Kosárlabda
Déri Csaba szerint a Falco söpör, az Alba pedig megszerzi a vezetést
Állandó szakértőnk mondta el véleményét a hétvégi meccsekről.

:
:
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Zalakerámia ZTE KK
A Falco két rendkívül magabiztos, nagy különbséget aratott a ZTE ellen, hatalmas differencia van a két edző rotációs lehetőségei között. Matthias Zollner az első mérkőzés után kiemelte, hogy a Falco által mutatott fizikalitáshoz hasonlót még nem látott Magyarországon, majd erre ráerősített a második után, amikor elmondta, hogy egy évre lenne szüksége a csapatnak, hogy ehhez felnőljön, valamint, hogy most háromszor kellene egymás után megverniük a szombathelyieket, ami szinte lehetetlen. Milos Konakov arról nyilatkozott a beharangozóban, hogy nagy energia, 40 perces koncentráció, agresszív védekezés és okos támadójáték kell a sikerhez. Mindkét edzővel teljesen egyetértek, én is így látom. Nagyobb különbségű Falco-győzelmet és söprést várok.
Arconic-Alba Fehérvár – NHSZ-Szolnoki Olajbányász
Az Alba szűk rotációval rendelkezik, de kiemelkedő képességű játékosaik vannak, mint például Chambers, Vojvoda és Roberts. Emellé Philmore, Dickey, Kass és Barnett pontosan tudja, hogy mi a feladata, ennek köszönhető a sikerességük, ezért lendületes, kiismerhetetlen a támadójátékuk. Öt meccses párharcot várok ettől. A Szolnok nagy csatára tudja kényszeríteni az Albát Székesfehérváron is, nekik bő a keretük, komoly játékosállományuk van, ez a legnagyobb előnyük. Nagyon tetszik nekem ez a párharc, benne van a kosárlabdázás sava, borsa, az egyetlen, amit az eddigiek alapján nehezen látok, hogy melyik csapat tudna idegenben nyerni. Emiatt az Albára fogadok én ezen a mérkőzésen.
Atomerőmű SE – SZTE-Szedeák
A Paks, ha ezt a mérkőzést megnyeri, akkor hatalmas lépést tesz a bennmaradás felé, a Szeged pedig nagy bajba kerül. Ráfordultunk az utolsó öt meccsre, a Szedeáknak az sem segít, hogy többet játszik idegenben, mint otthon. Jelenleg azt gondolom, hogy a Kaposvár, a Kecskemét és a Szeged közül kerül ki a kieső. A Szegednél az utóbbi időben kiütköztek azok a problémák, amikkel lehetett számolni, sérülések miatt még szűkebb lett a rotációjuk, ezt az idény végén már sokkal nehezebben bírják el. Vannak jó idpszakaik, ha Locke és Woolridge elkapja a fonalat, de úgy érzem bajban vannak. Láttuk őket sokszor jól játszani, a Magyar Kupában csináltak csodát Körmenden és a Falco ellen is, most is erre lenne szükségük. A Paksot tartom esélyesnek, jól kezdték a playoutot, aztán a legutóbbi két meccsüket simán bukták el, nagyon fontos ez a meccs számukra is. Én most a Paksra teszek.
Duna Aszfalt DTKH-Kecskemét – Egis Körmend
A Körmend legutóbb tartalékos kerettel kikapott Oroszlányban, viszont három negyeden keresztül kiegyenlített volt a meccs, utána fáradtak el. Az MTE-nél minden esetben kiemelem, hogy hatalmas a különbség a hazai pálya és az idegenbeli mérkőzések között, nagy faktor náluk a közönség. Az odavágon Körmenden nyert a Kecskemét, van tehát miért visszavágni. A KTE fontos sikert aratott legutóbb a Paks ellen, most hazai pályán nem fér bele a hiba, mert a Kaposvár tapad és jó formát mutat. Basic játéka kérdéses, nagy befolyással van a Körmend teljesítményére, a legkreatívabb játékos a keretben. Én most kecskeméti győzelmet érzek.
Kometa Kaposvári KK – MVM-OSE Lions
A Kaposvár végre életjeleket mutat a válogatott szünet után, már-már reménytelennek tűnt a helyzetük, aztán most három meccset nyertek sorozatban. Híreim szerint Remy Abell, a csapat motorja – ha limitáltan is, de – újra a vezetőedző rendelkezésre áll, ez nagy segítség lehet nekik a véghajrára. Az Oroszlány nem a képességeinek megfelelően játszott eddig az alsóházi rájátszásban, de így is nyertek azért két meccset, most már a játékban is javulást várok tőlük. Bennem még nagyon él az alapszakaszban lejátszott meccs, a tét most inkább a Kaposvárt nyomja, ezért én az Oroszlány mellett teszem le a voksom.
(A DEAC-Sopron mérkőzés időpontja a beszélgetés felvétele után lett hivatalos.)

Kiderült. Mi tudtunk idegenben nyerni! Hajrá Olaj!
Amikor a KKKK-ra voksolt rendre kikapott a csapat. Remélem most nyerni fogunk.
Azt kívánom, hogy legyen igazad Gumi.
Csak egy meccset kell nyerni…Oroszlány.
Kívánom, hogy meglegyen, de ne a Kaposvár ellen. Esetleg egy Kecskemét elleni hazai győzelem, mégis csak jobb otthon ünnepelni. 🙂
A Falco-ZTE-hez kell a szakértelem. Mitől szakértő ez a fogyatékos?
Inkább szagértő. Kiszagolja a jó bort!