Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

DEAC – Szolnoki Olajbányász

Mindkét edző győzelemre számít.

DEAC - Szolnoki Olajbányász

Rájátszás, elődöntő, 2. mérkőzés
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, kedd, 18:15
V.: Cziffra Cs. Zs., Praksch Péter Á., Tóth C.

DEAC: Moody - Guyton - Drenovac - Hines - Tóth.

Szolnok: Warner - Badzim - Kovács - Subotic - Taiwo.

Folytatódik a DEAC – Szolnoki Olajbányász elődöntő is. Ezt várják az edzők.

Kovács Adrián, a DEAC vezetőedzője: Tudjuk miben kell javulnunk ahhoz,hogy nyerni tudjunk. A rájátszásban az a csapat tud sikeres lenni, amelyik az előző mérkőzésből le tudja vonni a megfelelő következtetéseket és ezekből előnyt tud kovácsolni a soron következő megmérettetésen. Főleg támadó oldalon kell gyorsabb, dinamikusabb, és hatékonyabb játékot felmutatnunk. Amikor gyorsan mentünk bele a játékainkba, és csapatként jó helyezkedéssel és időzítéssel alakítottuk ki a dobásainkat, akkor azokat jó százalékkal tudtuk értékesíteni. Erre lesz szükségünk holnap is, a tudatos, fegyelmezett és fizikális védekezés mellett. Nagyon várjuk már, hogy hosszú idő után újra szurkolóink előtt játszhassunk. Biztos vagyok benne, hogy hatodik emberként fognak minket segíteni első elődöntős győzelmünk megszerzésében.

Gasper Potocnik, a Szolnoki Olajbányász vezetőedzője: Mindenki tudja, hogy a rájátszás során milyen fontos az, hogy minden pozícióra megfelelő játékosok legyenek. Ahogyan az első mérkőzésen is már megmutatta, a Debrecen, egy nagyon erős csapat, szerintem nagyon sok fog azon múlni, hogy aznap melyik csapatnak jön ki jobban a lépés, melyik együttes lesz jobb formában. Természetesen az első mérkőzést kielemeztük, a hibáinkat próbáltuk kijavítani és a lehető legjobban felkészülni az előttünk álló találkozóra. Reméljük felkészülésünk sikeres volt és ezt a pályán meg tudjuk mutatni és újra nyerni tudunk.

30 hozzászólás

30
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
9 Comment threads
21 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
16 Comment authors
HeindrichPLMiloVadkakasÜvegtigris Recent comment authors
Heindrich
Olvasó

Hajrá Olaj!

PL
Olvasó

vigyázzatok a Vendégkönyvetekre szolnokiak, ha van, mert a pendrájvkommandó idemásolja, ha nem azt írjátok, hogy Perl Zozó Michael Jordan magyar klónja! ? könnyek között, zokogva, bekeretezve lesztek idemásolva! ? hüpp-hüpp ?

Nem mellesleg, Zozó nagyon nagy formában játszik, ma behúzza a Falco meg a Szolnok is!

Vadkakas
Olvasó

Győzzön a pályán a jobb, felkészültebb csapat.

Remélem a Cziffra Cs. Zs., Praksch Péter Á., Tóth C. trió felnő a feladathoz.

Hajrá DEAC!

Milo
Olvasó

Cilike biztos nem fog, garantált a botrány.

PL
Olvasó

érdekes, hogy a Cilit kritizáljátok, amikor praksch meg a kapitány évek óra ámokfutást rendeznek a szar fújásaikkal a pályákon. Évek óta!

ha valahol botrányt lehet emlegetni,akkor az pont az ő ténykedésük.

Üvegtigris
Olvasó

Söprés lessz pénteken.Sima OLAJ győzelem lessz ma.

Rouge
Olvasó

Nem tudom, hogy a sárga majmok miért ide kommentelnek, miért nem a saját csapatukkal foglalkoznak.

Szépen süt a nap, lehet újra meccsre járni, lehet huhogni, újra ugrálhatnak majomként a lelátón.

Visszakapták a régi életüket.

Akkor miért velünk foglalkoznak?

donnarumma
Olvasó

ez szép volt “brazil”..toljad neki..mutasd meg ki vagy valójában:D
Veled, amig nem írsz ilyen alpári baromságokat, a szolnoki korcs kutya sem foglalkozik..
Itt egy DEAC-Olaj negyeddöntő lesz remélhetőleg jó meccsel!

Rouge
Olvasó

Nem negyeddöntő hanem elődöntő,
ennyire vagy képben,
de legalább egy jót cigányoztál.

Mehetsz vissza huhogni a többiekhez.

donnarumma
Olvasó

mondja ezt aki majmozik….
“braziloztam” nem cigányoztam, ennyire vagy képben Ronádó.
És nem általánosítva,mint te, hanem személyesen csak téged!
Mert úgy viselkedsz/vagy az vagy.
Nagyon boldogok lennénk itt a fórumon, ha csak annyi eszed lenne és úgy tudnál viselkedni, mint egy majom..de sajnos magas a léc:(

Mendez
Olvasó

Még szerencse ?hogy te soha nem írsz semmit Falco cikkek alá.
Te kizárólag a saját csapatoddal foglalkozol ugye?
Te öngólkirály ???

WSreborn
Olvasó

Vicces ahogy a véresszájú Szolnok gyűlölő szombathelyiek próbálnak higgadt intelligens szurkolót imitálva a Deac győzelmére tippelni, pusztàn csak sportszakmai hozzáértést “mutatva”.
KD legalább tökös, és leírja, hogy a DEAC-nak szurkol.
Egyet azért mondjatok már meg Falcósok, ha mi annyira szarok vagyunk ahogy hetek óta írjátok, és ti mindenkinél annyival jobbak vagytok és voltatok is mindig minden tekintetben, akkor miért szurkoltok a DEACnak a takarótokat szorongatva?
A nehezebb ellenfelet szeretnétek? Mert egy ilyen világverő csapat világverő szurkolói bizonyára nem tarthatnak egy szar Olajtól, és a buckás szurkolóitól…….

donnarumma
Olvasó

Talán azért szurkolnak a DEAC nak, mert akkor a döntőben nálunk lehetne a pálya előny?
Én nem titkoltan az Olajt szeretném a döntőben ellenfélnek(ha bejutunk)
Elkezdte gyűjteni a csapat a “piros-fekete hálót” és a Ligetbe levágni…Szóval én speciel kíváncsian várom?

WSreborn
Olvasó

Nekünk már van sàrga-fekete hálónk, lenne kettő is ha Trotterék nem könyörülnek meg rajtatok anno a 3. Meccsen. Mondjuk ami alàzást kaptatok a 4. Meccsen…..talán megérte.

donnarumma
Olvasó

piros fekete nekünk is van, kettő is..és remélem megyünk a harmadikért;-)
lenne…ha…anno…úgy emlékszem azt mondtátok, ezek a sportban nem játszanak!?

atibácsi
Olvasó

A nagy számok törvénye szerint ma Gipson és Juhos extrát játszik, a többi bizonytalan. Ha nem, most már jöhet Pallai. Hajrá Olaj! Jó csapat a DEAC, lehet, 5 meccs lesz.

KD
Olvasó

Hajrá Deac! Huzzátok be!!

ICEBEAR
Olvasó

Gyerünk Darrin büntess!!!!! Hurvinek és Woody bácsi legalább helyre lesz egy kicsit téve!!!! USA-ban fél árbocra lesz eresztve a zászló vereség esetén,hiszen még ott is több millióan fizetnek a mindigfosra, hogy követni tudják a kedvenc top csapatuk menetelését,hiszen csak ide akarják adni az új Scottie Pippeneket!!!!

Vilis79
Olvasó

Országos 1-es. Az utána lévő szolnoki meccset is elhozza a Deac.

moldi56
Olvasó

Lesz abba egy kis kanyar is.

ICEBEAR
Olvasó

Országos utálat felétek Bilis79!
Mindkét esetben megértem ha hülyeségeket beszélsz,ha 79 évesen már a bilin ülsz akkor a szenilitás, ha 79-eskét még bilizel akkor meg a gyengeelméjűség beszél belőled!!! Most akkor papa,vagy gyagya????
Hajrá Olaj!!!

Pbask
Olvasó

Csak halkan megsúgom hogy az edzőbá nem szombathelyi kötödésű 🙂 Szóval a nyugatutálat bővítésének lehetőségét ne benne keressétek.

ICEBEAR
Olvasó

Akkor most “papa vagy gyagya” az “edzőbá” bárhová való is????Ja és nincs “nyugatutálat” bennem,mert nagyon sok rendes,becsületes ember él ott is!

Pbask
Olvasó

Okés, lehet félre értettem az országos utálat jelzőt 🙂

Vilis79
Olvasó

Gratulálok! Nem gondoltam hogy a véleményem ilyen mértékű frusztrációt vált ki belőled. Ennyi gyűlölet és düh. Mivel sértettelek meg? Esetleg szidtam a csapatod? Csak a megérzésemet írtam le, de az biztos hogy semmi közöm egyik csapathoz sem, mostmár unszimpatikus a közeg ami körbeveszi a Szolnokot. Titkon bízom benne vannak nálad intelligensebb emberek is köztük.

Mendez
Olvasó

Aranyos ahogy a buckások elhitetik magukkal, hogy a Falcot mindenki utálja ???
Már attól elgurul a gyógyszer némelyiknél ha valaki az ellenfelüknek szurkol.
Ezt csak nekik szabad másnak nem.
Nagyon érzékenyek ám, úgyhogy ne hergeljétek szegényeket.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

A megérzésedet fogalmaztad csak meg ??? “Országos egyes” … Sztem nem kéne ennyire megjátszanod magadat … meg eljátszani a megsértett primadonnát… azért ennyire nem kéne mindenkit hülyének nézned közülünk, ez meg az én megérzésem.

Vilis79
Olvasó

Itt aztán senkit nem nézek hülyének, de bunkónak, szájkaratés kis hülye gyereknek azt igen. Semmi sértő nem volt abban amit írtam, de majd a pályán kiderül.

ICEBEAR
Olvasó

Bilis,rájöttem ez nem a születési éved vagy a korod ez az IQ szinted , hiszen egy “edzőbá” nem beszélhet ilyen kulturálatlanul,hacsak nem az ilyen pisiszínű perverz mendezek a barátai! Ülj le fiam ez “Országos 1-es.” ! 🙂
Bocsi, hajrá OLAJ!!!!

donnarumma
Olvasó

Hát a fogadóirodák szerint is a H az esélyesebb….ami kicsit több , mint megérzésen alapszik

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés