4 kezdő ember ül a padon.

JólnézünkMIKI
Olvasó

KTE siker esetén, egy győzelemmel előzik az Albát. Plusz a kettős győzelem is számíthat majd a végelszámolásnál, hiszen a kecskemétiek ősszel nyertek Székesfehárváron!

törrögszultán
Olvasó

Nagyon koncentráltam, kevés eladott labdával, CSAPATKÉNT kelljátszani és nyerni Kecskeméten!
Hajrá Fehérvár!!

Very Alba
Olvasó

A kérdés az melyik Alba játszik a Falkó v. a DEAC elleni.Hajrá Alba.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés