Connect with us
Hirdetés

Magyar Kupa

Déri Csaba látványos meccsen, szombathelyi győzelmet vár

Állandó szakértőnk szerint a Tóth Ádám-Keller Ákos csata óriási lesz.



:

:

Az már biztos, hogy történelmi tettnek lehetünk szemtanúi a ma este 19:30-kor kezdődő kupadöntőn, hiszen két olyan csapat jutott be a fináléba, amely eddigi fennállása során még nem tudta elhódítani az aranyérmet. A magyar férfi kosárlabdakupát 1951-től rendezik a hazánkban, 1989-ig Magyar Népköztársaság-kupa néven futott. A legelső trófeát még a Vasas MÁVAG együttese nyerte el, a rekordot pedig a Budapest Honvéd tartja 17 győzelemmel.

Állandó szakértőnket, Déri Csabát kértük meg arra, hogy mondja el várakozásait a bronzmérkőzéssel és a döntővel kapcsolatban, valamint arról is, hogyan jutott el a két csapat idáig.

– A tegnapi két elődöntőn mindenki lényegesen élesebb harcot várt. Az eredményt mindenki látja, a két szoros meccs elmaradt, nagyon hamar eldőltek a találkozók. A 123 VAL-pontos Falco egy 80 VAL-pontos Szolnok ellen nyert, míg a DEAC 151 VAL-t szerzett a Körmend 102-jével szemben. Ezek elképesztő fölényről tanúskodnak.

A Magyar Kupa egy folyamat. Ezeknek a csapatoknak nézni kell az evolúcióját, hogy ezt a három napot pontosan megértsük. A Falco játszott egy felhozó meccset a Péccsel, ahol körberotálta a csapatát és minden játékos annyi percet kapott, amivel jó formába tudott rendelni a Szolnok elleni meccsre. Az Olajbányász nem igazán friss, nincs igazán éles formában, ráadásul ebéd után játszott egy elképesztően fizikális, végjátékos meccset az Alba ellen. Ki kell mondani, hogy a Fehérvár irányította azt a meccset, amelyet többször is le tudott volna zárni, mindent ki kellett adni magából a Szolnoknak, hogy meccsben maradjon. Ez a két ellentétes folyamat fajult odáig, hogy pénteken ilyen meccset játszottak a felek. A Falco olyan állapotban van, hogy nemcsak a kupát tudja megnyerni, hanem ha nem éri őket sérülés, akkor nem tudom elképzelni, hogy a rájátszásban ezt a Szombathelyt bárki megverné háromszor.

A Körmend sem száz százalékos formában érkezett erre a tornára, szerdán este fél kilenckor mérkőzést játszott, ami után csütörtökön hajnalban ért haza. Nem sikerült a csapat regenerálódása, míg a Debrecennek igen, ráadásul ők kirobbanó formában érkeztek. A körmendi klub és az edző is nagyon sokszor kihangsúlyozta, hogy szeretnének kupát nyerni, motiváltak voltak. A DEAC elképesztően jó formát fogott ki, gyakorlatilag nem került meccsbe a Körmend.

Tóth Ádám remek formában várhatja a finálét. Fotó: MKOSZ/Girgász Péter

Szolnoki Olajbányász – Egis Körmend, bronzmeccs, 16:30 (m4sport.hu, élő): Nem tudom megmondani, hogy mi fog történni. Olyan kérdések merültek fel bennem, hogy teljes kerettel játszanak-e a csapatok, minden játékos rendelkezésre áll-e, valamint hogy milyen motiváltsági szinten fognak játszani. Nagyon nehéz a harmadik helyért vesztes meccs után játszani. Nehéz motiválni ilyenkor a játékosokat, pedig a kosárlabda nem áll meg, menni kell tovább. Az is kérdés, hogy ezt a találkozót hogyan akarják felhasználni a rájátszásra való felkészüléshez. Itt már egy rutinos edző kihasználja ezt a szituációt. Ebben kell megnyerni a játékosok partnerségét. A profi kosarasoknak túl kell tenniük magukat a csalódáson és tovább kell gondolni, hogy ebből hogyan lehet egy playoff formát megcsinálni. A Szolnok nem volt annyira rossz formában, de a Falco tényleg nemzetközi szinten játszott. A Körmend viszont nem volt meccsben egyáltalán. Éppen ezért esélyesebbnek érzem az Olajbányászt, míg a vasiak stílusán és a hozzáállásán drasztikusan változtatni kell, mert ez méltatlan. Lényegesen jobb játékos várok mindkét együttestől, bár hogy mit vár az ember és mit kap, az két különböző dolog. Nem mernék tippelni se, de kell, úgyhogy szolnoki győzelmet várok.

Perl Zoltánnak ezúttal is nagy szerep juthat. Fotó: MKOSZ/Girgász Péter

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – DEAC, döntő, 19:30 (M4 Sport, élő): Ha a két fél eheti történetét nézzük, akkor nyugodtan várhatunk egy hihetetlenül magas színvonalú, magas pontszámú mérkőzést. Szerintem az idei Falcót most még le lehet győzni, de nagyon az az érzésem, hogy a rájátszásban már nem. A döntőben egyszer, egy alkalommal legyőzhető a Szombathely és a Debrecennek minden esélye megvan arra, hogy győztesen hagyja el a pályát, ha ők is hisznek magukban. A történelem akkor íródik, hogy ha valaki nyer. A Falco történetének is ez lenne az első kupagyőzelme. Ők annyiszor indultak ezért, annyiszor játszottak döntőt, hogy most már igazán megérdemelnék. A DEAC olyan szimpatikus teljesítményt nyújtott a Szeged és a Körmend ellen, illetve olyan jó formában van, hogy abszolút van esélye. A Debrecennek van két, magyar szinten kimagasló minőségű magyar centere. Ha a játék minden elemét nézzük, akkor Tóth Ádám egyértelműen a legjobb magyar magasember. Viszont a túloldalon játszik a legjobban védekező, sőt, kimerem mondani, hogy európai szinten védekező Keller Ákos, aki ellen például a rendkívül jó adottságú Cakarun nem tudott játszani. A Tóth-Keller csata óriási lesz. Molnár Márton is látjuk, hogy milyen formában van, ezen a poszton talán erősebbnek érzem a Debrecent. Négyes poszton Bruinsma nincs száz százalékos állapotban, de jól dobott a Pécs ellen, míg Hines a DEAC-nál közelít a csúcsformájához, ráadásul Drenovac is be tud segíteni. Nagy csata lesz a belső posztokon. A Falcónak négy extra mezőnyjátékosa van, amelyből három kosaras a magyar válogatott alapembere, Perl Zoltán különösen jó formában van. Szerintem a sárga-feketék megint hétemberes rotációval fognak játszani. A Debrecen mezőny poszton három légióssal és a legjobb hatodik emberrel, Polyákkal rohamoz, illetve ne felejtsük el Somogyi Ádámot sem, aki talán az U23-as szabály legjobb fiatalja. Mindkét csapatnak nagyon modern támadójátéka van, teljesen megérdemelten jutottak el ide, látványos meccset várok. Én voltam a Falcónal játékos, játékos-edző és vezetőedző is, tíz évet töltöttem el a szombathelyi kosárlabdában, ezért szurkolok is nekik. A szívemnek kedves a Debrecen is, de én most a Szombathelyre teszek.

30 hozzászólás

30
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
7 Comment threads
23 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
15 Comment authors
GodemperorPetike97Motorosred-black01Csippa Recent comment authors
Petike97
Olvasó

Biztos vagyok benne,hogy szoros lesz 10ponton belüli,de megnyerjük.
Hajrá Falco!??

Csippa
Olvasó

Jó most a DEAC, de itt sima Falco lesz, edzők közti különbség eldönti. Büdzsé nagyjából egyforma, sőt, talán Debrecenben nagyobb is már, de még nincs igazi rutin.
Off: csodáloztam is volna, ha Déri nem c*mizza le az albát még itt is, tényleg kezdem azt gondolni, h ezt félhivatalból teszi ( lehet, segitett a játékoskiválasztásban? )… :))))

Csippa
Olvasó

mindegy is, legyen egy jó meccs. BB1en csodálkozom, h nem csinált nagyobb hacacárét abból, h új kupagyőztest avatunk ma. Emlékeim szint még mindkét csapat szűz ilyen téren.

PL
Olvasó

Én 51-49 százalékban a  Falcot érzem erősebbnek. Nagy kérdés, hogy melyik csapat tudja ugyanazt, vagy még jobb játékot mutatni, mint az elődöntőkben.  A magyar magok mindenhol jók, a Falcot ott érzem erősebbnek, a légiósokat viszont a Deacnál.
Nagy csata lesz ez, semlegesként is nagyon várom. Remélem a sporik semmilyen értelemben nem akarnak főszereplők lenni. Fújják meg amit kell, de ne többet/kevesebbet. Hagyják a csapatokat, hogy ők döntsék el.
Hajrá Falco, Hajra Deac!

Nekünk meg a bronzérmet kívánom, elfér a vitrinben az is ?

SárgaPárna
Olvasó

Négy láda sör, bekészítve, mindjárt érkeznek a barátok! Összedobunk zsét, hogy Körmenden tudjanak venni egy új vitrint, ami megvédi az oxidálástól a régi serlegeket!!!

PL
Olvasó

persze-persze ?

ne erőlködj,sokan nézik TÉNYLEG barátokkal, de senki nem érzi úgy, hogy ide kell írnia…csak az bizonygatja így, aki kamuzik.

remélem azért a szomszéd macskáját meg tudod simogatni majd.

Vulcano
Olvasó

Én kétlem, hogy vannak barátaid.

Csippa
Olvasó

Neked tényleg kicsi a p*csöd, ecsém! :))))))))))

red-black01
Olvasó

4 láda sör, barátok ?
Voltál te már a Falco B közép tagja meccsen, 5 perc múlva a szélén, újabb 5 perc múlva a lelátó alján, aztán hamarosan otthon a TV előtt a fotelben. ?
Közlekedtél te már teljesen más irányban, mint amit hazudtál itt.?
Dugtál te már meg itt elmesélve egy éjszaka 3 különböző csajt is.?
Nem is folytatom, most meg ez is ??.
Kiegészítem azzal hogy ez még mind csak hagyján, de hogy te Falco drukker vagy.
Na az mekkora ordas kamu ?

Motoros
Olvasó

Utoljára 3 csajjal az óvadában volt kiscsoportos korában, mikor délután aludni kellett és osszetolták az ágyakat????

Mendez
Olvasó

Te jó ég rúzsos meg a homokos egymást nyálazzák.
Küön-külön is gusztustalanok így egymásba gabalyodva meg hányinger.

WSreborn
Olvasó

DEACnak drukkolok, de 70-30-at adok a Falconak.

Rózsabimbó
Olvasó

A DEAC kupagyőzelme után mit szaval el Perl?

dball
Olvasó

Elénekli Szécsi Pál Csak egy tánc volt című örökzöldjét 😀
Jó nem baszakodok 😀

Pbask
Olvasó

Ez vicces volt azé’ 😀
Este győzzön a jobb! 😉

Mendez
Olvasó

Az még kérdéses.
Győzelem esetén viszont biztos elénekli neked Zámbó Jimmy Sírj a vállamon című dalát.

dball
Olvasó

A DEAC sírna az ezüst miatt? El vagy tévedve.

Godemperor
Olvasó

Nem neked írta!

dball
Olvasó

Sry

Rouge
Olvasó

Ugyanazt átírva:

“Nem tudhatom,
hogy másnak a kupa mit jelent,
A fiam sem tudja, mi az a kupagyőzelem,
Itthon vagyok.
S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy szurkoló, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy divatból kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, ezüstös fájdalom.”

Motoros
Olvasó

Magam sem irhattam volna jobbat?

Rouge
Olvasó

Köszönöm Motoros.

A lenti a verssornál nagy volt a kísértés,
hogy alpári stílusban folytassam,
de hát az nem én lennék… :

“ S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy szurkoló,…”

???

?

Motoros
Olvasó

Valahogy a kedvenc álarcukat bele kellene szőni??

Mendez
Olvasó

Te jó ég két ekkorra ratyi rúzsos meg a homokos külön-külön is gusztustalanok így együtt meg egyenesen hányinger.

Rouge
Olvasó

“S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy
szurkoló,
Azt álarcban lesi Mendez, a
kukkoló…” ?

Mendez
Olvasó

Rúzsos, eddig az látszik, hogy földrajzból és irodalomból megbuktál.
Szolnok leggyorsabb autója Szolnok legostobább emberének tulajdona. 🙂

Mendez
Olvasó

Amúgy te eszemínusz te divatozol…megy a csapatot meccse te meg ide írogatsz.
Ennyi öngólt nem sok ember tud rúgni.

Motoros
Olvasó

Ennyi, máris kedveli nuni is??

dbrcnfn
Olvasó

“Ők annyiszor indultak ezért, annyiszor játszottak döntőt, hogy most már igazán megérdemelnék.” – szerintem ez még maguknak a Falco játékosoknak sem esik jól, bármennyire jófejségnek is tűnik. A kupát az nyeri, aki megküzd érte. Ha ők fognak jobban küzdeni, nem esik majd nehezemre gratulálni nekik, mert megérdemelten fogják megnyerni.
Ha viszont mi küzdünk jobban és nyerünk, akkor mindegy ki hányadik döntőjét játssza…

Hajrá DEAC!

dball
Olvasó

Csatlakozom. Nekünk valahol már nincs akkora teher mert az álmunkat valóraváltottuk. Az viszont kétségtelen, hogy a döntőben nem beszélhetünk ilyen nívós csapatok mellett esélyesebbről. Lássunk egy magas színvonalú rangadót és már elégedett leszek. Hajrá Debrecen!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés