Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

DEAC-Tungsram – Egis Körmend

A hatodik forduló egyik rangadóját játssza a két csapat.

DEAC-Tungsram - Egis Körmend

Bajnokság, 6. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, szombat, 18:00
V.: Győrffy P. A., dr. Mészáros B., Goda L. (Hartyáni Zs.)

Debrecen: Thames - Polyák - Valerio-Bodon - Dzeletovics - Tóth.

Körmend: Stokes - Takács - White - Szavics - Garrett.

Az hatodik forduló egyik rangadóját a DEAC-Tungsram és az Egis Körmend csapata játssza. A hazaiak épp a legutóbbi körben hozták a kötelezőt a Sopron ellen, a körmendieknek pedig kettő győzelmet, és ugyanannyi vereséget mutat a mérleg.

Milenko Topics, DEAC-Tungsram: Ami a Körmend elleni mérkőzésre való felkészülést illeti, minden a szokásos ütemben zajlott. Egy hetünk volt felkészülni erre a találkozóra, nincsenek sérültjeink, így mindennel olyan ritmusban tudtunk haladni, ahogy szerettünk volna. Az előző fordulóhoz képest ki szeretnénk javítani az elkövetett hibákat. Nagyon puhán kezdtük a meccset, amit nem akarunk a Körmend ellen megismételni. Egy minőségi játékokból álló csapat lesz szombaton az ellenfelünk, amely remekül játszik együtt. A kulcs az lesz, hogy mennyire fogunk tudni agresszívan játszani.

Antonisz Konsztantinidesz, Egis Körmend: Egy nagyon nehéz idegenbeli találkozó előtt állunk. A két város közötti távolság elég nagy, és ezt a mi csapatunknak kell megtennie szombaton. Ezért is gondolom, hogy talán ez lesz számunkra az idei szezon legnehezebb mérkőzése. Emellett a Debrecenről elmondható, hogy egy remek, tapasztalt játékosokból álló társaság, akik minőségi támadójátékot játszanak. Minden poszton kiegyensúlyozottak, ezért védekezésben nagyon koncentráltnak kell lennünk, ha nyerni akarunk. Minden tőlünk telhetőt megtettünk felkészülési szempontból, én bízom a csapatban, és remélem, hogy egy jó mérkőzést tudunk majd játszani.

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
red-black01donnarumma Recent comment authors
donnarumma
Olvasó

Én azért nagyon meglepődnék, ha a Körmend nyerni tudna Debrecenben!
Kíváncsian várom

red-black01
Olvasó

Sőt. Én is ? Kellemesen.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés