Bajnokság
Dr. Budavári Ágota: Intellektuális és szerethető játék a kosárlabda
A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia szakmai munkáját évek óta segíti a tapasztalt sportpszichológus.

:
:
Az ismert sportpszichológus, dr. Budavári Ágota közel negyven éve tanulmányozza a kosárlabdázás tudományát. Az élsportolók világából érkezett a Soproni Sportiskola Kosárlabda
Akadémia szakmai stábjába, ahol a minőséget, a fejlődést és a professzionális utánpótlás-nevelést támogatja hatalmas tudásával és tapasztalatával.
Kicsi a világ. Dr. Budavári Ágota ugyanis Tajvanon, a 2017-ben rendezett Universiaden, az utazások alatt és a mérkőzések között beszélgetett sokat Horváth Józseffel, a soproni sportiskola szakmai igazgatójával. Mi más lett volna a téma, mint a kosárlabda, ami mindkettőjük számára nagy szerelem. A sport rejtelmeiről, a csapategységről, a játékosokkal szemben támasztott követelményekről folyt a szó, s mivel az egyetértés is nyilvánvaló volt köztük, az együttműködés is megszületett.
– Mi fogta meg annak idején a kosárlabdában, hiszen karrierje során számtalan sportággal és sportolóval kötött szoros ismeretséget, munkakapcsolatot?
– Korábban, pontosan 1994-től, a magyar férfi és női válogatott csapatok mellett dolgoztam pszichológusként. Patonay Imrével, Mészáros Lajossal, Sterbenz Tamással, Varga Istvánnal –valamennyien szövetségi kapitányként dolgoztak – működtünk együtt, kiváló játékosokkal és edzőkkel ismerkedtem meg, akiktől sok ismeretet szereztem a kosárlabdáról. Érdekelt a stratégikus gondolkodás, amit ebben a játékban a csapat tagjainak igen magas szinten kell művelniük, sőt, rugalmasan hozzá kell igazítaniuk az ellenfél taktikájához, aktuális védekező, illetve támadó játékához. Természetesen a legfőbb játékmester az edző. Ő tanítja meg ezt a sajátos gondolkodást a játékosainak, akik ennek birtokában olyan összjátékra, együttmozgásra, -gondolkodásra válnak képessé, hogy valóban hatékony csapatjátékot játsszanak legalábbis ideális esetben. Eddig eljutni nem könnyű, hosszú idő kell ahhoz, hogy az egyén a kiemelkedő produkciót a csapatjátéknak rendelje alá. Ez a folyamat szakemberként érdekelt.
– A tajvani beszélgetésekből együttműködés lett és most már a sportiskolában is nyomon követheti ezt a folyamatot: a kisgyermekkori próbálkozástól a profi játékossá válásig. Pszichológusként tulajdonképpen kíséri az akadémisták fejlődését, de tudom, hogy sokat segít az edzőknek is.
– A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia játékosai tizenéves gyerekek, technikai, állóképességi fejlesztő tréninget kapnak annak érdekében, hogy elég erősek, gyorsak legyenek, no és a játék mozgáselemeit is elsajátítsák: a védekezés és támadás csapatszintű műveleteit tanulják, csiszolják össze. Ez a folyamat az edzőktől sok türelmet igényel. Fontos, hogy egyénileg is képesek legyenek képezni a fiatalokat, tehetségüket, ugyanakkor gyengeségüket is észlelve és korrigálva. Folyamatosan motiválniuk kell a játékosokat, akik egyébként a közösségi lét miatt szívesen járnak edzésre – ezt többször kifejezték nekem, akár 14, akár 16 vagy 18 éves korúakkal beszélgettem a csapathoz tartozás érzéseiről. A pszichológiai munkához még az is hozzátartozik, hogy mind az edző, mind pedig a játékosok tudatosan, tervezetten viselkedjenek az edzésen, a mérkőzésen, ne a hév, a győzni akarás féktelen indulatával rohangáljanak a pályán, hanem szervezetten, egységben, csapatban gondolkodjanak, egyeztetett műveleteket hajtsanak végre. A tizenéves korosztályban már sok érett, tudatosan tervező fiatalt találtam, akiket különféle kognitív tesztekkel vizsgáltam és eredményeik visszajelzésével is igyekeztem őket motiválni erre a csodálatos játékra. Talán ez a pszichológiai támogatás egyik feladata, hogy motiváljuk őket az edzésmunkára, a higgadt gondolkodásra, az egyeztetett csapatszintű megmozdulások fontosságára. Legalábbis én, a magam számára ezt tűztem ki célul, már a 80-as években is, amikor Killik Lászlóval és Ránky Mátyással beszélgettünk a válogatott keretek munkájáról.
– Belelát a sportiskola munkájába. Értékelné?
– Abszolút fejlődést tapasztalok. Minden tekintetben. Az utánpótlásnevelés összetett feladat és sok minden kell hozzá, elsősorban persze pénz. Nagyon fontos, hogy a gyerekekkel képzett szakemberek dolgozzanak, minőségi munkát végezzenek. És hosszabb távú elköteleződés szükséges, hogy a tanulás íve megmaradjon. Azt látom, hogy a soproni akadémián jól kihasználják a lehetőségeiket, a gyerekekmotivációja egyértelmű, az edzők is egyre képzettebbek. Ezt fontosnak tartom. Magam is segítem őket, előadásokat tartok többek között az életkori sajátosságokról, a stratégiaépítés, a kommunikáció, a kapcsolat fontosságáról. Segítek, ha ezeken a területeken bárhol zavart észlelek. Úgy érzem, hogy jól együtt tudunk dolgozni, és látom a sportiskola tagjain a fejlődés igényét. Pszichodiagnosztikai vizsgálatokat végeztem a játékosokkal, felmértük a kognitív funkcióikat: a figyelem koncentrációt, a perceptív intelligenciájukat, ezen kívül a közösségben betöltött helyzetüket, indulatkezelésüket, együttműködési készségüket. A soproni akadémiát dicséri az is, hogy felismerték: a profizmushoz különböző tudományágak magas szintű támogatása szükségeltetik.
– Fontosak a továbblépéshez ezek az elemzések?
– Hogyne! Számtalan mérkőzést láttam életem során, amikor az első félidőben fölényes vezetés után végül kikapott a csapat. Elemezni kell az edzőnek, hogy mi is történt a pályán, amit nem vettek észre, vagy rosszul értékeltek az ellenfél játékából. Meg kell találni az okokat és a játékosok felé közvetíteni kell a helyes megoldási lehetőségekkel kiegészítve. Tanulni kell a tapasztalatokból, ezáltal fejlődik a sportági tudásuk. Meg kell keresni és nevükön nevezni az okokat. Folyamatosan elemezni kell a játékosoknak is saját tevékenységüket, vajon jó volt-e az elképzelése, vagy éppen ebből a bonyolult rendszerből (kétszer 5 fő dinamikus mozgása) téves következtetést vont le. Éppen ettől válik intellektuálisan is nagy kihívássá a kosárlabdázás, ettől érdekes, ettől vonz évtizedek óta 200 országban tömegeket, rajongókat, szponzorokat.
– Szakmai pályafutása során sokat foglalkozott élsportolókkal, azért az utánpótlás-nevelés merőben más lehet…
– Igen, egészen más feladatot ad az edzőnek az utánpótlás nevelése, de meghatározó jelentőségű, hogy jó alapokat fektessenek le, a helyes sportági mozgásrendszert sajátítsák el a játékosok, a szem-kéz koordinációját folyamatosan fejlesszék – ezért az itt dolgozó edzők a jövőnek dolgoznak. Egy hosszabb tanulási folyamatot kísérhetek Sopronban is figyelemmel, ahol nem elsősorban a mérkőzések eredményei az elsődlegesek, hanem a képességeiknek, technikai tudásuknak a fejlődése. Az edzőknek feladata még, hogy a tehetségesnek ítélt fiatalokat külön is képezzék, motiválják. A játékos önértékelése fejlődjön, tudja, hogy többre lesz képes az átlagnál, ha a feladatokat elvégzi. A tehetséggondozás pedagógiai munka, aminek során a teljesítményelvárás arányát a megértő elfogadással egyensúlyozzák a jó nevelő edzők. Az én szememben az ő munkájuk meghatározó, a legértékesebb – ezen nyugszik későbbiekben a felnőttek sportja. Elég hosszú út, hogy egy 12 éves gyerekből jó csapatjátékos kamasz, majd ideális esetben profi felnőtt kosarlabdázó lesz. Az edzőket is motiválni kell, elismerni a nevelő munkájukat, a kapcsolat-készségüket, a nyitottságukat a gyerekek felé, hogy ne érezzék egyedül magukat ebben a rendszerben. Emiatt szervez az SSKA nyaranta az edzőknek is pszichológiai érzékenyítő előadásokat, nyílt vitákat, beszélgetéseket. Ezek igen hasznosak szerintem, mert felvethetnek olyan hétköznapi problémákat – mint például a csapatkapitány-választás – amit közösen tudunk megbeszélni.
– Kikerülhetetlen téma most a magyar sportot felkavaró konfliktusok sorozata. Edzők, akik visszaéltek helyzetükkel, szülők, akik edzői is voltak gyermeküknek, maradandó lelki sérülések kerülnek felszínre. Mi ezekről a véleménye?
– Sok szülő maga is sportoló volt, emiatt vállalkozik arra, hogy edzője legyen gyerekének. Jó-e, ha a szülő egyben edző is? Ritkán, de láttam nagyszerű példákat arra, hogy ez sikeres lehet, mégis azt gondolom pszichológusként, jobb, ha a két szerep külön válik. A szülő óvó szeretete és az edző teljesítmény-elvárása, szigora nem fér meg egyetlen személyiségben anélkül, hogy egyik vagy másik érzés kárt ne szenvedjen. Az edzőbotrányok nem jellemzők csapat sportoknál, vagy nagyon hamar kiderül, ha az edző verbális agressziója egy határt átlép. Minden megnyilvánulás közösségben történik, annak pedig nagy az ellenőrző szerepe. Az egyéni sportokban viszont gyakori a kétszemélyes helyzet, edzőnek és versenyzőjének egymásra hatása. Ekkor az edzők könnyebben engedik meg maguknak a szexuális vágy kifejezését, illetve fizikai erőszakba menő elégedetlenségüket. De legyünk őszinték! A fizikai agresszióval kikényszerített teljesítmény teljesen általános volt Magyarország élsportjában a hetvenes években. Olyan mélyen vannak ennek a gyökerei, hogy még húsz éve is megengedett nevelési eszköz volt egyes sportágakban. Ebből nem lehet kinőni egyik napról a másikra. Generációváltásra és őszinte feltárásra, szembenézésre van szükség. A bántalmazott sportoló szólhasson szakembernek, aki jelezzen a szervezet vezetőinek, akik gyorsan és hatékonyan intézkedjenek. Erre nincs protokoll aktuálisan hazánkban. Igen, szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy vannak „erős” emberek, akik nem ismernek más nevelő eszközt, mint a bántalmazást, büntetést. Sok olyan edzőről hallottam a versenyzőiktől, akik pozicionális fölényüket demonstrálják, vagy aktuális indulataikat vezetik le a gyerekeken, megalázó kijelentésekkel, pofonokkal. A pedagógia alaptétele a helyes magatartás dicsérete. Az edzői elismerés sokkal jobban rögzíti a sportolóban a tanult mozgásformát, sőt építi az önértékelését, mintha fájdalmat okozna neki, akár verbálisan, akár tettlegesen. Megerősítéssel, jutalmazással nagyobb valószínűséggel ösztönzünk erőfeszítésre egy sportolót, mint fájdalommal. A jutalmazás mindig előbbre visz, mint a büntetés!

Szólj hozzá!