Connect with us
Hirdetés

B-csoport

DEAC U23 – Peka Bau-MEAFC Wolves

NB I. B Piros csoport, 25. forduló.

DEAC U23 - Peka Bau-MEAFC Wolves

NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 25. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, vasárnap 18:00
Játékvezetők: Sallai István József, Drenyovszki Dániel, Utasi Balázs (Zalai Ákos István)

DEAC: Varga F. - Gál - Várszegi Á. - Bankó - Flasár.

MEAFC: Velkey - Dunai - Kékesi - Radics - Czermann P..

Jelentősen befolyásolhatja az alapszakasz végeredményét a keleti rangadó.

A 9. helyen álló, otthon rendre nagyobb erőt képviselő DEAC U23 fogadja a hetedikként a negyeddöntős szereplése bebiztosításáért játszó MEAFC-ot. A cívisvárosiak többnyire ott voltak az első nyolcban a reguláris szezon során, ám az előző három játéknapon alulmaradtak a PVSK, a Nyíregyháza és a BKG ellen, így fej fej mellett állnak a Kaszásokkal és a Jászberénnyel, a három csapat közül minden bizonnyal csak egy érhet majd oda a legjobb nyolc közé – Kovács Márk gárdája a Vasast fogadja majd a húsvétvasárnapi zárófordulóban. A Farkasok Veszprémben még nem tudták kiharcolni a nyolc közé jutást, de 13-11-es mérleggel kétpontos előnyből várhatják az utolsó két kört az üldözőkkel szemben, a DEAC után az utolsó körben a JKSE-t fogadják majd a DVTK Arénában. Bankó Martin februárig a kék-fehéreket erősítette, ám azóta visszatért Debrecenbe, a borsodi keretből Velkey János és Gadus Bogdán is megfordult már Debreceni Egyetemnél. Dacamberben 105-87-re nyert otthon Szollár Gergő együttese, az előző kiírásban az 5-8. helyért vívott párharcban is miskolci siker született, akárcsak egy évvel korábban az alsóházi rájátszásban, a piros csoportos mérleg 7-2 a kék-fehérek javára.

Kovács Márk: 

Szollár György Gergő: Az alapszakasz végéhez közeledve abszolút pozitívan látom az eddigi szereplésünket, de elégedett természetesen nem vagyok. Úgy gondolom, a nyári változások jól sültek el. Tudtuk, hogy az első időszaknak lesznek nehézségei – ez be is igazolódott: két győzelem mellett hat vereséggel zártuk az első nyolc mérkőzést. A srácok azonban már itt megmutatták, hogy óriási ambíció és tartás van bennük, és nyomás alatt is képesek lesznek teljesíteni, amint rendszerszinten felzárkózunk az évek óta együtt készülő csapatokhoz.

Ezt követően 16 mérkőzésből 11-et megnyertünk, így a miskolci férfi kosárlabdázás eddigi legjobb piros csoportos alapszakasz-szereplése már zsebben van. Úgy gondolom, jó színt hoztunk a ligába, és bizonyítottuk, hogy komolyan kell velünk számolni. Fiatal csapatként természetesen akadnak hullámvölgyek és hullámhegyek, de ezek kisimítására sok figyelmet és energiát fordítunk. Bár a net ratingünk továbbra is az első háromban van, a védekezésünkön van még mit csiszolni. Ismerve a csapat elhivatottságát és a munkához való viszonyát, ezt a feladatot is gyorsan meg fogják oldani.

A DEAC hazai pályán, jellemzően teljes kerettel, különösen veszélyes ellenfél. Szervezett kosárlabdát játszanak, és kiváló egyéni képességekkel rendelkező játékosaik vannak. Az alapszakasz finisében minden győzelemnek extra súlya van, pláne ilyen szoros mezőnyben, így színvonalas összecsapásra számítok. Mivel a szezon során több nehéz idegenbeli pályán is győztesen tudtunk távozni, kifejezetten pozitívan várom a hétvégét. A hátralévő két mérkőzés remek lehetőség arra, hogy megmutassuk azt a karaktert, amiért nap mint nap dolgozunk.

A 3. helyét továbbra is őrző PVSK Tiszaújvárosba látogat, ahol januárban búcsúzott a Hepp Kupa küzdelemeitől, a Phoenix a 12., a Vasút a 2. hely megszerzésében reménykedhet még – amennyiben megnyeri a találkozót. A nyíregyházi bravúrt követően a BKG-t fogadja a Jászberény, minden adott egy ki-ki meccshez, amely a hazaiak számára a nyolc közé jutásról, a vendégeknek a negyeddöntős pályaelőnyről dönthet. Kötelező feladat vár a MAFC-ra, hiszen a sereghajtó TF érkezik a Gabányiba, igazán sokat viszont akkor érne a műegyetemistáknak a győzelem, ha a pécsiek vagy a szigetszentmiklósiak nem járnának sikerrel idegenben. A nyolc közé jutásról már lemaradt a 11. helyen álló Vasas, a biztos bennmaradást viszont még kiharcolhatja; az a Veszprém látogat a Sport11-be, amely hazai pályán csak egyszer kapott ki, vendégként ellenben mindössze kétszer nyert idáig, így nincs egyértelmű esélyese a találkozónak. Carlbe Ervin korábbi csapatával nézhet farkaszszemet, hiszen Salgótarjánba utazik a 2. Nyíregyháza. Az alapszakaszban utoljára lép pályára hazai közönség előtt az első kiemelt, 16 forduló óta veretlen Fót – felsőházi rájátszást érhetnek a Kaszásoknak egy vaskos meglepetés.

A forduló további programja:

Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – PVSK-Veolia

Péntek 18:00, Tiszaújváros, Sportcentrum, Játékcsarnok

Jászberényi KSE – BKG PRIMA Akadémia

Szombat 17:00, Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok

Újbuda MAFC – TF-BP

Szombat 17:30, Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

Vasas Akadémia – Insedo Veszprém Kosárlabda Klub

Szombat 18:30, Budapest, Sport11 Sport-, Szabadidő és Rendezvényközpont

EBH-Salgótarján – HÜBNER Nyíregyháza BS

Vasárnap 17:00, Salgótarján, Városi Sportcsarnok

Phoenix-MT Fót – Óbudai Kaszások

Vasárnap 18:00, Fót, PHOENIX Sportcsarnok

Fotó: Takács József/mkosz.hu

HIRDETÉS
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook