Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Debrecenben büszkék arra, hogy “Putesz” náluk dolgozik

Berényinek is felemelő érzés volt látni, ahogy kollégáját óriási szeretettel fogadta a körmendi publikum.

  •   



:

:

Az Egis Körmend – DEAC mérkőzéssel ért véget tegnap este a 14. forduló a férfi élvonalban. A vasiak egál első játékrész után, elsöprő második félidejüknek köszönhetően, 113-82-ra nyertek. Így látta a meccset a két vezetőedző:

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Úgy gondolom, hogy egy nagyon feszült mérkőzést láthattunk ma. Arra számítottunk, hogy a Debrecen nagy csatába kényszerít minket, ahogy tették is az első félidőben. Akkor hihetetlen százalékkal, közel hatvan százalékkal dobták a hármasokat. Ha tudták volna tartani ezt a második félidőben, akkor elmondhattuk volna, hogy nagyszerű csapatuk van, nagyon jó dobókkal. Egy kicsit megleptek minket ezzel az felcserélt 1-5 védekezéssel. Az első félidőben nem találtunk olyan megoldást, ami jó lett volna. Nem készültünk túl sokat a felcserélt védekezésre még, mert még más dolgokra kell koncentrálnunk. Nagyon boldog vagyok, hogy a játék intenzitását sikerült 40 percen keresztül megtartani. Ez már egyre közelebb van ahhoz, amit szerintem állandóan játszanunk kell. Természetesen ez a légkör is nagyon sokat segít nekünk mindig. Jó érzés itthon játszani. Remélem, hogy így tudjuk folytatni szombaton is. A szurkolóink nélkül, azaz inkább kevesebb szurkolónk előtt, hiszen minden bizonnyal szép számmal jönnek Székesfehérvárra is, nehezebb lesz majd idegenben, de remélhetőleg jó mérkőzést fogunk játszani. Sok sikert kívánok a Debrecennek, de mindenek előtt jó utat hazafelé.

Berényi Sándor, a DEAC vezetőedzője: Szeretnék gratulálni a hazai csapatnak. Nyilvánvalóan teljesen megérdemelten nyertek. Azért dolgoztunk az elmúlt időszakban, hogy megszervezzük úgy a támadásunkat, hogy azt az óriási nyomást, amit a Körmend alkalmaz, fel tudjuk oldani valamelyest. Ebből nagyon keveset sikerült viszontlátni a pályán. A másik amire készültünk, hogy vigyázzunk a labdára, és ne adjunk el belőle sokat. Egyik sem sikerült. Illetve fontos lett volna, hogy ne engedjük a körmendieket nagyobb futásokat megcsinálni. Ez szintén teljes csőd volt a második félidőben, ennek köszönhető a nagy különbség, ami elsősorban a második félidőben alakult ki, amikor kétszer három perc alatt 20 pontot ránk vertek. Sok időnk nincsen ezen szomorkodni, mennünk kell tovább, vasárnap fontos mérkőzést játszunk otthon a Kecskemét ellen. Le kell szűrnünk a tanulságokat és fejlődnünk kell ezekben a dolgokban. Azt még szeretném megjegyezni, hogy nagyon jó volt látni, hogy “Puteszt” óriási szeretettel fogadta a publikum a mérkőzés után, azt gondolom, hogy nagyon meg is érdemli ezt, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a mi klubunk kötelékében áll, és segíti a szakmai munkát. Nekem is nagyon jó érzés volt, és gondolom, hogy számára is felemelő volt. Még egyszer gratulálok a Körmendnek és sok sikert kívánok nekik a folytatásra.

Fotó: DEAC Facebook

  •   
7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
derrylJ.R.BenitezEmőkefanKinter for presidentPuntigamer Recent comment authors
J.R.Benitez
Olvasó

Ejjj. Mikor régen egy Falco meccs előtt a kiscsarnok büfében 5 borospohara támadott az én 5 sörösüvegemmel úgy magyarázott el nekem 2-1-2 zóna ellen…. Mekkora figura az öreg….. Birom nagyon! FALCO!!!!

derryl
Olvasó

Biztos vagyok benne, 5 borosüveg támadott, nem pohár! Imádoma faszit!

Kinter for president
Olvasó

Hatalmas forma az “öreg” Putesz:) Sose felejtem el, amikor a ZTE 2010-es kupagyőzelme után a Dísz téri ünneplés során elkérte a megafont és azt mondta, hogy szeretné, ha közösen elénekelének egy dalt, majd pedig rákezdett a “Ki nem ugrál, b*dös vasi”-ra 😂😂

Puntigamer
Olvasó

Nagyon de nagyon kellene a körmendi kosárlabdának PUTESZ.
De sajnos…….. 🙁

Csapajev
Vendég
Csapajev

Soha nem értettem, hogy Puteszt miért nem becsülte (becsüli) meg jobban a Körmend, hiszen egy ikon a magyar kosárlabdában. Az egyesület szerintem bármilyen területen, legyen az utánpótlás, vagy a nagycsapat, csak profitálhatna belőle.

Emőkefan
Olvasó

Amig Pista bácsi keveri a lapokat, addig Putesz -sajnos!!! – persona non grata a körmendi csapatnál.

csakazete
Olvasó

Én is büszke lennék, ha újra itt dolgozna bármilyen pozícióban 🙂

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés