Connect with us
Hirdetés

3x3

Debrecen lesz a 3×3-as olimpiai selejtező házigazdája

Az eredeti elképzelés szerint Budapesten dőlt volna el az utolsó kvóta sorsa.



:

:

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) véglegesítette a 3×3-as kosárlabda olimpiai selejtezőinek időpontjait és helyszíneit, melynek értelmében május 26. és 30. között Ausztriában, míg június 4-6-ig Magyarországon küzdenek majd a válogatottak a kvalifikációért. Az eredeti elképzelés szerint a grazi torna után Budapesten dőlt volna el az utolsó kvóta sorsa, de Andreas Zalgkis FIBA főtitkár a keddre összehívott sajtótájékoztatón bejelenti, hogy Debrecen lesz a házigazda.

A Cívisváros 2015 óta rendez 3×3-as világversenyeket, a szervezőbizottság már akkor bizalmat szavazott a kosárlabda ezen szakágának, amikor még csak nagyon kevesen hittek annak sikerességében. Mexikóváros, Doha, Tokió, Rio de Janeiro, Los Angeles, Peking, Montreál és Budapest mellett számos világváros adott már otthont 3×3-as versenyeknek, de az ikonikus Nagytemplom előtti helyszín mind a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség, mind a játékosok egyik kedvenc állomása. Nem véletlen, hogy ennyi világverseny volt az elmúlt években a Kossuth téren, mely 2017-ben az U18-as lányok, míg 2018-ban az U18-as fiúk Európa-bajnoki címével zárult. A debreceni helyszín népszerűségét a számok is alátámasztják, hiszen 2020-ban az élő közvetítéseket és az azokból készült videókat több, mint 10 millióan látták világszerte.

Mint ismert, 2010-ben játszottak először hivatalos 3×3 mérkőzéseket az Ifjúsági Világjátékokon Szingapúrban, mellyel egy példátlan sikertörténet vette kezdetét. A szakág kevesebb, mint 10 esztendő alatt az utcák sportjából olimpiai sportág lett, köszönhetően egyszerű szabályrendszerének, a gyors és lendületes játéknak, valamint a versenyeket övező páratlan hangulatnak. Bár a 2020-as játékokat egy évvel elhalasztották a koronavírus miatt, 2021-ben már jó eséllyel debütálhat a szakág a Nyári Olimpiai Játékokon.

Tokióba 8 csapat utazhat majd nemenként, 4-4 csapat már biztosan ott lesz az Olimpián világranglista pontjainak köszönhetően. A hölgyeknél Oroszország, Kína, Mongólia és Románia, míg a férfiaknál Szerbia, Oroszország, Kína és Japán készülhet az ötkarikás játékokra. A fennmaradó helyekért először Ausztriában lesz egy kvalifikációs torna, melyen a női válogatottunk is érdekelt, 20 férfi és 20 női csapatból az első három helyezett válthatja meg jegyét Japánba. Az utolsó fennmaradó kvóta Debrecenben talál gazdára, ahol azon nemzetek csapatai vehetnek részt, akik a legelőkelőbb helyen állnak a világranglistán azok közül a válogatottak közül, akik az elmúlt két Olimpián nem vettek részt 5 az 5 elleni kosárlabdában.

A 2016-ban Eb aranyat, 2019-ben vb ezüstöt szerző női válogatottnak már Ausztriában is jó esélye van kijutni az olimpiára, de a lehetséges ellenfeleket ismerve Debrecenben már esélyesként léphetnek pályára Medgyessy Dóráék. Férfi nemzeti csapatunknak csak hazai pályán lesz esélye kvótát szerezni.

Debreceni kosárlabda világversenyek 2021-ben:

Június 4-6. 3×3 Olimpiai Selejtezőtorna

Augusztus 7-15. Női U19-es világbajnokság (2022-ben férfi U19-es vb is lesz)

Augusztus 24-29. 3×3 U18-as világbajnokság és 3×3 World Tour Masters

Fotó: fiba.basketball

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés