Bajnokság
Déri Csaba hazai sikert vár a forduló rangadóján
Hat mérkőzést rendeznek a holnapi játéknapon, szakértőnk elemezte a 16. forduló párharcait.
:
:
A háromnapos karácsonyi szünet után belecsapnak a közepébe a csapatok, 27-én már hat találkozót rendeznek a férfi élvonalban, köztük a Szolnok-ASE találkozót az M4 Sport is közvetíti. A BB1.hu állandó szakértője, a Dombóvár, a Nyíregyháza, a Körmend, a Falco és a BC Mures korábbi vezetőedzője, az MBK Ruzomberok és a BC Sepsi női csapataival bajnoki és kupaezüstöt nyerő Déri Csaba mondta el a várakozásait.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Alba Fehérvár: Ez Forray Gábor meccse lesz, több okból is: a szakember gyakorlatilag kecskeméti, több, mint tizenöt évet dolgozott a városban. Ő a mostani magyar edzői garnitúra legjobb korban, legjobb tudással rendelkező tagja és most került igazából vissza a Fehérvárhoz. Edzői szempontból egyértelműen kecskeméti nevelés. Nagyon sok utánpótlás bajnokságot nyert a Kecskeméttel, miközben utánpótlás válogatott edző lett és ő a felnőtt nemzeti csapat másodedzője. Egyértelműen Alba Fehérvár győzelmet várok. A KTE-nek van egy stabil játéka, megvan pontosan, hogy mik azok a karakteres dolgok náluk, amiket le kell védeni. Mivelhogy sem a szisztéma, sem a játékosállomány nem változott sokat a csapatnál a tavalyihoz képest, ezért Forray Gábor pontosan tudja, hogy kit hogyan kell fogni és hogy kit hogyan kell limitálni. Pontosan tudja azt is, hogy milyen szögekben kell játszani a pick and rollokat a KTE ellen, hogy sikeresen lehessen támadni. Ezen felül is az Alba az egyértelműen jobb csapat. A Kecskemét a kihagyás miatt még nem érte el azt a szintet, ahol kell tartania.
Naturtex-SZTE-Szedeák – Jászberényi KSE: Van a Szegednek egy nagyon erős kezdőcsapata, már az első félidőben is, mivel Kerpel-Fronius Gáspár felnőtt szinten teljesít. A Govens-Brown-Dzeletovics-Dickey-Kerpel-Fronius kezdőötös már az első húsz percben is erős játékerőt képvisel. A magyar bajnokságban egyértelműen meghatározó együttes lett a Szeged. Kerpel-Fronius Balázs és Keller Iván is komoly hozzáadott értékkel tud beszállni a padról és a második félidőben sincs nagy különbség náluk, gyakorlatilag a mérkőzés egészében tudják ugyanazt a szintet hozni, élvezik a játékot, egyszerű kosárlabdát játszanak. Én személy szerint gratulálok az eddigi teljesítményükhöz, nekem nagyon tetszik, amit eddig csinálnak és folytassák így, mert ezt jó nézni. A párharc esélyese egyértelműen a hazai csapat. Az eddigi Jászberény – szomorúan, nehéz szívvel mondom ezt – nem ütötte meg az A-csoport szakmai minimumot. Piros-csoportos játékosok alkották a keretet és szerkezet nélküli elemekkel tarkított produkciót nyújtottak eddig. Igazoltak négy légióst, kívánom, hogy minél előbb álljanak össze. Nem tudom, hogy a külföldiek játszanak-e, vagy még nem. Ezt a pár meccset, amikor így játszottak, szörnyű volt nézni. A JKSE egy alapcsapata volt az elmúlt évek magyar bajnokságának, szép dolgokat csináltak, éppen ezért remélem, hogy minél előbb összeállnak az újonnan hozott légiósok. Nem tudni, hogy az új igazolások hogyan állnak jelenleg, de ha ez a négy kosaras megjelenik, akkor Brbakliccsal, Katonával és Filipoviccsal kiegészülve már lesz váza a csapatnak, amivel már lehet komoly kosárlabdát játszani.
Sopron KC – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Gratulálok a Falcónak a Zaragoza legyőzéséhez. Külön kiemelném Kyan Anderson teljesítményét, aki a forduló legjobb játékosa lett. Én azt jósoltam az év elején, hogy Kálmán László stílusú irányítót igazoltak a sárga-feketék. Türelemmel kivártuk, de most karácsony előtt megmutatta, hogy mit tud. A két klub teljesen más célokkal lett építve a nyáron. A Sopron egy stabil, szerethető, a hazai meccseit nagyrészt megnyerő, a középmezőny elejéhez tartozó csapatot akart építeni, szerény feltételekkel. Ezekből a szerény feltételekből mindig próbálják kihozni a legtöbbet. Öt légiósuk játékára építenek elsősorban, amikor a magyarok közül valaki hozzá tud tenni a meccshez, az mindig nagy dolog. A Szombathely egyértelműen a magyar bajnokság és a Magyar Kupa megnyerésére lett felépítve, valamint arra, hogy továbbjusson a Bajnokok Ligája csoportköréből. Mindezt úgy, hogy komoly eszközök álltak a vezetés rendelkezésére a csapatépítésnél. A Falco támogatói nagyon komoly hátteret biztosítottak. Nagy kontraszt van a két klub költségvetésében. A sárga-feketék három magyar válogatottra építettek, a Perl-Váradi-Benke trió ereje teljében van. Ők most vannak a pályafutásuk csúcsán, most van a legértékesebb időszakuk. A két gárda lehetőségei és építkezése teljesen más dimenzióban zajlott. Az aktuális forma alapján egyértelműen vendég győzelmet várok, akár nagyobb különbséggel is. Az SKC részéről a szoros meccs, vagy egy esetleges győzelem egyértelműen bravúr kategória lenne, amit egyébként el tudok képzelni, hogy úgy kijön nekik a lépés és mindenki jól játszik náluk.
Zalakerámia ZTE KK – DEAC: Ha valaki nekem azt mondja a nyáron, hogy ez a két csapat hat-hat vereséget szed be karácsonyig, akkor én azt nem hiszem el. Főleg a Debrecenről nem hittem volna, hogy ötven százalékosan fog állni ekkorra. Bajnokesélyes csapatnak gondolom ezt a játékosállományt. Ezt a két klubot rengeteg dolog sújtotta, de akkor is nehéz ezt nézni. Látszik, hogy a Zalaegerszegnél edzőproblémák voltak, amióta Heinrich Róbert vezeti a csapatot, a ZTE felszabadultan játszik. Rendkívül érdekes meccs lesz ez, mert ha a zalaiak hazai pályán nem tudják megverni a DEAC-ot, akkor az már a hetedik vereségük lenne. Nagyon nehézzé tenné ez a középmezőnyhöz való csatlakozásukat, pedig ahogy én tudom, ők nagyon szeretnének bejutni a rájátszásba. Vannak meccsek, amiket meg kell, hogy nyerjenek, győzelmi kényszerben vannak. Ugyanígy győzelmi kényszerben van viszont a Debrecen is, hasonló okokból. Egy ilyen játékosállománytól, egy ilyen lehetőségekkel rendelkező klubtól a hét vereség még ebben az évben nagyon sok lenne. Sok dolog nem sikerül náluk. Moore személyében sikerült pótolni Moody-t, de a ZTE is jót húzott Donaldson leigazolásával. Mindketten komoly hozzáadott értékkel bírnak. Kovács Adriánt már két alkalommal pótolta Andjelko Mandics, aki a vezetőedző eltiltását most is meg fogja oldani. Teljesen kétesélyesnek veszem a meccset, nagyon nehezen tippelek, most valami miatt egy nagyon szoros meccsen hazai győzelemre tennék.
PVSK-VEOLIA – Egis Körmend: Nem tudom, hogy milyen keret áll rendelkezésre a csapatoknál. A hazaiaknál Krivacsevics ha jól tudom sérült, míg Budimir keveset játszott Zalaegerszegen, majd a Kecskemét elleni meccsen is lehetett látni, hogy nincs rendben. Nem tudni, hogy mi történt vele, de ő a Pécs legjobb játékosa. A Körmendnél elküldték az egyik légióst, akit nem tudom, hogy pótoltak-e, hogy mi történt a karácsonyi szünetben. A hazaiaknak nagy szükségük lenne a győzelemre, de a Körmend sem szokott háromszor egymás után kikapni. A két gárda játékoskeretét nézve még Williams nélkül is jobbnak látom papíron a Körmendet, ezért vendég győzelemre teszek. Egy igazi rangadó jellegű meccset várok, ahol mindkét csapatnak borzasztóan nagy szüksége van a sikerre.
Szolnoki Olajbányász – Atomerőmű SE: Az idei Szolnok nekem nagyon tetszik, szervezett támadás, szervezett védekezés és egy jó keret jellemzi őket. 7-2-vel állnak a hazaiak, ami megsüvegelendő. Az ASE Braniszlav Dzunics vezetésével nagyon sokat játszott, tizenkét meccsből kilenc győzelme van a gárdának. Rengetek látványos, kiismerhetetlen elemet alkalmaz a csapat, nehéz ellenük játszani és nehéz ellenük készülni. Olajbányász győzelmet várok, de a Paks bármikor, bárki ellen, bárhol tud nyerni és olyan huszáros játékra képes és olyan váratlan megoldásokra, hogy nehezen mondom ki a szolnoki győzelmet. A vendégeknek van esélyük, de egy csapatot kell megneveznem, ezért teszek a hazaiakra.
fotó: Nyugat.hu
Jó elemzés Gumitol , de Váradiék varázsteje nincs dopping listán ? 🙂
“A sárga-feketék három magyar válogatottra építettek, a Perl-Váradi-Benke trió ereje tejében van.”
Szívesen Szerkesztő úr, hogy szóltam és sikerült javítani 😉
Én is csodálkozom, hogy nincs csapata! Szakmai kvalítása megkövetelné!!
Egerszegen, Berényben nem merült fel Gumi neve? Mindkét helyen tudna segíteni, simán…