- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

DEAC – Sopron KC

Hazai pályán javítana a Debrecen.

DEAC - Sopron KC

Bajnokság, 14. forduló.
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, kedd 18:30.
Játékvezetők: Dr. Mészáros Balázs, Makrai Márton, Söjtöry Tamás Ferenc (Hartyáni Zsolt)

Debrecen: Pongó - Anderson - Drenovac - Williamson - Osztojics.

Sopron: Edwards - Meszlényi - Jackson - Kucsera - Molnár.

A bajnokság 14. fordulójából februárra maradt mérkőzésen, a DEAC a Sopron fogadja. Mindkét csapat pénteken lépett pályára az előző héten, a Debrecen a Körmend ellen kapott ki, míg az SKC a Kecskemétet verte.

Andjelko Mandics, DEAC: A Körmend elleni vereség nyilván nem jött jól hazai pályán, de semmi nem jött össze nekünk pénteken, ezen már nem tudunk változtatni. Jobban kell játszanunk, hogy legyen esélyünk a Sopron ellen, természetesen szeretnénk nyerni és kijavítani a vereséget. Az SKC egy fizikális csapat, jó formában vannak, erősek lepattanózásban, támadásban sok opciójuk van, így a koncentráció kulcskérdés lesz. Fizikálisan fel kell vennünk velük a versenyt, illetve bízunk abban, hogy jobb dobóformát fogunk ki, mint tettük azt a Körmend ellen, 29% mezőnyből, az kritikán aluli, azt gondolom a helyzeteink megvoltak, mentálisan nem voltunk elég élesek, semmi nem ment be, fontos lesz, hogy ez most másképp legyen.

Gasper Potocnik, Sopron KC: A vereség az egyik legjobb motiváció lehet, hogy a következő mérkőzésen javítson a vesztes, éppen ezért egy nagyon elszánt DEAC-ra számítok, amely nagyon tapasztalt társaság és tudatos kosárlabdát játszik. Ugyanakkor a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt megpróbáltuk kialakítani azt a taktikát, amely hatékony lehet velük szemben. Mindenképpen fel kell venni velük a versenyt fizikalitásban, elszántságban. Úgy gondolom, az utóbbi hetek mérkőzéseit látva, hogy jó irányba tartunk, ezen az úton szeretnénk haladni tovább. Bár voltak gátló tényezők a felkészülésben, egyértelmű, hogy a siker reményében utazunk Debrecenbe, erre a céljaink elérése szempontjából nagyon fontos találkozóra.

Kövess minket Instagramon is: https://www.instagram.com/bb1.hu?igsh=aHl4b2d6YWc1cnV2&utm_source=qr

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Fontos lenne ez a meccs, a csapat pedig láthatóan jól küzd az elmúlt időszakban, mindenki teszi a dolgát, és ha az üres helyzeteket képesek leszünk bedobni akkor lehet esélyünk, főleg ha marad ez a jó pattogós védekezés. Debrecenben mindig megszenvedünk, a tavalyi minden mindegy 7-8. helyezésért lejátszott meccs kivételével alig alig nyertünk ott a bajnokságban. Ha ezt valahogy el tudnánk hozni, akkor a körbeverés, illetve egymás elleniben is nagyon jó pozícióba kerülhetünk a top8 ban, és a végelszámolásnál ez kulcs lehet ha ilyen szoros marad a bajnokság.
    Hajrá Sopron!

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK