Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

DEAC – Endo Plus Service Honvéd

A Honvédot fogadja a Debrecen.

DEAC - Endo Plus Service-Honvéd

Bajnokság, 1.forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, szombat 18:00.
Játékvezetők: Dr. Mészáros Balázs, Makrai Márton, Sörlei Attila (Gergely Csaba)

DEAC: Tyus - Hőgye - Mócsán - Szubotics - Osztojics

Honvéd: Simon - Rush - O’Bannon - Keller I. - Simmons

Szombaton Debrecenbe látogat és kezdi meg szereplését a Honvéd együttese.

Pethő Ákos, DEAC: Úgy gondolom, hogy az első két hetünk az a tervünknek megfellelően zajlott. Utána sajnos személyi problémák miatt nem tudtunk teljes kerettel készülni ami sajnos igaz is lesz már az első mérkőzésre is, hiszen Pongó Mátét 6-8 hétre elveszítettük. Úgy gondolom azonban rendeztük sorainkat. Egy kicsit sajnálom, hogy a Szeged elleni utolsó edzőmérkőzésünk betegséghullám miatt meghiúsult, így nem tudtunk élesben gyakorolni. Ennek köszönhetően a főpróba és a premier összecsúszik az első bajnokira. A Honvéd csapatával még nem játszottunk, de személyesen láttuk őket a nyíregyházi tornán. Úgy gondolom, hogy egy bő rotációval rendelkező fizikális csapat, amihez mindenképpen nekünk is fel kell venni a kesztyűt. Szerintem a felkészülési meccseink alatt a fiataljaink megfelelő mennyiségű játékpercet kaptak, viszont kulcskérdés lesz, hogy ezt minőséggel hogyan tudjuk a bajnokság során megtölteni. Jó és pozitív a hangulat csapaton belül és nagyon várjuk már a hazai debütálásunkat.

 

Zlatko Jovanovic, Endo Plus Service Honvéd: Azt gondolom egész jó 4-5 héten vagyunk túl ami a felkészülést illeti. Voltak jó és rossz elemek a játékunkban mint mindig, de összességében elégedettek vagyunk azzal amit a játékosaink mutattak és külön hálás vagyok azért, hogy komolyabb sérülések nélkül sikerült letudni a felkészülési időszakot. A szezonkezdéssel kapcsolatban véleményem szerint nincsen gyenge csapat a bajnokságban. Debrecenbe látogatunk akik általában a legjobb négy környékén végeznek és egy erős, tapasztalattal teli játékosokból álló keretük van. Subotics aki tavaly bajnokságot nyert, Osztojics, aki a bajnokság egyik legjobb magasembere, tehát kérdés nélkül nagyon nehéz dolgunk lesz. Az első forduló előtt nem tudhatjuk pontosan mire számíthatunk. Ami biztos, hogy minkét csapat azon fog dolgozni, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a mérkőzésből. Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy a bajnokság minden résztvevőjének sérülésmentes és sikeres idényt kívánjak.

Kövess minket Instagramon is: https://www.instagram.com/bb1.hu?igsh=aHl4b2d6YWc1cnV2&utm_source=qr

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook