Soros elnökségi ülését tartotta május 4-én hétfőn a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége. Több fontos kérdésről is tárgyaltak az elnökségi tagok.
Rövidített lesz a középszakasz
Döntött az elnökség a női és a férfi A-csoport jövőévi versenykiírásáról. A vírushelyzet ismeretében két kezdési dátummal, október 3-ai és október 31-el kalkulál a szövetség. Ha elkezdhető a bajnokság október 3-án, akkor a férfiaknál rövidített középszakaszt terveznek kevesebb mérkőzéssel, ha csak a későbbi időpontban indulhat a bajnokság, akkor nem rendeznek a következő szezonban középszakaszt.
A rövidített középszakasz azt jelenti, hogy az 1-3. helyezettek, a 4-6. helyezettek, a 7-10. helyezettek, valamint a 11-14. helyezettek játszanak egymással oda-vissza. Ez a korábbinál kevesebb játéknapot jelent.
A női legfelsőbb osztályban a tavalyihoz képest különösebb változás nem lesz.
A nemzetközi indulók
Tárgyalt az elnökség a klubok nemzetközi szerepléséről. Mivel jogilag nem lehetett lezárni a 2019/2020-as bajnokságot, így az elnökség az elmúlt három szezon bajnoki szereplése alapján állította fel a sorrendet a csapatok között.
Ennek megfelelően a nőknél a Sopron indulhat az Euroligában, a Diósgyőr az Euroliga selejtezőjében, míg Szekszárd, a ZTE, a Győr, Cegléd és a PEAC nevezhet a Női Európa-kupába.
A férfiaknál a Falco KC Szombathely a Bajnokok Ligájába nevezhet, míg a Körmend és a Szolnoki Olajbányász kap lehetőséget a szereplésre a Fiba Europe Cup-ban.
Mindennek feltétele, hogy a Fiba is jóváhagyja a Magyarországnak jutó, tavalyi indulási jogok számát.
Legyen óvatos mindenki
A kijárási korlátozás vidéki eltörlése ellenére óvatosságra int a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége. Az MKOSZ korábbi döntését a válogatott és egyéb szakmai programok 2020. május 31-ig történő felfüggesztéséről fenntartja, és a csapatoknak sem javasolja, hogy megkezdjék a szervezett edzéseket.



A Falcó első meccsét nem lehetett volna felcserélni a pályaválasztói jogot????????Kedves Bodnár Úr!!!Valószinű ehhez már különleges egyetem kell ugye???
Segítsetek! Mi lesz mindigoval zártkapus meccsek esetén???? Továbbá vki szabály guru mondja meg mennyi u23 játékost kell nevezni??? 1 elég? Vagy többet? Mert ok hogy pályán kell lenni egynek de vannak kiskapuk úgy hallottam. Köszi
Kedves MAFFIA MKOSZ! Miért kellett ezekkel a döntésekkel egy hónapot késni!!!!!??????????
Azért hogy megnehezitség a csapatok és a játékosok tervezését.Mindezt tudták egy hónappal ezelött is.Ime a bizonyiték alkalmatlanságukra!!!!!Bravó Bravó Bravó
A középszakaszt fixen el kéne törölni. Eddig se láttam sok értelmét, de ennek a rövidítettnek még annyit se.
Annyi az értelme, hogy több meccs van. A 26 meccs + rájátszás nagyon kevés szerintem egy szezonra. Középszakasz helyett lehetne egy 3. kört is játszani, például 12 csapatos bajnokságnál az is 33 meccset jelentene.
Na viszont ezt végképp nem értem… Miért a Diósgyőrt indítják az Euroliga-selejtezőben, mikor várhatóan sokkal gyengébbek lesznek, mint idén? Szekszárdon erősebb csapat lesz!
Mert a Szolnok miatt ki kellett találni ezt az utóbbi 3 szezonos dolgot. Akkor meg már rosszul nézett volna ki, ha a nőknél máshogy van.
Illetve a „Szekszárd erősebb lesz idén” nem lenne megfelelő indoklás az EC felé sem.
Ha az elmúlt 3 évet nézzük, akkor meg főképp a Szekszárdnak kellene indulnia… Mondom ezt annak ellenére, hogy a Diósgyőr közelebb áll hozzám, mint a tolnai csapat. Valószínűleg semmi esélyük nem lesz a főtáblára jutásra, illetve anyagilag sem tudnák vállalni a sorozatot.
Az elmúlt 3 évbe gondolom az idei is beleszámít, így mindkét csapatnak van 1-1 ezüstje, idén pedig a DVTK végzett előrébb egy hellyel, egymás elleni eredménynek köszönhetően.
Mert ha nem így számolnák, akkor neked lenne igazad.
Na kezdetnek nem rossz, csak el is tudjon indulni a bajnoksag oktoberben, ne legyen semmi 2.hullám,meg ilyesmi.
Sok sikert a Falconak a Bl-ben, nekunk meg az EC-ben.. 😀
csak mar tartanank ott, hogy minden oke legyen a rajtra…
kitartas mindenkinek!
Így van! Tegyük gyorsan hozzá, reméljük nem zártkapus meccsekkel kezdünk….
azt en is remelem!😀
Miért lenne zártkapus?