Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

DEAC – Alba Fehérvár

Kovács Adrián: Kiteszünk mindent a pályára és mindent megteszünk a győzelemért.

DEAC - Alba Fehérvár

Rájátszás, negyeddöntő, 3. mérkőzés
Debrecen, Oláh Gábor utcai sportcsarnok, péntek, 18:00
V.: Cziffra Cs. Zs., Győrffy P. A., Goda L.

DEAC: Moody - Guyton - Drenovac - Hines - Tóth.

Alba: Vojvoda - Curry - Lukács - Davis - Ahmad.

A harmadik összecsapásra kerül sor a DEAC és az Alba Fehérvár között a negyeddöntőben. Jelenleg 2-0-ra vezetnek a fehérváriak, kérdés, meg tudja-e akadályozni Kovács Adrián csapata a párharc lezárását.

Kovács Adrián, a DEAC vezetőedzője: A holnapi az első mérkőzésünk a rájátszás hátralevő részéből. Ez a csapat már többször is bebizonyította, hogy meg van a karaktere és a tehetsége ahhoz, hogy felálljon és megfordítsa ezt a párharcot. Ez holnap sem lesz másképp, küzdeni fogunk, kiteszünk mindent a pályára és mindent megteszünk a győzelemért.

Forray Gábor, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Az elmúlt két mérkőzést sikerült megnyernünk, amiről azt gondolom, hogy óriási dolog, viszont ez semmit nem ér, hiszen nem két győzelem kell, hanem három ahhoz, hogy a legjobb négy közé kerüljünk, épp ezért a következő mérkőzés mindkét csapat számára óriási téttel bír. Azt gondolom, hogy elégszer játszottunk már egymással, nagyon jól ismeri egymást mindkét csapat, és sok újdonságot nem tudunk mutatni már egymásnak. A legutóbbi mérkőzés óta a regeneráción és a mentális frissítésen volt a hangsúly, de természetesen megnéztük mindkét mérkőzést és kielemeztük a jó és kevésbé jó dolgokat, úgyhogy felkészülten várjuk a debreceni találkozót. Győzelem reményében utazunk, viszont sajnos vannak problémáink. Több játékosom játéka erősen kérdéses és csak holnap a bemelegítésnél fog eldőlni, hogy ki tudja vállalni a játékot. Ebből a szempontból nem éppen a legjobb előjelekkel várjuk a találkozót, de azt gondolom, hogy ez a csapat van olyan erős karakterű, hogy megoldja ezt a helyzetet. Többször voltunk a szezon során hasonló helyzetben, amikor hiányoztak tőlünk játékosok és akkor is meg tudtunk oldani a komoly feladatokat. Azt gondolom, hogy ha lesz is hiányzónk, akkor is méltóképpen helyt tudunk állni és győzelemmel tudjuk zárni a találkozót.

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
FreebulletzMAFCdrukkerDudiRózsabimbóVadkakas Recent comment authors
Freebulletz
Olvasó

Szerintem ezt behúzza a DEAC, bár a kezdő ötösüknek ennyi meccset lejátszani az gyilkos. Az Albában meg vannak sérültek.

MAFCdrukker
Olvasó

Kevéssé témába vágó kérdés, de jobb híján ide írom.
A Príma Basket történetéről tudna valaki tájékoztatást adni (elsősorban a debreceniekre gondolok itt)?
Hogy miért kell ez nekem, az egy hosszú történet, a MAFC-BKG meccshez van köze.

Vadkakas
Olvasó

Debrecenben volt anno (vhol a 90-es évek elején kezdőött) ilyen névvel NB2-es és kis Prímaként ismert megyei csapat is. Fokozatosan nőtte ki magát akadémiai rendszerré.

Dudi
Olvasó

Talán nem lesz harag, ha tippelek, a Deac szépíteni fog….

Vadkakas
Olvasó

Innentől kezdve minden csak duma.
Meg kell szakadni, újat kell mutatni.
Az Alba nyeregben, de bízom a hortobágyi betyárokban.
Coach Adrián mutassátok meg!

Hajrá DEAC!

Rózsabimbó
Olvasó

Moody 6 triplája segítségével, meg lesz a hazai siker!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés