Gyenge és elég enervált kezdés a Sopron a cseh USK Praha ellen a brnói nemzetközi tornán hamar 10 pontos hátrányba került. Később fokozatosan magukra talált Baksa Szabolcs csapata, amelyik a legjobbkor játszottak a legjobban, azaz a mérkőzés végén, így megfordította a találkozót és holnap döntőt játszik.
Sopron KC – USK Praha 94-86 (16-22, 24-23, 26-23, 28-18)
JAPO Transport Open, Nemzetközi felkészülési torna, Brno
SKC: Ford 28/6, Meszlényi 8/6, Hajdu 15/15, Kucsera 20/9, Kelenföldi 4
Cs.: Keller 11/3, Kovács B. 6/6, Ruják, Bősze 2.
Meglehetősen megilletődötten kezdve a nyitó etap derekán 10 pontos hátrányba kerültünk – írta beszámolójában a soproni klub. A folytatásban elsősorban Ford, valamint a padról igen hatékonyan és eredményesen beszálló Keller jóvoltából azért magára talált a csapat. A negyed második felétől felnőttünk a feladathoz és apránként, fokozatosan faragva a gyorsan összeszedett hátrányon, szünetig 5 pontra felzárkóztunk.
A második félidőt már jóval összeszedettebben, pontosabban kezdte csapatunk és tapadtunk a prágai legénységre. A záró etap előtt 2 ponttal még a cseh főváros csapata állt jobban, de a befejező 10 perc egyértelműen a miénk volt. Az első félidőhöz képest hatalmasat javult Hajdu Péter, Kucsera Dani és Meszlényi Robi játéka, dobóformája, a rutinos Ruják András pedig ügyesen játszott a társak keze alá. A befejező negyedben a srácok alaposan megszórták a prágaiakat, és megfordítva a találkozót végül 8 ponttal nyertek, így holnap döntőt játszanak a tornán.
Kép: Sopron KC





Úgylátszik nekünk akkor megy igazán ha nem játszanak vagy csak alig a légiósok.
Hajrá magyarok!
Érdekelne ,hogy a másik két légiós miért nem jatszott? Illetve számíthatunk még centerre vagy felejtsük el?
Wertz majdnem 100%-os, ma még nem erőltették. Center megjött orvosira, de sérült…
És Bryant Thomas? Ö se játszott…