Connect with us

Magyar Kupa

DEAC – Egis Körmend

Az alapszakasz során egyszer kétszeres, egyszer háromszoros hosszabbítás után nyert a Körmend.

DEAC - Egis Körmend

Magyar Kupa, elődöntő
Budapest, Ludovika Aréna, péntek, 17:45
V.: Kapitány G., Török R., Fodor A. (Várhalmi Zs.)

DEAC: Moody - Polyák - Somogyi - Hines - Tóth.

Körmend: Thames - Mócsán - Ferencz - Simons - Taylor.

A Debrecen a Szegedet, a Körmend a Paksot verte a negyeddöntőben. Kiélezett csata várható, hiszen a két együttes az alapszakasz során egyszer háromszoros, egyszer kétszeres hosszabbítást játszott, mindkétszer a piros-feketék hagyhatták el győztesen a pályát.

Kovács Adrián, a DEAC vezetőedzője: Biztos vagyok benne, hogy a srácokban is izzik a vágy, hogy megmutassák, hogy most nem lesz szükség a hosszabbításra. Nyilván egy nehéz mérkőzésre számítunk, hiszen egy rendkívül jó csapatról van szó. Kiemelkedően dobják a hárompontosokat, ezeket kell megpróbálnunk a lehető legjobban limitálni. Van két amerikai hátvédjük, akik rendkívül jól játsszák meg az elzárás-leválásokat, illetve ők is kiválóan fejezik be ezeket az akciókat. Mindemellett egy gyors, dinamikus csapatról beszélünk, amely rendre magas százalékkal értékesíti a tranzíciós játékait. Ennek a három aspektusnak a limitálásán és kontrollálásán lesz a hangsúly és természetesen Taylor mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen az egyik legmeghatározóbb magasemberről van szó, akinek mind az alsóposztos játéka, mind a pick and roll játéka kiemelkedő és jól megy a második esélyekért is. A mai napon feltérképeztük őket, átvettünk a játékaikat és a regenerálódásra, frissülésre is fordítottunk megfelelő időt és munkát. Úgy gondolom, hogy készen állunk a holnapi mérkőzésre. Ugyanazzal a kerettel állunk ki, mint ahogy azt a Szeged ellen is tettük.

Antonisz Konsztantinidesz, az Egis Körmend vezetőedzője: Összesen egy napunk volt, amelyen egyszerre kellett felkészülnünk az előttünk álló mérkőzésre, ekkor kellett pihennünk és összepakolnunk, hogy másnap elutazzunk Budapestre. Nagyon nagy a kihívás, ha nyerünk, akkor bent vagyunk a fináléban. Leginkább a mentalitáson és az ellenfelünk feltérképezésén volt a hangsúly. A Debrecen egy nagyon erős csapat. Az én véleményem szerint ők játsszák a legjobb támadójátékot. Nagyon tapasztalt kosarasaik vannak a periméteren, de a palánk alatt is olyan nevekkel találkozhatunk, mint Hines, vagy Tóth, arról nem is beszélve, hogy Drenovac kint is és bent is tud játszani. Nagyon jól kell játszanunk, különösen hátul és akkor lehet esélyünk. Egy meccs dönt, az esélyek 50-50% mindkét csapatnak. Megpróbálunk jó mentalitással, jó szellemben pályára lépni és megnyerni a mérkőzést. Mint mondtam, a kihívás nagy számunkra, de a legjobbunkat akarjuk nyújtani. Németh Ákos szereplése kérdéses, de remélem, hogy holnapra már rendben lesz. Azért nem játszott a Paks ellen, hogy erre a találkozóra felépüljön.

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
donnarummaKendeffy BotondVadkakasTwin PeaksPL Recent comment authors
donnarumma
Olvasó

Én a DEAC-ot tartom esélyesebbnek…de mivel ez egy kupameccs és abban az MTE tud valamit, ezért szoros lesz..

Vadkakas
Olvasó

Az alapszakasz meccseiből kiindulva ez a meccs a kosárlabda remek reklámja lehet!
(Jó, hogy közvetíti a királyi m4, aki mindezektől függetlenül szrjon farfekvéses sünt a kevés bajnoki közvetítés miatt)

Szoros végjátékban, kiélezett meccsen cívis győzelmben bízok.

Hajrá DEAC!

PL
Olvasó

győzzön a jobb 😉

Twin Peaks
Olvasó

Hozd el a kupát,MTE hozd el a kupát! ❤🖤

PL
Olvasó

Hajrá VITRINES Körmend! 😄

Kendeffy Botond
Olvasó

Csak a korrektség kedvéért. A vitrin, amely tele van kupagyőzelemmel:-))))

PL
Olvasó

jogos, de nem akartam odaírni, mert a bekötőutak kiralya elolvassa, és annyira nem tudja feldolgozni, hogy fogazni kezd… 😄

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés