Bajnokság
Déri Csaba: Csak a Falco jóindulatán múlik a kaposvári meccs végkimenetele
Állandó szakértőnk szerint a Kecskemét hazai pályán is legyőzi a ZTE-t.
:
:
A hétközi fordulók után több csapat is azonnal visszavághat az esetleges elszenvedett vereségekért a pénteki és a szombati játéknapon. Hat, többnyire érdekesnek ígérkező párharc, Déri Csaba, mint állandó szakértő és a tőle megszokott precíz elemezések után már csak arra kell várnunk, hogy feldobják a labdát.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét – Zalakerámia ZTE KK: Egy izgalmas mérkőzéssel kezdődik a hétvége. A felek kedden már játszottak egymás ellen. A Zalaegerszeg a Falco ellen egy biztató második félidőt produkált, ezután az következett volna a logika szerint, hogy a Kecskemétet hazai pályán legyőzi. Nehéz téma ez, mert a KTE egy nagyon masszív, stabil csapat, amely Szolnokon nyert a hétvégén. Mindkét együttes egy pozitív élmény után futott ki a zalaegerszegi találkozóra. A ZTE most már olyan szituációban van, hogy hoznia kell a hazai meccseit, még a nagy csapatokat is meg kell tudniuk verni és már idegenbeli bravúrokra is szükségük van. Lehet, hogy teher került rájuk ezzel, mert végig a Kecskemét irányította az egymás elleni mérkőzésüket és aki látta az összecsapást, annak nem is volt meglepetés, hogy Váradi Kornél tanítványai ilyen biztosan győztek. A pénteki mérkőzésre már gyakorlatilag oda jutott a ZTE, hogy minden találkozón az életéért játszik, minden összecsapás egy ki-ki meccs a számára, ha a tízbe akar jutni. Egyértelműen a Kecskemét a párharc esélyese, jobb a játékosállománya, a játékstruktúrája, az összes komponensben jobbnak tartom a csapatot, míg Zalaegerszegen már nagyon nagy a teher.
DEAC – Jászberényi KSE: A debreceni klubvezetés a magyar bajnokság és a Magyar Kupa megnyerésére alkalmas játékosállományt állított össze. Moody sérülése idején érkezett még Moore is, ezzel pedig én teljesen extra keretet látok a hajdúságiaknál. Egyelőre ingadozó a teljesítményük, aminek rengeteg oka volt – sérülések, koronavírus -, de ha a szakmai stáb megtalálja a hierarchiát és mindenkinek a feladatát, akkor ez a DEAC bármire képes lehet. Hét közben negyven ponttal nyertek Jászberényben és most is a Debrecen hozzáállásán fog múlni, hogy mennyi lesz közte, megint lehet akár 30-40-50 pont is a differencia. Nem tudom, hogy az elmúlt találkozón hiányzó Kinney és Coleman pályára léphet-e a vendégeknél. A Jászberénnyel kapcsolatban szeretném figyelmeztetni a többi csapatot: majd ha a play-outra összeáll a Kinney-Coleman-Brbaklics-Primorac-Williams ötös – plusz sokat játszottak náluk a fiatal játékosok is -, akkor a JKSE-nek olyan kerete lesz, hogy mindenkit óva intenék attól, hogy lebecsüljék őket. Ha a gárda huszonhatszor kikap az alapszakaszban, akkor is ki tudja harcolni a bennmaradást.
Alba Fehérvár – Sopron KC: Ez is egy pikáns összecsapás lesz. A 12-4-gyel álló és egyértelműen a közvetlen élmezőnyhöz csatlakozó Alba fogadja a 7-9-cel álló Sopront. Azért lesz ez pikáns párharc, mert szerdán a Fehérvár nyert a Novomatic Arénában. Láttam a mérkőzést, egy nagyon magas színvonalú, igazi kosárlabda csemege volt Sopronban. Végjátékba torkollott a találkozó, egy egylabdás meccsen nyert az Alba. Mindkét csapatnak jár a dicséret, ebben a koronavírusos szituációban, közönség nélkül játszottak ilyen magas színvonalon. Én egy komoly folytatását várom ennek a meccsnek. Világos, hogy egy rendkívül erős Fehérvár fogadja a szintén jó játékerőkből álló Sopront. A fehérváriaknak négy extra légiósuk van, plusz Vojvoda. Erre az öt játékosukra támaszkodnak elsősorban, de aki jobban figyeli a mérkőzéseiket, az láthatta, hogy Forray Gábor folyamatosan odafigyel a megfelelő rotációra is. Lukács Norbert például nagyon szépen él a lehetőséggel, időszakosan Omenaka is. Az Alba szakmai stábja várja, hogy elérje a sportformáját Csorvási és Markovics is, akikkel külön munkát végeznek. Óriási hiba lenne a Fehérvár részéről, ha egy pillanatig is a szerdai meccset venné kiindulási alapnak, ez egy teljesen más mérkőzés lesz, a hazaiaknak minden tudásukra szükségük lesz ahhoz, hogy megverjék a Sopront. Mindettől függetlenül fehérvári győzelmet várok, de képesnek tartom az SKC-t arra, hogy visszavágjon a szerdai vereségért.
PVSK-VEOLIA – Naturtex-SZTE-Szedeák: A Pécs nagyon sokáig irányította múlt hétvégén a Sopron elleni mérkőzést. Most volt idejük felkészülni a Szegedből. A PVSK-t hazai pályán egy komplett, stabil csapatnak tartom. A Szedeák az idei bajnokságnak a meglepetés és a “bezzeg, csak azért is” együttese. Szívet-lelket gyönyörködtető látványkosárlabdát játszik az SZTE, izgalmas a váltásos védekezése és a sokszínű támadójátéka. Teljesen 50%-on vagyok ezzel a mérkőzéssel kapcsolatban, de tippelni kell és a Pécset tenném meg győztesnek. Az Alba-Sopron mellett ez a párharc a forduló másik rangadója. A baranyaiak hogy ha tudnának nyerni, akkor közelíthetnének a közvetlen élmezőnyhöz. Mindenképpen izgalmas, érdekes találkozót várok. Mindkét fél képes látványos támadásra, jó, modern védekezésre.
OSE Lions – Atomerőmű SE: Az Oroszlány tudott nyerni a Kaposvár ellen, de nagyon sokáig nyílt volt a találkozó. Nem tudom, hogy Washington fog-e tudni játszani. A piros-feketéknek van egy nagyon stabil hazai pályája. Zárt, megbízható, besegítésekre, váltásokra alapuló védekezéssel operálnak, amit ha magas szinten alkalmaznak és mellé jönnek olyan teljesítmények, mint Abell jó játéka a Kaposvár ellen, akkor van esély a hazai győzelemre. Mindettől függetlenül én a Paksra teszek. Az ASE sok lábon áll, légióst cseréltek, Lóránt visszatért. Kiismerhetetlen támadójátékkal, gyors kosárlabdát játszanak, amihez erőszakos hátsó pressing párosul. Váltásokat tudnak alkalmazni kulcsszituációkban, miközben elképesztően erős gyenge oldali besegítésük és lepattanózásuk van. Úgy érzem, hogy a papírforma a vendégek mellett szól és szerintem ezt realizálják is.
Kaposvári KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: A Falco Keller Ákos leigazolásával már négy prémium kategóriájú magyar válogatottal rendelkezik. Emellett van négy légiósuk is a sárga-feketéknek, ráadásul most már nincs kettős terhelés sem, így tudnak fókuszálni a magyar bajnokságra és a Magyar Kupára. Továbbra is egyértelműen ők a legnagyobb esélyesei ennek a két sorozatnak. A Kaposvárnál látjuk, hogy milyen vesszőfutáson mennek keresztül, ráadásul a mondás most is igaz, hogy ” A szegény embert még az ág is húzza”. Nem számíthatnak Jukicra és úgy tudom, hogy Hendleinre sem. Az amúgy is hiányos és gyenge keretüket ez olyan szinten befolyásolja, hogy itt is azt merem mondani, amit a DEAC-JKSE párharcnál: abszolút a Szombathely jóindulatán múlik a meccs végkifejlete. Biztató volt a somogyiak szombathelyi vendégjátéka korábban, de most olyan karakteres, egy poszton játszó hiányzók vannak náluk, hogy ezt nem tudják elbírni. Nem tudok elképzelni olyan forgatókönyvet, hogy szoros meccset tud játszani a Kaposvár a Falcóval. A KKK tizenkét vereséggel és négy győzelemmel áll. Azt tudom mondani azoknak a csapatoknak, akiket meglegyinthet a play-out szele, hogy még véletlenül se gondoljanak arra, hogy a Jászberény feladja. Az előbb felsoroltam, hogy a JKSE-nek milyen kezdője lehet egy play-outon a mostani állás szerint, ami azért nagyon erős. A somogyiaknak nem szabadna rizikózniuk, még akkor is erősíteni kellene a keretet, ha Hendlein és Jukic rendelkezésre állna.
Nagyon jó a fotó !!!
“Jászberénnyel kapcsolatban szeretném figyelmeztetni a többi csapatot: majd ha a play-outra összeáll a Kinney-Coleman-Brbaklics-Primorac-Williams ötös – plusz sokat játszottak náluk a fiatal játékosok is -, akkor a JKSE-nek olyan kerete lesz, hogy mindenkit óva intenék attól, hogy lebecsüljék őket. Ha a gárda huszonhatszor kikap az alapszakaszban, akkor is ki tudja harcolni a bennmaradást.” —-》》 éppen ezért nálam a kapos az első számú kiesőjelölt. Ami azért lássuk be nem egészen fair play. Play out-ot én csak abban az esetben látom indokoltnak, ha a két utolsó között a győzelem/vereség mutató különbség max.3
Idén nem lesz két nyert meccsig tartó klasszikus playout.
Az alapszakasz után a 11-14 helyezett csapatok 4-3-2-1 ponttal kezdik meg egymás ellen az oda-vissza meccseket. Az utolsó forduló után, aki a 14. helyen áll, kiesett.
Gumi a”király”!
Akkor is, meg nem bántva a királyt, ha a Dombóvárból nem Ő csinált”A” ligás csapatot…bár Ő így tudja..
Minden egyes alkalommal, amikor olvasom a Gumi elemzéseit egyes szemem sír, a másik nevet. Iszonyat jó szakember, a kosárlabdához úgy ért, ahogy szinte senki más Magyarországon. Viszont egy utolsó, tűrhő, tapló paraszt.
“Egyik” ,nem “egyes”. Sorry!
Gumi sok magyar csapat kispadjára odaférne, ezt tök komolyan mondom.
Tegnap kb ugyanezt írtam Gumi mester.
Ha nem kap most észbe a Polgi, elköszönünk pár évre.