Bajnokság
dr. Kardos Péter: Október közepe óta euforikus állapotban vagyok
A szegedi klubelnök szerint nem kellene sok plusz ahhoz, hogy komolyabban előre tudjanak lépni.

:
:
Történelmi alapszakaszt zárt Szeged csapata, hiszen fennállása legjobb eredményét produkálva, a harmadik helyről várhatja a rájátszást. A kupadöntő és a play-off kezdete előtt dr. Kardos Péter, a klub elnöke értékelte a szezon eddigi részét a klub Facebook oldalának.
– Október közepe óta euforikus állapotban vagyok. Látható volt a szezon előtt is, hogy nagy dolgokra lehet képes a csapat. Az utolsó meccs felrakta a koronát az egész alapszakaszra, nagy boldog vagyok az eredmény után. Bízom benne, hogy azt a játékot tudjuk továbbvinni, amit a Szolnok ellen is mutatott a csapat. Nem gondolom, hogy problémánk lenne azzal, hogy nincs play-off rutinunk, hiszen Szrecsko Szekulovicsnak és Govens Darrinnek is komoly tapasztalata van ebben. A DEAC ellen egy ki-ki meccs vár ránk a kupában, de akárhogy is alakul a szezon, nagyon büszkék lehetünk a csapat teljesítményére.
A klubelnök hozzátette, idén a szponzoraik számára bebizonyították, hogy képesek a kiugró teljesítményre, így megéri a pici plusz támogatás.
– Május elején kezdünk el tárgyalni a jövőről. Elnöki szemmel az lenne a jó, ha tudnánk, milyen szponzori támogatásra számíthatunk a következő évben. Tavaly a két névadó szponzorunk, a Naturtex és a Szegedi Tudományegyetem megemelte a támogatását, ezzel tudtuk pótolni a város által csökkentett támogatást. Bízom benne, hogy ezzel a teljesítménnyel sikerült meggyőzni a szponzorainkat, hogy érdemes bennünket támogatni. Nem kellene sok plusz ahhoz, hogy komolyabban előre tudjunk lépni, egyúttal remélem, hogy sikerül egy-két újabb szponzort szerezni – zárta Kardos Péter.

Szép munka volt az biztos.
Gratulálok Szrecsko és Govens!??