
DEAC-Tungsram - Pécsi VSK-VEOLIA
Bajnokság, 15. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, csütörtök, 17:00
V.: Benczur Tamás, dr. Mészáros Balázs, Nyilas István (Gorka Szabolcs Zsombor)
Debrecen: Hagins - Thames - Drenovac - Kovács - Aska.
Pécs: Illés - Bryson - Goldring - Ivosev - Brkics.
A 15. fordulóban az 5-8-cal álló Pécsi VSK-VEOLIA a 8-6-os mérleggel rendelkező Debrecenhez látogat.
Jorgosz Vovorasz, DEAC-Tungsram: Három naponta játszunk nagyon fontos mérkőzéseket, ez a Pécs elleni találkozó is egy ilyen meccs lesz, ugyanis szeretnénk az évet egy hazai győzelemmel zárni. Úgy gondolom, hogy a kulcs a győzelemhez a védekezésünk lesz, amit próbálunk is hangsúlyozni a csapatnak. Jó periódusban van jelenleg a csapat, remélem, hogy ezen a mérkőzésen is pozitív eredmény fog születni számunkra. Illetve, úgy néz ki, hogy teljes kerettel fogunk tudni kiállni a Pécs ellen – amire a szezon kezdete óta először kerül sor – ez pedig egy külön öröm számunkra.
Andrija Csirics, Pécsi VSK-VEOLIA: A Debrecen ellen játsszuk a következő mérkőzésünket, akit egy nagyon jó csapatnak tartok. Új edzőjükkel egy sokkal agresszívabb játékot játszanak – mind védekezésben, mind pedig támadásban – ezzel pedig nekünk is fel kell vennünk a versenyt hogyha nyerni akarunk. Két-három játékosunknak van kisebb-nagyobb sérülése, így még nem tudjuk kik fognak pályára lépni, de reméljük a legjobbakat.

Meglepetés lenne a pécsi siker.
Hajrá DEAC!