Connect with us
Hirdetés

MKOSZ

Dr. Németh László: Örömmel oktatom az edzőképzős TE-hallgatókat!

Interjú.



:

:

Bár lassan negyven éve nem Magyarországon él, dr. Németh László neve ma is ismerősen cseng itthon, elsősorban persze kosaras berkekben. Ez érthető is, hiszen Németh Úrnak már a szülei is az élvonalban kosaraztak. Ő maga a Honvédban kezdett, majd a TF elvégzését követően előbb a Csepel Autóban, majd a Csepelben pattogtatta a labdát, ahol visszavonulását követően hét évig volt a gyárvárosiak edzője. A hunbasket.hu készített vele interjút.

Németh László az 1984-es, Los Angeles-i olimpiát követően odakinn maradt, és Kuvaittól Izlandon át az Egyesült Arab Emirátusokban is dolgozott, míg nem 1994-ben kikötött Angliában, ahol tíz évig volt a férfi kosárlabda válogatott kapitánya. 2004-től két évet töltött Szaúd-Arábiában, majd az utolsó 15 esztendőben angliai egyetemeken kosárlabdát oktatott, de teniszezők lábmunkájával is intenzíven foglalkozott.

Miután nyugdíjba vonult, a 25 éve életre hívott „Eurocamp Basketball” nevet viselő magánkezdeményezését is továbbadta. Ám így sem marad tennivaló nélkül. Többek között azért sem, mert a Testnevelési Egyetem (TE) ismételten meghívta vendégelőadóként, hogy segítse a kosaras szakemberek képzését.

– Az előzményekhez tartozik, hogy a TE tanára, Ökrös Csaba évekkel korábban járt tanulmányúton Chichesterben, a helyi egyetemen, ahol többek között a kézilabdázás angliai népszerűsítésén fáradozott. A kapcsolattartás során egy évvel korábban dr. Sterbencz Tamás, a Testnevelési Egyetem rektorhelyettese hívott, lépjek be a TE előadói közé. A COVID-os körülmények közepette természetesen interneten hangzottak el az előadásaim, amelyek fő témájaként az ellenfél megfigyeléséről és feltérképezéséről kellett beszélnem. Arra is kíváncsiak voltak, miként kell a támadási koncepciókat részgyakorlatokkal felépíteni.

– Mennyire ismerte meg az interneten keresztül hallgatóságát?

– Ez ugyancsak érdekes helyzet volt. Többek között így ismerhettem meg Károlyi Andreát, a 3×3-as női kosárválogatott kapitányát, Jakab Mátét, aki a nyáron lett a Bamberg másodedzője, vagy éppen Balogh Bubu egyik fiát, aki szintén a hallgatók között van. Kovács Péter külön konzultációt is kért, és még sorolhatnám a pozitívumokat, amelyek csak fokozták a harci kedvemet. Szívesen készültem az előadásokra, és szívesen is mondtam el, amit a témákról sikerült összegyűjtenem.

– Minden bizonnyal a fogadó fél, a TE is elégedett volt Önnel, hiszen megismételt ajánlatot kapott, immár a 2021/2022-es tanévre vonatkozóan.

– Már abban a korban vagyok, hogy egy ilyen lehetőségnek duplán örülnöm kell, hiszen hivatalos ösztökélésre fel kell elevenítenem az ismereteimet, egyidejűleg a szellemi kapacitásomat frissen tarthatom. Ezért számomra természetesnek tűnt, hogy igent mondjak erre az újabb invitálásra. TF-es tanulmányaim idejéből már alig-alig vannak olyan előadók, akik még ma is aktívak, így különösen örülnöm kell annak, hogy például dr. Gombócz Jánossal vagy dr. Pavlik Gáborral felújíthatom egykori kapcsolatomat.

– Idén nyáron végleg elköszönt „édes gyermekétől”, a 25 éve életre hívott Eurocamptől.

– Fájó szívvel és egyben rendkívül nehéz körülmények között tarthattam meg kollégáimmal az utolsó turnusok foglalkozásait. A COVID-fertőzések miatt a sterilizálás magasiskolájára volt szükség a bejelentkezett 300 fiatal foglalkoztatásához, akik önerőből kaphattak magasszínvonalú alapképzettséget. A vállalkozás így is szakértő utódra talált. Jellemző a szakmai sikerre, hogy a három helyszín egyikén, Skóciában már most minden helyet lefoglaltak a 2022-es kurzusra.

– A Testnevelési Egyetemen az előttünk álló tanévben milyen témákat fog boncolgatni?

– A konkrét tennivalóim csak szeptember közepe táján lesznek pontosan definiálva. Ha nem változik alapvetően a helyzet, akkor jelenleg úgy tervezem, hogy szeptember végén személyesen is találkozhatok majd az interneten megismert hallgatóimmal.

– Hosszú, izgalmakban és sikerekben gazdag pályafutását két fronton is lezárta: nyugdíjba vonulását követően az „Eurocamp Basket” piacvezető termékét is továbbadta. Ha úgy tetszik, elég rövid úton a korábbi elfoglaltságaihoz viszonyítva időmilliomosnak számít. Mivel tölti mostanság az idejét?

– A legnagyobb öröm a közelmúltban ért, amikor közel kétéves távolságtartás után végre magamhoz ölelhettem a lányomat! Egyébként az egyetlen, biztos pont az életemben a golfozás. Ez számomra rendkívül pihentető sport, és bár én nagyon szerény eredményekkel rendelkező amatőr vagyok, ha úgy adódik, a legjobbakkal is egy mezőnyben játszhatok, és közelről is megfigyelhetem őket. A golf mellett a tenisz elsősorban szurkolóként érdekel. Különösen igyekszem figyelni azt a súlyosan mozgássérült, 21 éves játékost, Francesca Jonest, akinek lábmunkájával három évig igen intenzíven és eredményesen foglalkoztam. Francesca neve – akinek minden egyes lépés megtétele komoly fizikai próbát jelent – az augusztusi világranglistán a 170. helyen található. Teszi ezt paralimpiai adottságokkal az egészségesek mezőnyében, hatalmas konkurenciaharcban!

– Bár fő témánktól, a kosárlabdázástól elég távol van a labdarúgás, de az esemény közelsége miatt mégis megkérdezném: mit vár a szeptember 2-án, a budapesti Puskás Ferenc Arénában sorra kerülő Magyarország – Anglia világbajnoki selejtezőtől? 

– Abból induljunk ki, hogy az angol válogatott papíron mindenképpen esélyesebbnek mondható, ami nem jelenti azt, hogy nem történhet meglepetés. Egyet biztosan állíthatok: az angol tizenegy nem fogja lebecsülni a magyarokat! Miként az utóbbi évek történései alapján azt is kijelenthetem: ez a mostani magyar nemzeti együttes sokkal szimpatikusabb és vállalhatóbb, mint a néhány évvel korábbi válogatott!

Jocha Károly

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
nick19 Recent comment authors
nick19
Olvasó

Azt hogy akarta érteni a szerző, hogy “az 1984-es, Los Angeles-i olimpiát követően odakinn maradt” ?
Magyarország nem vett részt a Los Angeles-i olimpián. Lehet, hogy éppen abban az évben került külföldre, de nem hinném, hogy ez az olimpiához kötődik. Vagy esetleg ő részt vett ott valamilyen szerepben?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés