Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

DEAC: Nem elérhetetlen a kupaelődöntő

A bajnokságban pedig akár a felsőház sem lenne egy elrugaszkodott gondolat – gondolja Berényi Sándor.



:

:

2018 utolsó hetében mindkét hazai mérkőzését magabiztosan nyerte meg a DEAC kosárlabdacsapata, amellyel eldőlt, hogy története során először ott lesz a Magyar Kupa nyolcas döntőjében.

Érdekesség, hogy a 2017-es és a 2018-as esztendő utolsó mérkőzésének is 6-6-os mérleggel vághattak neki a hajdúságiak. Az eredményt mindenki ismeri, a tavalyival ellentétben most összejött a kupakvalifikáció. Berényi Sándor vezetőedző a klub honlapjának elmondta, hogyan élte meg a két találkozót.

– A két meccs személy szerint nekem abban hasonlított egymásra, hogy mindkét találkozó előtt betegen feküdtem otthon, a Kecskemét ellen még edzést is kellett kihagynom.

A legnagyobb különbség, hogy idén nagyobb elvárás volt felénk a győzelem. A 2017-es év végén talán kicsit a várakozások felett szerepeltünk a bajnokság ezen szakaszában, míg most akár állhatnánk előrébb is, de így sem lehet okunk panaszra. Talán még annyit említenék meg, hogy bár folyamatosan teltház körüli volt az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, a múlt heti két meccsünkön már alig fértek el a szurkolók, akik olyan fantasztikus hangulatot teremtettek, amilyen már nagyon rég nem volt debreceni kosárlabda mérkőzésen.

Berényi arról is beszélt, mi várható a Magyar Kupában, illetve milyen esélyei lehetnek a DEAC-nak a bajnokságban.

– A kupában a sorsolást még mindenképpen meg kell várnunk, hiszen leginkább ez befolyásolja az esélyeket, de azt gondolom, hogy több csapat is van, akikkel felvehetjük a versenyt. Óriási dolog lenne a négy közé jutás, ami véleményem szerint egy teljesen semleges pályán nem elérhetetlen, ugyanakkor szerencse is kell hozzá. A bajnokságban az a nehézség, hogy az alapszakasz második felében jóval többet játszunk idegenben, ráadásul a mindig nehéz és fárasztó nyugati túrák még csak most jönnek. El kell kezdenünk idegenben is győzni, mert csak így tudunk bejutni a rájátszásba, de hazai pályán is tartanunk kell az eddigi magabiztos teljesítményünket. A bajnokság nagyon kiegyenlített, gyakorlatilag egy győzelemre vagyunk az első öt helytől, így akár a felsőház sem lenne egy elrugaszkodott gondolat. De még egyszer mondom, hogy nagyon sűrű a mezőny, sok minden megtörténhet még az alapszakasz végéig, az Alba Fehérvár meglátásom szerint biztos, hogy el fog mozdulni az alsóházi helyről, míg a Jászberény eddig egy pozitív meglepetése a bajnokságnak. A célkitűzésünk továbbra is az, hogy bejussunk a rájátszásba.

Fotó: DEAC Facebook

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Tamás Recent comment authors
Tamás
Olvasó

Nagyon jól latja a mester a dolgokat, bizony a bajnokság nehezebb része csak most jön, nagyon nehéz idegenbeli meccsekkel. Azon csapatok, akiket itthon remek játékkal győztünk le,idegenben húzós falat lesznek, Körmendre, Szombathelyre, Fehervárra, Zalaegerszegre nem feltetlenül nyerni jarnak az ellenfelek. DE!Nagyon jó latni és érezni-ahogyan Sándor is említette-, hogy Debrecenben is igazi meccshangulat várja az ellenfeleket, egyre inkább kezdi a régi Vadkakasok korszakot idézni a hangulat. Ki kellene alakulnia egy igazi 100-150 fős B-középnek, hogy a falak is megrepedjenek a csarnokban! Nagyon fontos, hogy tudatosan kell építkezni, a Manigat, Dugat, Boriszov harmas zseniális, őket nagyon jó lenni megtartani hosszú távon,… Olvass tovább »

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés