
DEAC - Alba Fehérvár
Rájátszás, negyeddöntő, 5. mérkőzés
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, szerda, 18:00
V.: Földházi T. P., Benczur T., Kapitány G.
DEAC: Moody Polyák - Drenovac - Hines - Tóth.
Alba: Vojvoda - Curry - Lukács - Davis - Csorvási.
Sorsdöntő, ötödik mérkőzést játszik a negyeddöntőben a DEAC és az Alba Fehérvár együttese. A párharc elején a fehérváriak mentek 2-0-ra, innen egyenlített a Debrecen.
Kovács Adrián, a DEAC vezetőedzője: Higgadtan, tudatosan, koncentráltan, fegyelmezetten és saját szabályainkra alapozva fogunk mindent megtenni a holnapi győzelemért. Már nem ez az első eset, hogy a csapat bizonyítja, hogy van karaktere és képes nehéz helyzetből is felállni. Kiharcoltuk az esélyt, hogy 0-2-ről ötödik mérkőzést játszhassunk, de a munka még nincs befejezve. Készen állunk, éhesek vagyunk!
Forray Gábor, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Következik a mindent eldöntő ötödik mérkőzés! A lélektani előny kétségtelen, hogy a hazai csapatnál van, hiszen az utolsó két mérkőzést ők nyerték. Nem kenyerem a panaszkodás, de tényként kell elmondanom, hogy amíg a teljes keret állt rendelkezésemre; nagy magabiztossággal hoztuk az első két találkozót. Sajnos ezután kiesett az alap rotációból két játékos, illetve Gillon, aki már hetek óta sérülten vállalja a játékot. A negyedik összecsapáson tovább bővült a sérültek listája, ennek ellenére az utolsó pillanatig nyílttá tettük a mérkőzést. Biztos vagyok benne, hogy minden játékosom mindent meg fog tenni a győzelem érdekében! Nagyon fontos, hogy csapatként kell funkcionálnunk támadásban és védekezésben egyaránt. Bízom a csapatomban és képesnek tartom a fiúkat arra, hogy megcsináljunk egy nagy bravúrt és nyerjünk a DEAC otthonában!

Egy ex-szolnoki mindenképpen visszatér a ligetbe, ha nyer a DEAC akkor több is 🙂 Az tényleg remek hogy az M4 valami érdektelen focimeccset ad inkább, ehhez csak gratulálni tudok. Forray felkészült a vereség indoklására. Ha a bírók engedik a durvaság határát súroló védekezést akkor az albának nagyon nehéz dolga lesz. Hajrá DEAC!
A DEAC ot tartom esélyesebbnek, de
Voja visszatérése Szolnokra-ráadásul nézők elött, kihoz belőlem egy “hajrá Albát”(nem volt könnyű)
Holnab bekescsaba debrecen masodosztalyu focimeccs lesz 18.00 oratol az m4 sport musoran, mindenkinek jo szurkolast hozza!
Fantörpikus, valóban ! 😉
Azért ez a meccs, ha már 5.meccs, beférhetett volna az M4re. Nem tudom, mi lesz az idősávban helyette, lusta vagyok megnézni, de gondolom valami nb3-as Távolbanézés a Dél-Amerikából…
De van Mindigoooom,úgyhogy befogom a számat,és leülök! ?
Deacban és az Albában is vannak bőven Magyar ill. légiósok akik miatt nekem nincs ellenszenvem egyik csapattal sem….mindkét csapat megérdemelte az 5. meccset,és az elödöntöt,de csak az egyik léphet tovább…talán kicsit a hazai pálya és hogy tudott egyenlíteni a Deac ez a tudat most a hazaiakat segítheti majd….! Az m4 tv-nek meg nem fér bele egy mindent eldöntö ütközet a müsorára! Gyerünk Deac ill. gyerünk Alba !
Úgy látom ennél a párharcnál Falco szurkolók megoszlanak. Én az Albát várom tovább ?
Mindenki panaszkodott a bírókra múltkor. Most jó a küldés? Földházi, Benczúr, Kapitány, Praks, Nagy V., Tóth C.. Tudjátok kik ők hatan? Magyarország nemzetközi játékvezetői…….na akkor most hogy is van ez?
Azért ez mindent elmond az MKOSZ-ről, hogy Praksch, Nagy meg Cilike nemzetközi lehet 😀 hogy is van ez?
Fofo, ez csapatsport, itt minden játékosnak tudnia kell mi a feladata, minden játékossal tudni kell győzni! A többi csak duma – ahogyan már megszoktuk tőled ! Nem unod még az egész éves magyarázkodást???
Szerencsés holnapi játékot, itt az ideje, duma helyett végre eredményesen kell játszania az Albának… Ha nem, mehetsz vissza Kecskemétre!!!
Oda már nem nagyon. Kornéllal most hosszabbítottak.
Te jó edző lennél, ha Neked mindegy, hogy Vojvoda vagy Takács Martin lép pályára.
Asszondja Fofo,nem kenyere a panaszkodás!
Tényleg nem!!!????
Egy igazi retardált nyomorult vagy Fofesz….
Ha esetleg a jatekvezetes az Albanak kedvezne, az nem az Albanak, hanem a Szolnoknak szol…
Tehát, az Olajnak az Alba lenne jó. Ezért csalnak a bírók, akik Fofó szerint a Deacnak fújnak. Lóóógikus
Ami aztán végérvényben a Falco ellen szól, mert a Deac ellen élveznék a haza pálya előnyét. XD
Lehet ezzel egyedül vagyok, de én a pályahátrány ellenére is jobban örülnék az Olajnak mint a Deac-nak. A Deac-ban sokkal több tartalék van, az Olaj meg szerintem már kihajtotta magát és a csúcson volt az alapszakasz végén, most pedig valamiért nem tudna visszatérni arra a szintre. Ezzel nem a szolnokiakat akartam megbántani, csak a meglátásaimat írtam le.
Igen, mivel foghijas az Alba rendesen. Ha tovabbrugdossak oket az otodik meccsen (aminek a jatekvezeteset nem tudom, hogy latna elore Forray), akkor az nem azert fog tortenni, mert az Albaval akartak jot tenni, hanem a Szolnokkal.
Nem azt allitottam, hogy igy lesz hanem azt, hogy amennyiben igy lesz.
Tessek visszaolvasni es ertelmezni. Ha nem megy, sajnalom.
Ezt nevezem eszmefuttatásnak…
Sztem megárthatott neked a hirtelen teraszozás. 🙁
????
Földházi- Benczur – Kapitány G
Ez remélhetőleg tetszeni fog Forraynak a végén is, de talán az lenne a legjobb, ha meccs végén nem a sporikról vitatkozna a fórum, hanem a 2 csapat játékáról.
“Nem kenyerem a panaszkodás” OK 🙂
Be kell húzni ezt a meccset!
Hajrá DEAC!
Én nektek szurkolok holnap, Hajrá DEAC!?
Ja és valóban nem lehet panasz a játekvezetők tapasztaltságára!?