Connect with us
Hirdetés

Magyar Kupa

Djokics: Ilyen rangja már régen volt a Magyar Kupának

A címvédő edzője szerint az utóbbi évek legerősebb magyar bajnokságának legerősebb nyolc csapata találkozik egymással.



:

:

Címvédőként érkezik a győri Magyar Kupára az Atomerőmű KSC Szekszárd csapata. Zseljko Djokics lányai a negyeddöntőben a bajnoki újonc Csatával találkoznak, továbbjutás esetén másnap a ZTE vagy a BEAC vár majd rájuk. A tréner így látja az esélyeket:

– A 2018/2019-es szezonban három színtéren is megmérettettünk: a nemzeti bajnokság és a nemzetközi Európa-kupa szereplés mellett a Killik László Női K&H Magyar Kupa részvétel is fontos állomás a klub életében.

Az utóbbi évek legerősebb magyar bajnokságának legerősebb nyolc csapata találkozik egymással. Egyik párharc sem lefutott, véleményem szerint ilyen rangja már régen volt a Magyar Kupának.

Győri vendéglátóinkhoz mindig szívesen utazunk, szeretünk a számunkra kedves csarnokban pályára lépni, így mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy mi és szurkolóink is (akik közül remélhetőleg nagyon sokan velünk tartanak) három napig élvezhessék Győr város vendégszeretetét.

A torna programja:

Negyeddöntők:
február 28., csütörtök,
13 óra:
 ZTE NKK – ELTE-BEAC (ND1).
15.30 óra: NKE-FCSM Csata – Atomerőmű KSC Szekszárd (ND2).
18 óra: CMB Cargo-UNI Győr – Sopron Basket (ND3, tv: M4 Sport).
20.30 óra: PEAC-Pécs – Aluinvent DVTK (ND4).

Elődöntők:
március 1., péntek,
15.30 óra:
 ND1 győztese–ND2 győztese (ED1).
18 óra: ND3 győztese–ND4 győztese (ED2, tv: M4 Sport).

Bronzmeccs:
március 2., szombat,
14.30 óra:
 ED2 vesztese–ED1 vesztese.

Döntő:
március 2., szombat,
17.05 óra:
 ED2 győztese–ED1 győztese (tv: Duna World).

Fotó: fiba.com

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
csocsaTorpedó Recent comment authors
Torpedó
Olvasó

Majd akkor lesz rangja újra ennek a vicc kupának ha minden csapat egyforma esélyt kap küzdelmeiben. Mondjátok olyan csapatot, ahol szombaton és rá 3 napra csúcsra lehet járatni egy csapatot. Így könnyen lehet páváskodni a kupával.Na meg az a sírás, mindig hogy gyertek már szurkolni ez egy vicc, ha ezt nem tudja matrica húszár brigád magától😂😂
Ma remélem volt játékosotok végzi ki volt csapatát. Húzzatok haza dühöngeni.

csocsa
Olvasó

Mondtam már,sosem fogsz tovább látni az orrodnál.Képtelen vagy rá.Sajnálom csapatodat,hogy hozzájok tartozol!!!😫

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés