Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Déri Csaba szerint a Szolnok akár egy nagyarányú vereségbe is beleszaladhat Körmenden

Állandó szakértőnk öt hazai sikert vár.



:

:

Hat találkozót rendeznek a hétvégén, állandó szakértőnk, Déri Csaba mondta el a várakozásait a mérkőzésekkel kapcsolatban.

Falco KC Szombathely – Atomerőmű SE: Működik a Falco kilenc emberes alaprotációja. Hat válogatott játékosuk van, ebből óriási szerencse, hogy Somogyi megfelel az U23-as szabálynak, de Kovács Benedek is magas szintű kosárlabdát játszik. Egy menetelésnek lehetünk tanúi a bajnokságban és a nemzetközi kupában is. A Szombathely ezt a meccset is fel fogja használni a jövő szerdai Treviso elleni ki-ki találkozó előkészítésére. Egy ottani esetleges győzelem a csoportelsőséget jelentené a sárga-feketéknek. Szépen bele tudja illeszteni a felkészülésébe ezt a meccset a sárga-fekete alakulat, ugyanis az ASE amilyen állapotban van négy vereség után és amilyen kosárlabdát játszik, abszolút megfelelő partnernek ígérkezik. A Paksban az Eilingsfeld, Kovács és az alulértékelt, az edző által nem használt Kis Raul hármas egy jó magyar alap, de az U23-as kontingensük gyenge, értelmezhetetlen számomra. Teo Hojc sem győzött meg egyelőre a szerződtetéséről. A légiósok kiválasztása is hagy kérdőjeleket maga után. Róluk az a véleményem, hogy a magukhoz való eszük megvan, de a csapathoz való eszük nincs meg, csak a statisztikájukat szeretnék javítani. Ez a Paks ebben a formában egyértelműen play-out, illetve kieső csapatnak számít. A Falco jóindulatán fog múlni a különbség, sima hazai sikert várok.

Állandó szakértőnk szerint a még csak 21 éves Somogyi felnőtt válogatott szinten játszik.

Kaposvári KK – Alba Fehérvár: Két, 4-5-ös mérleggel rendelkező csapat középházi rangadója lesz ez. Mindkét együttes jó előjelekkel érkezik ebbe a meccsbe. A Kaposvár egy eldeformálódott csapat. A négy légiós jó játékos, de az edzőtől teljesen zöld utat kapnak, úgy érzem, hogy néha eltúlzott a szerepük. A magyarok, tehát elsősorban Hendlein, Csorvási és Krnjajski kevesebb szerepet kap. A fiatalok közül Plézer teljesítményét értékelem jónak. Nagyon erős a somogyi alakulat, de én egy Alba győzelmet tennék. A Fehérvárnak sokkal több játékosa van, minőségiek az U23-as kosarasaik és én Vojvodát továbbra is különleges képességű kosarasnak tartom, olyannak, aki egy ilyen rangadón lehet a mérleg nyelve. Én egy Vojvoda-parádét várok, vendég győzelemmel.

Déri Csaba Vojvoda parádét vár.

Zalakerámia ZTE KK – Pécsi VSK-VEOLIA: A Pécs gyakorlatilag hozza azt, amire építették és ha szombaton sikerülne nyerniük Zalaegerszegen – amire van is esélyük -, akkor 5-5-tel mennének a válogatott szünetre. Ez egy alakulófélben lévő csapatnak teljesen vállalható szereplést jelenteni. Zalaegerszegen finoman szólva sem a tervek szerint alakult eddig a bajnokság, sőt, nem látok tisztán, hogy tartalékosan tudnak-e majd kiállni, vagy nem. Már négy hazai vereségük van, kikaptak a Körmendtől, a Szegedtől, a Falcótól és a Nyíregyházától is. Most már olyan szinten győzelmi kényszer alatt vannak, hogy most már nagy teherrel a vállukon játszanak, frusztráltak, ez látható. Ilyenkor ha van egy hónapos szünet, még a halottakat is fel kell támasztani, kipihenik majd magukat, lesz idejük a rehabilitációra. Ha injekcióval, vagy bármilyen orvosi trükkel, de akit lehet, azt aktivizálni kell a kék-fehéreknek, hiszen már nagyon nem fér bele még egy hazai vereség.

Zalaegerszegen már nem fér bele még egy hazai vereség. Fotó: Bálizs Zsuzsa

DEAC-Tungsram – Naturtex-SZTE-Szedeák: Debrecenben is van győzelmi kényszer, hiszen Oroszlányban kikaptak legutóbb. A hazaiak erősebbek, ők úgy lettek építve idén, hogy Magyarországon bármilyen feladatra alkalmas legyen. Egyelőre csak részben szerepelnek úgy, ahogy ezt elvárjuk tőlük. Szegeden a vezetőedző elment Szabadkára, ráadásul idén nem sikerült úgy a légiós választásuk, ahogy tavaly. Persons és Cook abszolút megfelel a tavalyi minőségnek, de véleményem szerint a két magasembert cserélni kellene. Nyilván ez annak a fényében, hogy eléggé megterhelte a költségvetésüket a FIBA Europe Cup selejtező nem könnyen kivitelezhető, de már egy igazi jó légióscserével is döntően jobb csapat lennének. Most egyértelműen a DEAC az esélyes, míg a szegedieknél kívánok a fiatal magyar kollégának, Simándi Árpádnak sok sikert, erőt, egészséget!

A DEAC-Tungsram az esélyesebb.

Egis Körmend – Szolnoki Olajbányász: Dicséret illeti a Körmendet az eredményt és azt tekintve, hogy nem volt meg a hazai pályájuk a teljes felkészülés alatt. A négy légiós és a körmendi legenda, Ferencz Csaba húzza az együttes szekerét. A vasi piros-feketéket egyértelműen egy nagyon jó csapatnak tartom, erős hazai pályával, a legjobb közönséggel. Ezen a találkozón körmendi győzelmet várok, még azt is el tudom képzelni, hogy nagyobb különbséggel. Nincs jó formában a Szolnok, nagyon megterhelte a szolnoki klub programját a nemzetközi kupa, ami nem lett egy sikertörténet. A vendégeknek rengeteg problémájuk volt az utolsó időszakban. Nem tudom, hogy milyen mentális és fizikai állapotban vannak, ha nem olyanban, amit egy körmendi idegenbeli meccs megkövetel, akkor akár nagyobb vereségbe is beleszaladhatnak.

A négy légiós és Ferencz Csaba húzza a körmendi szekeret. Fotó: Bálizs Zsuzsa

Sopron KC – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: A soproni vezetőséget dicséret illeti, nagyon jó csapatot építettek fel a bajnokság elejére. Aztán itt rengeteg baleset, sérülés, egyéb probléma miatt ez a csapat csak időszakosan tudott szerepelni. Volt olyan, hogy hat-hét hiányzójuk is volt. Most van öt amerikai hadra fogható játékosuk (McGill, Ford, Diggs, Myers, Montgomery). Ők klasszis, nemzetközi szinten is jó játékosok. A Sopron is győzelmi kényszerben van. A Kecskemét is erős, stabil együttes idegenben is, láthattuk, hogy Fehérváron is tudtak nyerni. Nem tudom, hogy milyen mértékben érinti őket a koronavírus, ha a hat felnőtt játékosok közül ha bármelyik kiesik, vagy esetleg több is, akkor egyértelműen az SKC-t tartom esélyesebbnek. Ha a KTE-ben mindenki van, akkor is alkalmasnak tartom a hazaiakat a győzelemre.

Nemzetközi szinten is meghatározóak a soproni légiósok. Fotó: Sopron KC Facebook

30 hozzászólás

30
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
9 Comment threads
21 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
17 Comment authors
kapuskiralymoldi56donnarummaRózsabimbóNoname Recent comment authors
kapuskiraly
Olvasó

Köszi Gumi a tippeket, háát meg sokszor szaladjunk bele ilyen késekbe mint a mai körmendi… eddig a mai tippek, illetve az alba kaposvári sikerének megjóslása sem jöttek be. De sebaj.

moldi56
Olvasó

Gratulálok Gumi,ezt jól megjósoltad! 82-93.!Ennyit a nagyarányú Olaj vereségről.CSAK AZ OLAJ!

PL
Olvasó

Déri Úr, hát köszönjük ezt a véleményt, de mi körmendiek azért tartunk ettől a meccstől. Hazai meccs, oké, de a Szolnok jó csapat.
Soha, senkit nem szabad lebecsülni. Jól, nagyon jól kell játszanunk a győzelemért. A nézőkön nem fog múlni most sem! ?

fanaticfantastic
Olvasó

Ez a beszéd! Sportszerű!

WSreborn
Olvasó

Sikerült a két Szolnok fóbiás vasi köcsög közül az egyiket megint megszólaltatni egy kis Olaj gyalázásra.
A szakértők is olyanok mint az oldal, szubjektív elfogult, szakmailag nulla, és nem utolsó sorban Szolnok gyűlölő.
Remélem rácáfolunk erre a felháborító hangnemű esélylatolgatásnak nevezett mocskos uszításra.
A Falco seggét is sikerült tisztára nyalni azért úgy mellesleg szokás szerint, kannás boros félkegyelmű!

Vulcano
Olvasó

Tipp a szolnoki:
győzelemre – szakmai vélemény
vereségre – mocskos uszítás
Vettük, főnök.

WSreborn
Olvasó

Aki havi 17 millát tud költeni a 6ból 5 magyar válogatottra, az teljes joggal tetszeleg a szegény magyar játékosoknak lehetőséget adó, a magyar kosárlabdát megmentő egyesület képében.
A sok húgyagyú még azt is elhiszi, hogy mindez önkormányzati költségvetésből történik.
Emellett a seggnyaló bértollnokaik még le is fikázzák a többi csapatot, különösen az Olajt.
Köszönjük Falcó, köszönjük Déri!

Vulcano
Olvasó

Azt valahogy mindig elegánsan kifelejted, hogy emelett 2 kiegészítő légiós van, illetve a 6 magyarból 2 saját nevelés. Kicsit messze van ez a Szolnok volt 4-5-6 váloagottattas és 5 top légiósos felállásától. Plusz a Szolnok jelenleg 6 légióst fizet, amiből 4 nem éppen aprópnézért pattogtat nálatok.

PL
Olvasó

…de a saját nevelésűek is kapnak fizetést ugye? nyugtass meg, nem egy 10 darabos képeslapcsomagért játszanak…

hiaba sajat nevelés, szerintem pont nekik van a legjobb fizetésük. (jogosan!)

Rózsabimbó
Olvasó

Mocskos sárgák!

Noname
Olvasó

Te barom!
Hat légióst fizettek, nem az olcsó kategóriából!

fanaticfantastic
Olvasó

Tisztelettel..Most ,van egy szerény észrevételem. A Szolnok ellen tippelt ,,akár nagyarányú győzelem lehetőségét főcímként kitenni,picit “hajaz” a táborok összeugrasztásának a tervéhez.Kommentháború gerjesztésileg. A Szolnok soha nem volt még ilyen beharangozókon főcím,csak és kizárólag negatív éllel. Fényező jelleggel viszont a Falcónak bérelt helye van. (amúgy mostanság ,legyünk őszinték,joggal)

fanaticfantastic
Olvasó

Ezzel,most nem az a célom,hogy elinduljon a gyűlölködés. Szimplán egy észrevétel volt,részemről.

Mendez
Olvasó

Brühühühü…
Jajj de sajnálom érzékeny kis lelkedet seggszáj!
Ez a csúnya bébéegy mindig szegény buckásokat bántja.
De azért idejövök mindennap és elolvasom, agyérgörcsöt kapok, és elküldök minden Vas megyei embert a kurvaanyába mert akkor jobban alszok.
Elbúcsúzol innen aztán megjelensz 1 hét múlva.
Komolyan mondom, szerintem a szerkesztők téged szopatnak…

WSreborn
Olvasó

Csak magamat tudom ismételni buckás a jó édes anyukád. Szaladj csinálj magadnak kistestvért!

Mendez
Olvasó

🙂
Egyik felmenőm sem szolnoki hál’ Isten.
Ezért nem követem ezt a buckás szokást amit ajánlgatsz itt nekem.
Nem jó dolog az.
Szokjatok le inkább ti is erről.
Akkor nem lesz ott sem beltenyészet és lesz annyi eszetek, hogy nem kövekkel dobálóztok.

WSreborn
Olvasó

Dehogynem éppen felétek divat, te vagy a beltenyészet összes hátrányát felvonultató mintapéldány. Guminőt ujjazó nőverő paraszt csőcselék vagytok, kárt hogy egy kő sem talált fejbe.

Mendez
Olvasó

Legközelebb már puskákkal jöttök ki a Falco elleni meccsre?
Ha már kővel nem sikerült eltalálni senkit.
A magadfajta agyhalottakból bármit kinézek.

Rózsabimbó
Olvasó

Eljött az idő, hogy ezt az önelégült, mocskos, beképzelt, túlértékelt, divat színész alakulatot valaki alaposan ‘orrba vágja’, hogy visszatérjenek a ‘mennyekből’ a földi valóságba.

donnarumma
Olvasó

Pirospárna..ejj, mindig van még lejjebb?

KiütöttükmintCziglerabúvárt
Olvasó

Gumi, azért annyit árulj már el, hogy ennél az interjúnál voltál tele, vagy amikor a szeptemberi szezonbeharangozóban azt mondtad, hogy idézem:

“Brano Djukanovics személyében komoly játékost igazoltak, aki a keret játékerején lényegesen tud javítani”.

JR.Benitez
Olvasó

Mit ad az emnéty?

Vulcano
Olvasó

Brazil nagydíjat, és u21-es Európa-bajnokságot…

Mogyi19
Olvasó

DEAC – SZeged elvileg

fanaticfantastic
Olvasó

100 méteres zsákbanfutás ,előselejtező. A zsákolással keverték.

Artois
Olvasó

Déri úrnak kisse hazahuz a szive.
Ami teny, hogy nem vagyunk top formaban jelenleg, viszont eppen ilyenkor szoktuk megrazni magunkat.
Az, hogy kiestunk a nemzetkozibol csak jol johet nekunk.
Remelhetoleg akik betegek voltak fizikalisan mar jobban vannak es Solano is lassan megtalalja a jatekat.

Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

“A Kaposvár egy eldeformálódott csapat”
Te Gumi, azt gondolom ippeg hogy ezt nem jól látod.
Szó sincs semmilyen deformációról.
Ezek olcsóbb játékosok az Albához képest, a szűkebb költségvetés miatt.
Ebből eredendően az edző igyekszik őket ősszehangolni,
hatékonyabb csapatjátékra és védekezésre buzdítva őket.
Ez időbe telik.
Az első pozitív jelek már kezdenek mutatkozni, Pécsen ezt láthattuk.
Az említett “zöld út” az elején volt, akkor tényleg mindenki egyénieskedett.
Azt “tippülöm” benne van a pakliban akár győzhetnek is az Alba ellen a mai meccsen.

Bezse
Olvasó

Szerintem meg éppen hogy igaza van Guminak. Voja meg szétdobja a nevelőegyesületet, mint mindig. Valahogy az az érzésem vele kapcsolatban, hogy utálja Kaposvárt

hullahopp
Olvasó

Én máshogy látom (persze azzal semmi gond nincs, hogy ha máshogy gondolunk dolgokat). Örülök, hogy egyre többször jön egy-egy jó eredmény, de tényleg rossz nézni a négy légiós dominanciáját nálunk. A Pécs elleni meccsen igaz, hogy jól játszottunk, de szerintem a PVSK 17 eladott labdája miatt csalóka a “szép” játék, mert sok volt a leindítás. Valóban eldeformálódott a csapatunk, a négy légiós mellett egyáltalán nincs magyarunk. Csorvási és Krnjajski – idén legalábbis – hozzáadott értéke inkább mínuszos, mint pluszos, Ronca meg oké, hogy hozza, amit tud, de mint egyetlen használható magyar, ez kevés. Az első félidőben pedig gyakorlatilag 4 az… Olvass tovább »

fanaticfantastic
Olvasó

Minden tiszteletem a Körmendnek,de most hajrá Olaj. Déri úrnak ,remélem ,hogy nem lesz igaza. Bár ő alapból Szolnok gyűlölő. Minden megnyilatkozása ellenséges volt eddig. Semmi meglepő. Nem túl meggyőző érveket sorakoztatott fel.Legyen egy jó meccs és győzzön aki most jobban össze tudja szedni magát. Bízom,hogy az Olaj lesz az…:)

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés