Connect with us
Hirdetés

Női bajnokság

Derült égből villámcsapás: Elhagyta a PEAC-ot a válogatott center

A klub légióssal pótolja Barnait, és jogi úton fog kártérítéshez folyamodni.



:

:

Kurtán-furcsán ért véget a PEAC-Pécs és Barnai Judit frigye. A 24 éves centert a nyáron szerződtették a BEAC-Újbudától, bár a válogatott játékos elég sokat volt pályán, nem volt elégedett a helyzetével. Korábban jelezte is ezt, ám miután beszélt a szakmai stábbal, úgy tűnt, szent a béke. Mint kiderült, nem így volt: december 23-án éjjel ugyanis a klub vezetősége megkapta Barnaitól a felmondólevelét – adta hírül a bama.hu portál.

– Nyugodtan állíthatom, hogy derült égből villámcsapásként ért bennünket a felmondása.

Mi nyilván nem tudjuk akceptálni ezt a lépést egy felnőtt, magyar válogatott játékostól, hiszen élő, határozott idejű, és a klub által minden pontban teljes körűen betartott szerződéssel rendelkezik

, amely kitér arra, hogy egyoldalúan felmondani csak valamelyik fél súlyos szerződésszegése esetén lehet. Jogi úton fogjuk a kárunkat megtéríttetni – fogalmazott a BAMA-nak Kond Árpád, a PEAC-Pécs ügyvezetője.

Barnai Judit váratlanul elhagyta a PEAC-ot (fotó: peacpecs.hu)

Eközben már meg is találta Barnai helyettesét a PEAC, melyet januártól az amerikai Alyssia Brewer erősít.

A 28 éves, 190 centis légiós neve nem ismeretlen a kosárlabda barátok számára, hiszen utoljára a DVTK csapatát erősítette. Először a 2015/2016-os idényre igazolt a borsodi megyeszékhelyre, amikor Magyar Kupát nyert a piros-fehérekkel és az Európa Kupában is egészen sokáig eljutott csapatával. A bajnoki rájátszás során a negyeddöntő szekszárdi mérkőzésén szenvedett súlyos térdsérülést, aminek következtében hosszabb időt kényszerült kihagyni. Egészen 2017 februárjáig váratott magára a visszatérése, az útja ismét egészen Miskolcig vezetett a DVTK-nál előzőleg eltöltött időben közönségkedvenccé vált amerikainak. A bajnokságban 11 mérkőzésen lépett pályára átlagosan 22,9 percet, 10,2 pontos és 8,1-es lepattanóátlagot jegyzett. Alyssia Brewer ma érkezik Pécsre.

– Karácsony ide, karácsony oda, minél gyorsabban a helyzet megoldására kellett törekednünk szakvezetésünkkel közösen, annak ellenére, hogy mindannyian családi körben töltöttük az ünnepeket ráadásul többen külföldön.

Azonnal felvettük a kapcsolatot egy szabad státuszú magyar centerrel, akivel végül annak ellenére nem tudtunk megállapodni, hogy ajánlatunkban „elmentünk a falig”, sőt.

Tovább léptünk, és mivel van még egy betöltetlen légiós helyünk, és csupán négy hónap van hátra a bajnokságból, azt akartuk, hogy lehetőleg ne teljesen ismeretlen játékost igazoljunk. Alyssia Brewer játszott már Magyarországon, elmondása szerint követi a bajnokságot, tudja hová érkezik, és már nagyon várja ő is és mi is hogy itt legyen közöttünk – nyilatkozta Kond Árpád a klub honlapjának.

– Lement az idény első fele, hét győzelmet arattunk, amivel a roppant erős és szoros mezőny ötödik helyén állunk. Ezzel nem lehetünk elégedetlenek, tudva, hogy jóformán 2-3 meccsen tudták csak szakvezetőink a legerősebb PEAC-PÉCS-et pályára küldeni. Nyilván a két hazai vereség és a Sopron elleni meccs alakulása hiányérzetet okozhat, viszont a korábban minket oda-vissza legyőző ZTE NKK 13 pontos legyőzése, vagy épp az újoncként velünk rivalizáló NKE Csata elleni magabiztos győzelmünk, vagy az idegenbeli sikereink örömet okoztak a szurkolóinknak. Úgy látszik, hét csapat van, amely a legjobb négybe pályázik, 11 forduló után talán csak két csapat helye tűnik itt biztosnak, a veretlen Sopron Basketé és a DVTK-é. Naponta érkeznek a hírek a riválisaink erősítéseiről, kétségtelen, hogy még erősebb lesz a rivalizálás megváltozott erőviszonyok mellett a rájátszásra. Ebben a helyzetben nehéz megmondani, hogy hová érhet el a PEAC-PÉCS a szezon végén, de nem szeretnénk a céljainkon változtatni, a pécsi összefogás eredményeképpen ismét a legjobb négybe jutásért küzdő csapatunkkal. Ugyanakkor fontos a hosszabb távú gondolkodás, hogy kialakuljon egy olyan mag, egy olyan irányvonal edzőink vezetésével, amelyre tudjuk a jövőnket is építeni.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés