Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Déri Csaba reálisnak tartja, hogy kijussunk az Eb-re

Szó esett kapitány kérdésről, esélyekről és a keretről is.



:

:

Közeleg a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőjének az első fordulója. Ennek apropóján a BB1.hu állandó szakértője, Déri Csaba mondta el a gondolatait a nemzeti csapatról, a kapitány-kérdésről, a jelenlegi keretről, illetve az esélyekről.

– Válogatottunk egy borzasztó mélypont után több selejtezőbeli sikert is elért, kijutott az Európa-bajnokságra, ahol meccseket is nyertünk, utána a világbajnoki selejtezőn is eljutottunk a lehetőségeink határáig. Biztos vagyok benne, hogy Ausztriát meg fogjuk előzni a csoportban, sőt akár meg is nyerhetjük a kvartettet. Hosszú évek óta begyakorolt játékstílusunk van, a sportág alapjai rendben vannak. 

A válogatottnak ezek a sikerei egyértelműen több pilléren állnak. Sajnos a legfontosabb pillér, az utánpótlás-nevelés nincs ezek között. Egész egyszerűen Európa egyik leggyengébb utánpótlás-nevelésével rendelkezünk. Van egy Hangánk, Vojvodánk, Kellerünk, Rosco Allenünk, a négy Falcós, Perl, Váradi, Benke és Filipovity, valamint a honosított Govens. Nagyon kevés játékosállományból egy nagyon jó mag alakult ki. 

Sztojan Ivkovicstól rengeteget tanulhatunk, a válogatottnál talán Mészáros Lajosnak a tevékenysége volt hasonló. Megvannak az alapok: családias légkör, hierarchia – minden játékos tudja a szerepét -, aztán ugyanúgy, mint Mészáros Lajosnál, megvan egy nagyon jól eltalált játékrendszer. Nagyon fontos, hogy a kosarasok szeretnek menni a válogatottba, nem egy bulinak, nyári tábornak fogják fel. Sztojan Ivkovics fenntartja a rendet. Ráadásul pozitív élményekkel, sikeresen térnek vissza a klubjaikhoz, sőt, a rehabilitációjukat betartva, friss, nagyon jó állapotban kapják vissza az egyesületek a játékosaikat, ezáltal a klubok és a válogatott közötti kapcsolat működik. Ezek óriási sikerek. 

Jelenleg Sztojan Ivkovicsnak a karaktere és erős személyisége tartotta, illetve tartja össze ezt a válogatottat. Én ezt nagyon komolyan gondolom és teljesen őszintén el merem mondani, hogy ő egy kulcsszereplő. 

A kapitány-kérdés

– A kapitány körüli szituációról annyit, hogy én rendkívül megnyugtatónak érzem, hogy ő kapitány, és azt szeretném, ha ő is és a stábja is maradna tovább. Nyolc évet dolgozott együtt az MKOSZ-szel. Csak a két fél tudja, hogy milyen szerződést írtak alá, éppen ezért az ő döntésük, hogy marad-e, vagy sem. Az bölcs döntés volt, hogy azt kérték, hogy a kialakult rendszer alapján induljunk neki a selejtezőnek, illetve az is, hogy vállalta, hogy a nyáron az U20-as válogatottat felkészíti. 

Mi lehet az Ivkovics utáni időszakban? Fotó: Zsu

Mi lehet Sztojan Ivkovics után?

– A magyar bajnokságban kettő magyar edző maradt. Nem jó ómen, hogy a jónevű magyar edzőket leváltották és a helyükre kerülő külföldi trénerek szárnyalnak a csapataikkal. Ezzel szemben a magyar edzők védelmében elmondanám, hogy rengeteg képzett magyar tréner van. Az, hogy az élvonalban csak Forray Gábor és Kovács Adrián képviseli a magyarokat, ráadásul a B-csoportban is egyre több a külföldi szakember, nem jó. Azért a Testnevelési Egyetemen ne fejezzük be a szakedző képzést… 

Én azt gondolom, hogy a magyar válogatott mellett most ki kellene állnia a szövetségnek, hogy magyar edzők legyenek. Én például el tudnék képzelni egy Forray-Sabáli párost. Sabáli Balázs már Zsoldos András idejében is másodedző volt, minden feladatát megoldotta, illetve a Körmendnél, a Paksnál és a Sopronnál is olyan mennyiségű munkát elvégzett, hogy minden tudása megvan ahhoz, hogy edző legyen. Forray Gábor pedig több, mint tízszer nyert országos bajnokságot utánpótlásban, nagyon sok játékos nevelésében játszott döntő szerepet, ráadásul Sztojan Ivkovics mellett rengeteget tanult, valamint a szövetségben is dolgozott hosszú éveken keresztül az utánpótlás válogatottaknál. 

Ráadásul ők ketten nagyon jól beszélnek angolul. Beszéltem olyan amerikai menedzserrel, aki azt hitte, hogy amerikai edzője van a Sopronnak. Megfelelő angol-tudás és nemzetközi kapcsolat nélkül nem lehet. Vannak edzőink, vannak értékeink. Ezeket az értékeket kell használni.

Ha mind a tizennégy klubnál külföldi tréner lesz, azzal nem lehet mit csinálni, az az adott egyesület tulajdonosának a döntése. De a válogatottaknál vigyázni kell az értékeinkre. Bízom benne, hogy ez egy hosszú, nagyon sikeres kapcsolat az MKOSZ és Sztojan Ivkovics között és ahogy minden kapcsolatban, itt is vannak árapályok, de ha nem tudják megoldani, akkor is az élet megy tovább és meg kell találni a megfelelő megoldást. 

Az esélyekről

– A selejtezős csoportról az a véleményem, hogy az osztrák kosárlabda olyan szintű visszaesésben van a magyarhoz képest, ami egyszerűen nem egy kategóriába sorolja a két ország kosárlabdáját. Mégis Ausztriának vannak ütőképes, használható játékosai. Mindenkit tisztelni kell, nem szabad alábecsülni őket, de egyértelműen jobbnak tartom a magyar csapatot, de ezt hozni is kell. A legnehezebb edzői dolog mindig a tudás-különbséget realizálni. Ivkovics alatt a magyar válogatott rendszeresen, gyakorlatilag hiba nélkül megmutatta a tudás-különbséget. 

Az ukrán kosárlabda semmivel nem jobb és nem is rosszabb, mint a magyar, viszont a játékosaik korábban mennek külföldre. Nagyon sok kosarasuk, akik az NBA irányába, vagy főként az Euroligába mennek, már nem jönnek vissza játszani. 

A szlovének Európa-bajnokságot nyertek, de láttuk, hogy a válogatottunk a nagyon magas szinten lévő horvát kosárlabdával szemben is tudott nyerni Szombathelyen, illetve az eszéki mérkőzésen egy elég nagy játékvezetői segítséggel (ritkán mondok ilyet) vívta ki a világbajnoki selejtezőn a győzelmet, amit szerintem egyértelműen a magyar válogatott érdemelt volna. 

A szlovén válogatott legnagyobb sztárja, Luka Doncic nem szerepel a selejtezőkön. Fotó: reprezentacija.me

Szlovéniában nem lesznek ott az NBA-ben, az Euroligában és az ULEB-kupában szereplő kosárlabdázók. Viszont nagyon jók az utánpótlás-válogatottaik, így is szinte mindenki top európai bajnokságban játszik, sokan vannak az ABA-ligában, nagyon komoly a válogatottjuk. Ettől függetlenül ki merem mondani, hogy Magyarország Szombathelyen esélyes ellenük. Erős a csapatuk, de semmi olyat nem látok, amit ne lehetne levédekezni, vagy megoldani, illetve nekünk is hasonló értékeink vannak. 

Abszolút reálisnak tartom a kijutást. Nem a kincstári optimizmus mondatja ezt velem, hanem egész egyszerűen olyan szintre került a magyar férfi kosárlabda, hogy ezt realizálni fogja a csoporton belül. El tudom képzelni azt is, hogy a hat találkozóból három-négy győzelmet is hozunk. Nyilván ehhez kell a szövetségi kapitány munkája, a közönség munkája, a játékosok munkája és a jó napi forma.

A keret

– A legjobb játékosunk Hanga Ádám. Örülünk, hogy az Euroligában van, ezért nem tud itt lenni. Viszont maradt még bőven értékünk. Én Vojvoda Dávidot egyértelműen euroligás szintű játékosnak tartom. Nekem nagyon tetszik a Falcós négy kosaras, Perl, Váradi, Benke és Filipovity, hogy gyakorlatilag kettős terhelés alatt játszanak és a Szombathely épít is rájuk. A fejlődésük és a nemzetközi rutinjuk megvan, rendkívül jó formában, jó ritmusban vannak. 

Örvendetes, hogy Kellernek a klubváltása jól sült el és már az első mérkőzésén megmutatta, hogy mit is tud ténylegesen. Sokan lebecsülik az olasz másodosztályt, de semmivel nem rosszabb, mint a magyar bajnokság, sőt, nézzék meg, hogy kik játszanak ott. 

Örülök neki, hogy Rosco Allen hazajön, és annak is, hogy a szövetségi kapitány a mostani hiány posztra behívta Szabó Zsoltot. Szinte minden zalaegerszegi meccsen ott vagyok, látom, hogy milyen jó képességű játékos és azt is, hogy milyen jó állapotban, formában van. Ne lepődjön meg senki, jól fog teljesíteni. 

Govenst ismerjük, bármikor képes jó teljesítményre, ismeri a válogatott szisztémáját, rendszerét. Nekem személyes kedvencem Horti Bálint, aki egy alacsony ötös, de azokra a rövid időszakokra, amire Ivkovics szeretné használni, tökéletes. 

Ferencz Csaba behívása okos dolog volt, hiszen ő bármikor képes akár egy perc alatt tíz pontot dobni. Azt el kell találni, hogy mikor mennyit játsszon, de nagyon fontos, speciális szerepet tölt be. Egyértelműen egy catch and shoot kosaras. 

Egy kipróbált, a játékrendszert ismerő, a feladatát maximálisan tudó keret jött össze. 

A hiányzókról

– Nyilván vannak hiányzók. Az edzői pályafutásom során megtanultam, hogy ne azt nézzük, hogy ki nincs ott, hanem azt, hogy ki van jelen. Hogy milyen okok miatt nincs ott valaki, azzal egyszerűen nem érdemes foglalkozni. Ha feldobják a labdát, akkor annak kell megoldania a feladatokat, aki ott van. Van bőven értékünk. 

Nagyon sokan a közönség közül nem értik és kommentekben is jelzik, hogy szeretnének még sok játékost ott látni a válogatott környezetében. Én viszont tudom azt, hogy a szövetségi kapitány rendkívül jó viszonyt ápol a klubokkal, mindig egyeztet velük. 

Ferencz Csaba nagyon fontos pillére lehet a csapatnak. Fotó: fiba.com

A fiatalokat, akiket behívott, azért hívta be, hogy egy amolyan “demo-csapatként” funkcionáljanak. Ha egy ilyen tizenhatos keret összeáll, akkor sokan felkapják a fejüket, hogy ki, miért van ott. A válogatottnak van egy elsőszámú rotációja és egy “Demo-csapata”. 

Rendkívül tudatosan van megszervezve egy válogatott program, gyakorlatilag óráról-órára. Ezek már előre le vannak szervezve. A fiatalok azért vannak ott, hogy szokják a légkört és azért, hogy begyakorolják az ellenfél figuráit, hogy edzésen lehessen belőle készülni. 

Konklúzió

– Én azt kérem, hogy mindenki álljon teljesen az aktuális szövetségi kapitány mellé. A közönség és a közvélemény is. Nem jó olyanokat olvasni, hogy ez, vagy az miért nincs ott. 

Őszintén megmondva nekem is lenne két-három olyan kosaras, akit például betettem volna, vannak kedvenceim. Nyilvánvalóan nekem is vannak ötleteim, de ne a hiányzókkal foglalkozzunk. Az a jó, ha a közvélemény a csapat mellé áll. 

Ezek a kosarasok megdolgoztak érte és teljesen megérdemelten húzzák magukra a címeres mezt.

25 hozzászólás

25
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
19 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
20 Comment authors
makelovenotwar69pirosfGodemperorKareem Abdul-JabbarDávid Recent comment authors
makelovenotwar69
Olvasó

Szerintem Déri egyszerűen nyugalmat akar a válogatott körül. Ezért is védi a kialakult helyzetet azzal, hogy megmagyarázza milyen jó most a kémia a válogatottnál. Az utánpótlás neveléssel kapcsolatban kritikus, de az jogos. Sőt fogalmazhatott volna sokkal keményebben is.
Egy valamit nagyon osztok: azok a játékosok, akiket itt (is) sokan szidnak, felhúzzák a nemzeti mezt és kiállnak küzdeni. Véleményem szerint az a minimum, hogy ezután szurkolunk nekik. Szidni lehet a kapitányt és a szövetséget a válogatás rendszeréért, de azt a játékost, aki vállalja a szereplést és ezzel a kritikákat, nagyon nem kellene bántani! Sőt!
Hajrá magyar kosárlabda!

pirosf
Olvasó

Rafkós ez a Gumi…látszik,hogy éppen nincs munkája..

Kareem Abdul-Jabbar
Olvasó

Tud valamit ez a Gumi, egészen kiváló ez a szövetséghez való dörgölőzés. Jobb lett volna azonban egy kicsit kritikusabbnak lenni.
Például megemlíteni, hogy a szövetség jóvoltából agyon van “döglesztve” a nemzeti kosárlabda, túl sok a légiós. Erre maga Sztole is felhívta a figyelmet.
Nincs tehát helye a kincstári optimizmusnak, hogy reális az eb-re való kijutás. Necces lesz, az biztos. Nem írnám le olyan könnyen az osztrákokat sem.
Ésszerű keretek közé limitálni a légiósok számát, több esélyt adni magunknak, ez lenne az alap. Egy eb-re való kijutás reálisabb lenne.
A szövetségnek ezt talán be kéne látnia.
De hát … “Eb ura fakó” :))

Godemperor
Olvasó

Nem kell a légiósok számát csökkenteni!
Nem kéne légiós, ha lenne magyar.
De NINCS! Ez a lényeg! Lófasz az utánpótlás. A Váradi, Perl generáció után senki sincs. Csak azért nincs lejjebb az UP, mert már nincs hova lejjebb menni.

ldd
Olvasó

Nem könnyű eltalálni mennyi légiós legyen …
Az UP elég necc…
Ha leveszed mondjuk 3-ra, lesz több magyar ( nem biztos, hogy fiatal, lehet, hogy a “B” ligát kifosztják…) de tuti nem lesz értékelhető nemzetközi klub eredmény.
A 4 légiós határeset …
Az 5-öt ismerjük …
3-nál kevesebbet nem tudok elképzelni.

KPSVRKK
Olvasó

Flevarakis, Nazor stb. színrelépése jót tesz a magyar kosárlabdának.
Plusz felnyithatja a szemét néhány zsákutcába jutott magyar edzőnek, hogy tanulás, képzés nélkül nem megy.

Azt meg, hagy Horti a kedvenced, Gumi, simán csak nem hiszem el!

Ennek a riportnak nem kellett volna megszületnie…

wiley
Olvasó

Aki egy Forray-Sabàli párost szeretni látni a válogatottnàl,azt onnantól nem lehet komolyan venni… Gumi,sok volt a fröccs?
Ráadásul Horti a kedvence…. ?

Godemperor
Olvasó

Pontosan. Külföldi, jó pedigrével rendelkező szöv. kap. kell. A nacionalizmust hagyjuk másra!
Soha nem értettem egyet azzal, hogy valaki származása okán pozitív, v. negatív megkülönböztetésben részesül. És itt a pozitívat emelném ki. Az ugyanolyan rossz!
Teljesítmény alapján értékeljünk! Épp ezért baromság az ifis szabály is. Na mindegy.

KovàcsIstvàn
Olvasó

Azért jó làtni “olvasni” ,hogy Gumi még mindíg masszívan iszik!! 🙂 😀

kormendinekjo
Olvasó

Hajrá Körmend! Hajrá kosárlabda!

krapulaksz simon
Olvasó

Ez egy podcast volt egy két hete… Talán a tripladupla…

Dávid
Olvasó

1-2 mondatnál nekem is nagyon úgy tűnt, hogy szóról szóra ugyanaz hangzott el, mint a podcastban.

Jokic
Vendég
Jokic

Szomorú, hogy idáig jutottunk… Mennyit fizettek ezért a seggnyaló cikkért Gumi???

red-black01
Olvasó

Nem fizettek ezért egy kva forintot sem.
Gumi tudja mit kell mondani ha kérés van, de kérés nélkül is, mert nem jó dolog ha hirtelen teljesen a körön kívülre kerülsz.
Megjön ez más úton ?

basketballfan
Olvasó

Azért én szívesen megnézném, mire menne a válogatott a mellőzöttekkel!
Nem kell a mellé beszéd, egy válogatott a legjobb játékosokból áll.
Ha egy szövetség, vagy szövetségi kapitány nem tudja garantálni, azok nem alkalmasak a munkájukra.

antikosar
Vendég
antikosar

inkább igyál egy sört!

red-black01
Olvasó

Egy dolgot hiányolok a cikk végéről, a zárójelben levő x-et, ami ugye a PR cikkbe bújtatott fizetett reklám jele. Itt akkora öntömjénezés lesz a vége, hogy öröm lesz nézni. Gumi szépen elmondta vagy rosszabb esetben elmondatták vele, mi a menet és mi lesz vagy mi lehet a vége. Alap: emberi számítás szerint ebből a csoportból röhögve illik továbbmenni. Első var.: a világra szóló nagy sikerre való tekintettel a felek áttekintik a helyzetet és némi finomítások után Szent Stojan-t felkérik hogy folytassa. Itt lehet meglepi, mert a dörzsölt fickó lehet “megsértődik“ és azt mondja csinálhatja más, ő megtette a kötelességet és… Olvass tovább »

red-black01
Olvasó

Elolvastam még vagy kétszer.
Gumi öcsém, hogy bírod ezt ki nevetés nélkül?
Vannak benne olyan mondatok, amihez lehetne azért mit hozzátenni ?

WSreborn
Olvasó

Véleményem szerint ez a riport inkább egy popónyalás a szöv.kapnak mintsem egy reális őszinte elemzés.
Ez annál is inkább meglepő, hogy Gumitól nem ezt szoktuk meg…..
Ez egy csalódás nekem

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Horti Bálint sokaknak az egyik nagy kedvence amúgy, úgy vélem…

laja
Olvasó

Jól van Gumi azért ennyire ne nyalj Ivkovicsnak! Az olyan kapitány aki miatt nincsenek a válogatottban a legjobb magyar játékosok nem kell nekünk!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Ausztriát(!) kell ahhoz megelőzni, hogy ott legyünk az eb-n, ahova egyébként minden olyan ország válogatottja kijut, amelyben a kosárlabda feljebb van vmivel a teljesen amatőr szintnél. LÉTSZÁMEMELÉS. Az EGYETLEN OK,ami miatt kosárlabdában,futballban van esélye a magyar válogatottnak kijutni. A többi szöveg mind ócska kávéházi fecsegés, gyenge,átlátszó politikai országimázs-handabanda. KÉRDÉS VAN ?!?/?/

Kováts Imre
Olvasó

Mindig sokra értékeltem Déri elemzéseit. Ez a mostani nem azok közé tartozik. Elfogadom, hogy nem most van ideje annak a felvetésnek, hogy – magas poszton – miért nem a legjobb játékosok szerepelnek a válogatottban. A válogatott viszonylagos sikerei ellenére sem söpörhetjük a szőnyeg alá az évek óta magunk előtt tolt problémákat (és itt az idegenlégiósok szerepeltetésére is gondolok).

Megjegyzem, hogy a Szövetség és a Szövetségi Kapitány között létrejött szerződés nem magányügy, miután a pénzügyi fedezetet biztosítása jelentős részben közpénzből történik. Ezért a szerződés – a személyiségi adatokon kívül – nyilvános.

caseyjones
Olvasó

Én azért sok pontban vitatkoznék az elmondottakkal kapcsolatban. Először is, a csoportból három csapat kijut, szóval, sokkal nagyobb égés lenne nem kijutni, mint amekkora siker kijutni. A fiatalok behívásával alapvetően nem lenne gond, csakhogy ezek a fiatalok előbb bizonyítsanak (méghozzá sokat) az A-csoportban. Az, hogy a paksi csapatból egy játékos van bent, és az nem Lóránt, hanem Valerio-Bodon, egyenesen vicc… Még Kovács Ákos is jobban megérdemelné. “Szlovéniában nem lesznek ott az NBA-ben, az Euroligában és az ULEB-kupában szereplő kosárlabdázók.” Tudtommal “csak” az NBA-s meg euroligás játékosok nem, a Eurocupban játszók igen, elvégre a következő forduló ott március 3. körül van.… Olvass tovább »

ldd
Olvasó

Köszönöm Gumi Úr!
Ismét őszinte, tárgyilagos, érthető elemzést kaptunk.
Hajrá Magyarok!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés