Connect with us
Hirdetés

B-csoport

DEAC II. – HÜBNER-Nyíregyháza BS

Siska János bízik benne, hogy a felkészülésüket szolgálja majd ez a találkozó.



:

:

Az NB II-ben szereplő DEAC II. csapatához látogat a Hübner-Nyíregyháza BS alakulata a Hepp Kupa második fordulójában. A Blue Sharks már játszott egy tétmeccset a szezonban, akkor a Baját verte idegenben.

Siska János, a Hübner-Nyíregyháza BS vezetőedzője: Abból a szempontból jól jön ez a mérkőzés nekünk, hogy a felkészülés során kevés meccset tudtunk játszani, illetve még egy bajai szereplés áll mögöttünk. Különösebben nem készültünk belőlük, hiszen sok információval nem rendelkezünk róluk, egy-két kollégát hívtam fel a helyi NB II-es csapatból, hogy milyen erőt képvisel a DEAC. Mi a saját játékunkkal foglalkozunk, a saját játékunkat akarjuk játszani. A helyzetünk sokkal jobb nem lett, Bazsó Brúnót egész héten pihentettük, ő már Baján is sérülten játszott. Négy olyan kosarasunk van, aki U18-as korú és a keretben van. Természetesen nem nézzük le egy kicsit sem a DEAC II-t, komolyan akarjuk venni a mérkőzést és nyilván nyerni szeretnénk. Bízom benne, hogy a felkészülésünket szolgálja majd a találkozó.

Fotó: Hübner Nyíregyháza BS

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés