Kosárlabda
Debrecent élteti a FIBA
“Évről-évre azon vagyunk, hogy valami nagyobbat, valami újat hozzunk létre.”
:
:
A 3×3-as sportágnak világszerte számos helyen még nem alakult ki igazi szurkolói bázisa, de Debrecen kétségkívül az egyik leglelkesebb táborral rendelkezik – írja a fiba.basketball.
Magyarország második legnagyobb városa a 3×3 kedvenc célállomássá vált az évek alatt, miközben rengeteg FIBA World Tour rendezvénynek adott otthont, ráadásul több, nagy rangú nemzeti versenyt is rendezett Debrecen, például a 2015-ös U18-as világbajnokságot, vagy a tavalyi Eb-t.
– A tömeg már az elejétől kezdve nagyon szereti a sorozatot – mondta a honlapnak Becsky István, a szervezőbizottság elnöke, majd hozzátette, a debreceniek kétszer is megszavazták az “Év eseményének” a 3×3-as tornát.
Úgy gondolom, hogy ez egy jó show, nemcsak Debrecen, hanem a magyar rajongók számára is. Mindig a nyár végén kerül megrendezésre, amikor nincsen szezon. Az emberek ki vannak éhezve a kosárlabdára és alig várják ezeket a versenyeket. Minden évben egy 3×3-as fesztivált szeretnénk rendezni. Debrecen kis városnak számít a többi rendezővel szemben, örülök neki, hogy sikerült felraknunk a térképre. Évről-évre azon vagyunk, hogy valami nagyobbat, valami újat hozzunk létre.
Fotó: fiba.basketball
Szólj hozzá!