Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Déri Csaba: Ahogy a híres körmendi nóta mondja, győzni kell máma

Állandó szakértőnk mondta el véleményét a 23. fordulóval kapcsolatban.



:

:

Budapesti Honvéd SE – Sopron KC

A Honvéd tulajdonképpen egy külön meccset vív a Szegeddel, ugyanis a playoutban egy új bajnokság fog kezdődni, ahol minden pontnak jelentősége lesz. Vannak olyan meccsek, ahol muszáj nyerni, szerintem a Honvédnak ez egy ilyen lesz, hiszen a Sopron nagyon nincs formában, ráadásul hazai pályán játszanak. Az SKC 2023-ban 8 mérkőzést játszott, ebből hetet elveszített, igaz pont az egyik legnagyobb riváliuskat verték idegenben, ráadásul még alakulhat úgy, hogy a Körmenddel szemben fontos lesz az egymás elleni eredmény, ebben jól állnak. Persze mondhatjuk az ő szemszögükből is, hogy kit vernének meg, ha nem az utolsó előtti Honvédot. Számukra is kulcs lesz ez a mérkőzés, a rájátszásukba kerülhet egy vereség. A soproni keret nagyon erős, azt gondolom a klubvezetés jó feltételeket biztosított, a naptári évben ez szétcsúszni látszik, de még van idejük felépíteni valamit a playoffig. Kétesélyesnek gondolom a mérkőzést, drasztikus változást várok a vendégektől, szerintem behúzzák a meccset.

Duna-Aszfalt-DTKH Kecskemét – Kometa Kaposvári KK

A Kecskemét a négy 12-10-es csapat egyike, ha el akarja érni az alapcélját – rájátszásba jutni -, akkor ez egy kötelező győzelem. Borasztó mérkőzést játszottak Pakson, nagyon csúnyán nézett ki a 60-30-as félidő egyszerűen nem vették fel a mérkőzés ritmusát, ettől a rutinos kerettől nagy javulást várok. Nem lesz egyszerű dolguk a Kaposvár jó csapat és nem fogja tálcán kínálni a győzelmet, kiváló légiósai vannak a somogyiaknak és nagyszerűen játszottak a Honvéd ellen. Kecskeméti győzelmet várok, egyszerűen nem fér bele nekik itt a botlás.

Arconic-Alba Fehérvár – HÜBNER Nyíregyháza BS

Országos egyes, egy jó formában lévő Alba fogadja a sereghajtót. A Nyíregyházának is lehet hasznos ez a mérkőzés ha okosan építkeznek a playout előtt, az utóbbi időben mutattak ígéretes jeleket a változtatások óta, a Körmend ellen például sokáig meccsben voltak és ki tudja mi történik ha Pipiras nem válik ki, illetve a Szeged ellen is vezettek már 20 ponttal, de a negyedik negyedben szétestek. Alejandro Zubillagát szeretném megdicsérni, nehéz helyzetben vette át az Albát, de szépen kivezette a csapatot a gödörből, külön kiemelném, hogy Somogyi játékidejének limitálása már-már hűtlen kezelés fogalma volt Zollnertől, az egyik legkiemelkedőbb védő a posztján és bármikor benne van egy tripla-dupla. Tetszik vele a Fehérvár játéka, mindenki megtalálta a helyét a rotációban és a csapat kémia is kitűnő. Az sem lepne meg ha nagy arányú hazai siker születne.

Szolnoki Olajbányász – Naturtex-SZTE-Szedeák

Az Olaj annak ellenére, hogy vereséget szenvedett Zalaegerszegen jó formában és teljes kerettel fogadja – információim szerint legalábbis – a Szegedet. Nagyszerű csapatot alkotnak, jár a labda, kitűnően dobnak kintről és erősek gyorsindításos szituációkban, ráadásul jólszervezett a védelmük – tudnak zónázni, emberezni és a pick and rollokat is jól védik -, a magyar mezőnyben ebből a szempontból ők tetszenek legjobban. A Szeged már öt légióssal és négy jónevű magyar játékossal áll fel, többet vártam tőlük eddig és most is, főleg egy lélekemelő győzelem után. Összességében arra tippelek, hogy a Szolnok érvényesíti a papírformát, a Szeged eddigi szezonja értelmezhetetlen számomra, javulást várok tőlük a playoutban.

Egis Körmend – DEAC

Minden torokra és kézre szükség lesz a szurkolóktól, a Körmend rengetegszer volt már nehéz helyzetben története során és ennél több bravúrt is bemutatott már. Egy nagyon komoly márciusi hadjáratra lesz szükség a rájátszásba jutáshoz, ez a forduló legnagyobb téttel bíró mérkőzése. Kérdés, hogy a csapat meg tudja-e állítani a bombaformában lévő DEAC-ot. Azt MTE-nek két okból is különösen fontos ez a találkozó, mert a vetélytársakkal szemben meglehetősen rossz az egymás elleni mérlege, ráadásul nagyon nehéz a sorsolás is, hiszen a Debrecen után összecsap a Szolnokkal, a Pakssal és a Falcóval is. A DEAC nagy lendületben van, Andjelko Mandics minden dicséretet megérdemel, irányításával nagyon jó nézni a játékukat, Govens sokadvirágzását éli, Mócsán válogatott lett, veszélyesek mindenkire. A szívem miatt a Körmendet mondom győztesnek.

Zalakerámia ZTE KK – Falco Vulcano Energia KC Szombathely

Szombathelyről is rengetegen mennek, Zalaegerszegen is minden jegy elkelt, ez a forduló rangadója, igazi kosárlabda ünnepet várok. A regnáló bajnok idén is nagyszerű, a legnagyobb esélyesnek tartom őket idén is, a nyári nagy átalakulást remekül megoldották és mindenki ellen esélyesebbnek számítanak. A ZTE az idei bezzeg csapat, elsősorban a légiósokra támaszkodnak, de Polster és Keller is sokat tesz hozzá, Zalaegerszeg pedig egy igazi nyugati fellegvár, olyan, mint Sopron, ha megy a csapatnak akkor minden mérkőzésen nagy hangulat és teltház van, mindenféle reklám vagy hókuszpókusz nélkül is. Krasovec mester remek munkát végzett velük, sorozatban gyűjtik be a nagy skalpokat. Kiélezett mérkőzésre számitok, mint a ZTE-Szolnokon, egy hajszálnyival a Falcót érzem esélyesebbnek.

Atomerőmű SE – MVM-OSE Lions

Az edzői munka szembetűnő Pakson, Csirke Ferenc komoly csapatot épített a tavalyi csalódást keltő szezon után. Külön szeretném kiemelni Edwint, Attkinsont és főleg Eilingsfeldet, szerintem nincs Magyarországon olyan kosárlabdarajongó, aki ne szuperlatívuszokban beszélne Dzsonszi teljesítményéről, egészen elképesztő amit ebben a szezonban is művel. Az Oroszlány külön meccset vív a Kaposvárral, azt gondolom annyi már nincs bennük, hogy nyolcba jussanak, erős csapat, a klubvezetés mindent megtesz a sikerért, de sok minden hátráltatta őket, ami miatt ez elúszott. Szoros mérkőzésre számítok, de a Paksra voksolok.

41 hozzászólás

41
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
10 Comment threads
31 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
27 Comment authors
Jon2lee14RedbidTequilaBobby666 Recent comment authors
Pbask
Olvasó

Heraklithes troll farokméregetést hagyjuk.
Valaki azt magyarázza meg, hogy ehhez a fordulóhoz, hogy illik ide Godwin, mint az Alba játékosa nevezetű kép (???) ??‍?

Buborka
Olvasó

A cikk írója nem tudja, hogy ki van a képen, csak azt, hogy Alba mez van rajta.

zterulez
Olvasó

Troll farokméregetés? Hol?

YoWassupFam
Olvasó

Bhse-skc V
Kte-kkk H
Alba -nyiregy H
Olaj-szeged H
Mte-Deac H
Zte-falco V
Ase-ose H
7/6 os kombiba ofc. Múlt fordulós nyereményt jó lenne megismételni. ?

donnarumma
Olvasó

Nagyon jó tipp! Gyakorlatilag a papírforma.
7/ 6 ba meg 1 helyen borul is még jó
Azert a házadat mégsem raknám rá fel?

YoWassupFam
Olvasó

Aaa azért nem.?
Apró pénzel játszok immár 7. Éve csak az érzésért. 10es megy fel minden fordulóban 1 hibázós kombiba a múlt nyereményeiből?

balldontlie
Olvasó

Honvéd-Skc: H
Kte-KKK: V
Alba-Nyíregy: H
Olaj-Szeged: H
Körmend-Deac: H
Zte-Falco: V
Ase-Ose: H

donnarumma
Olvasó

Mócsán 20+ is kevés lesz?:)

balldontlie
Olvasó

Reméljük.

garcia
Olvasó

Ez inkább kívánságnak tűnik.:):)

balldontlie
Olvasó

Dehogy, akkor azt kívánnám, hogy a Zete-Falcon kapjon ki mindkettő 😛 😀

(Jó, igazad van amúgy, szorítsatok 😀 )

heraklith
Olvasó

Papíron nem egy hajszállal erősebb a Falco, hiszen a költségvetése többszöröse a ZTE büdzséjének.
Dávid és Góliát harca lesz ez, hiszen komoly hátszélben játszik majd egy kis csapat a milliárdosok ellen. Borítékolható hogy a jv-k biztosítják majd a hazai pályát a Falconak, így különösen nagy szerep hárul majd a hazai közönségre.
A fentiek ellenére sem esélytelenként lépünk majd pályára, hiszen sokszor megmutta már a csapat, hogy csapatmunkával és küzdéssel fel lehet venni a harcot egy ilyen aránytalanul jobb lehetőségekkel bíró csapat ellen is.

donnarumma
Olvasó

igazi hős vagy 😀

Milivoj
Olvasó

Plasztikus, tökéletes helyzetelemzés…, hajrá ZETE!

Suns
Olvasó

Fura, eddig egész normális hozzászólásaid voltak…
Csak nem Baszki mester diktálta ezt a kis szösszenetet?

wiley
Olvasó

Fóbiás Tompika… ? Top5 a költségvetésetek te bohóc!

heraklith
Olvasó
nyolcmegnyolc
Olvasó

A cikk amit idézel azt mondja, hogy a csapat költségvetése az alsó harmadban lehet, és nem azt, hogy ott van

heraklith
Olvasó

Nyilván van rálátasuk, pontosan tudják, hogy hol áll a csapatuk ezen a téren. Nem úgy, mint a szombathelyi fogyi gyerek.

p.borisz
Olvasó

Sírj még…???

Tequila
Olvasó

Ha hátszélben játszik valaki, azt jelenti, hogy őt nyomják. Szerintem ellenszélre gondoltál. Szegény(?), kiscsapat(?), elnyomott ZTE.

2lee14
Olvasó

Brühühühü.

donnarumma
Olvasó

máma…..”használata a gondosabb stílusban, különösen írásban nem ajánlatos”

Honvéd-Skc: H
Kte-KKK: V
Alba-Nyíregy: H
Olaj-Szeged: H
Körmend-Deac: V
Zte-Falco: V
Ase-Ose: H

heraklith
Olvasó

Ebből kettő fog bejönni.

donnarumma
Olvasó

ok!
de 1 évre eltűnsz ha nem 2 ??????

heraklith
Olvasó

Jaj, dehogy.

paprika
Olvasó

Nagyon jó a cím! Kár, hogy a szövegben sehol nem szerepel ez a mondat…

Mogyi19
Olvasó

Az új podcast epizódban Déri Mesterrel elemeztük az előző fordulót, illetve Keller Iván volt még a vendégem a ZTE részéről.
Hallgassátok, Elérhető a szokott helyeken.

Heindrich
Olvasó

Máma itten gxőzni kell. Nekem ez a dal rémlik.

majerle09
Olvasó

aha, csak ezt így nehéz kimondani…
😉

zterulez
Olvasó

Honvéd-Skc: V
Kte-KKK: V
Alba-Nyíregy: H
Olaj-Szeged: H
Körmend-Deac: V
Zte-Falco: H
Ase-Ose: H

SárgaPárna
Olvasó

fepu mocskos szájából egészen más nóta hangzott el…

Nusy
Olvasó

Dögölj meg,de legyen más bajod is!!!

donnarumma
Olvasó

Miért, te ezt máshogy tudod?

Jon
Olvasó

Ja, nyilván tőle még kevésbé fogadják el (amúgy senkitől sem), pedig ebben – az egyben biztosan – igaza van SP-nek.
A Körmendiek nagyon könnyen túlléptek ezen az elfogadhatatlan, megbocsáthatatlan sportszerűtlenségen.

Kendeffy Botond
Olvasó

Beszélgess inkább Magaddal. Egyet fogsz érteni, és nem leszel ideges.

SzhelY
Olvasó

anyád még mindig nem ült a szádra ideje lenne viszamásznod bele úgyis ez az egy pina volt egész életedben amit láttál

Szakember
Olvasó

Csak szakmai kérdésekben szoktam állást foglalni.
Kedves SárgaPárna! Bárki is lapul a klaviatúra túloldalán, most már igazán elgondolkodhatna, hogy az Ön mocskos szájából mennyi szenny hullott az elmúlt években!
Természetesen nincs gond, ha van rivalizálás a 2 vasi csapat között, bánnám is ha nem lenne, viszont ez a felesleges fröcsögés már túllépett egy szintet! Kérem kissé több méltósággal alázzon más csapatokat, mert akárki is Ön, a sors egyszer vissza fogja adni. Köszönöm a szurkolótársaim nevében!
Hajrá Körmend❤️?
Szakember

Bobby666
Olvasó

Azért van még itt ez a félnótás mert válaszoltok neki! Ne tegyétek!

Redbid
Olvasó

Sajna nem, mert neki van több alteregója, ill. puszipajtása itt, és ha nem ért célt az első beszólás, még válogatottabb hazugságok, csúsztatások jönnek, mindez alpári hangnemben tódul tölük, akár komoly fenyegetőzések kíséretében!
Fentebb is láthatod, honnan megy az állandó kavarás!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés