
Zalakerámia ZTE KK - Kaposvári KK 85-96 (33-36, 14-26, 13-13, 25-21)
Bajnokság, 20. forduló
Zalaegerszeg, Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok, 2200 néző
V.: Kapitány G., Boros T., Kovács N. (Forrai S.)
ZTE KK: Ware 26/18, Thompson 23/6, Green 13/3, Szabó Zs. 8, Agafonov 11. Csere: Gulyás -, Doktor -, Durázi 4.
Kaposvári KK: Ubilla 19/9, Johnson 28/12, Markovics 9/3, Hendlein 17/3, Spica 8. Csere: Halász 2, Pustahvar 9/3, Baki -, Harazin 4.
A Kaposvárt fogadta a bajnoki szünet utáni első hazai mérkőzésén a Zalakerámia ZTE KK. A vendégeket szépszámú szurkolótábor kísérte el, így remek hangulatú meccsre volt kilátás. Annál is inkább, mert mindkét gárdának fontos volt a győzelem, a ZTE szerette volna gyarapítani győzelmei számát a felsőházi rájátszás elérése érdekében, és szeretett volna visszavágni az őszi somogyi vereségért is.
A KKK pedig szeretett volna zárkózni a középmezőnyhöz. A vendégek a szezon során első alkalommal teljes kerettel érkeztek, a hazaiaknál Papp Péter bokasérülése miatt hiányzott, míg Bagó Martin vírusos megbetegedés miatt csak otthonról figyelhette a találkozót.
Extra dobásokkal indult a találkozó, Thompson, Hendlein és Ware is triplát hintett, 14-9-re vezetett a ZTE. Szinte minden dobás betalált, nem a védekezésről szóltak az első percek. Ubilla egymás után kétszer is beköszönt kintről, jelezve, hogy még mindig érzi a zalai gyűrűt. Nyolc nullás szériát repesztett a KKK. Halász lopott labdát, Markovics ziccerével pedig már a somogyiak vezettek – mint kiderült, innen már nem is adták ki az előnyt a kezükből. Durázi utolsó másodperces dobásával három pontra jött fel a ZTE a negyed végén.
33-36-al folytatódott a játék, Ubilláék pedig két gyors duplával már héttel vezettek. Rossz döntések jellemezték a ZTE-t, ráadásul a védekezés sem állt össze. A 13. percben Green ziccere jelentette az első hazai kosarat a második negyedben. Fekete Ádám fiai elkapták a fonalat, különösen Johnson volt elemében, tombolt is a 100 fős kaposvári szurkolótábor.
Jól védekezett a KKK, a ZTE pedig teljesen szétesett. A tizenötödik percben már ötvennél jártak a vendégek. Ware kozmetikázta az eredményt, a félidő végén pedig a 100%-al célzó Ubilla utolsó másodperces kosarát is megadták.
A második félidőben azonban Thompson vezérletével magára talált a ZTE. 60-75-tel zárult a harmadik negyed, egyre kevesebb reménye volt a győzelemre a ZTE-nek.
Ideges volt a meccs hangulata, a kaposvári szurkolótábor pedig egyre inkább extázisba jött. Pustahvar hármasával már hússzal mentek a vendégek. A ZTE mindent egy lapra feltéve távoli dobásokkal próbálkozott: Ware, Green, Szabó, majd ismét Ware talált be kintről, így kilenc pontra jöttek fel a hazaiak. Sőt, három és fél perccel a vége előtt Ware pontjaival már csak öt volt a ZTE hátránya, azonban a Kaposvár nagyon rutinosan megvédte előnyét. A végén tizenegy pont lett közte, Hendleinék teljesen megérdemelt győzelmet arattak Zalában.
Fotó és szöveg: Bálizs Zsuzsa

nem tudom. hogy volt-e, de 96-85 az 11, nem 9.
Azért jó lenne az ötödik helyet a végén megtartani.Munkás hónapok vannak a csapat háta mögött.Összességében nem vallotunk egyáltalán szégyent,de az utóbbi meccsek teljesítményei nem voltak a csapat múltjához méltóak.Nem kellene a célfotó előtt éppen orra bukni!
Ha a kispadról ilyen kevés pont jön, valamint ha a cseréket ilyen keveset lehet játszatni és ha a kezdöböl 4 nem nyújt extrát, nem nyerhet a ZTE. Ez pedig szerkezeti probléma. Amilyen szoros a mezőny, ez még 12. helyet is jelenthet.
Ha nem védekezel ez lesz a vége. Ráadásul a két kulcsember ( Szabó, Agafonov) terített betli volt. Az ukrán akart nagyon, de ilyen gyengén még sosem játszott. Szabó viszont csak lézengett a pályán. Úgy tűnt mintha egy 12 órás műszak után küldték volna be játszani. Teljesen indiszponált volt. Ezt a Ware gyereket meg remélem véletlenül sem tartjuk meg jövőre. Lehet, hogy dob 20-25 pontot, de minimum a dupláját kapjuk róla. Arról nem is beszélve, hogy kb. 200 radobasbol szór ennyit. Egy statisztika-gyáros hajigáló, nagyképű zsoldos. Ilyen játékkal a 8-ért is brutálisan meg kell küzdeni. Ugyanis csak kemény meccsei lesznek a… Olvass tovább »
Szerintem Agafonov gyengélkedése és Ware hiányosságai között
van összefüggés. Az a baj, hogy Ware irányítónak nem az igazi. Agafonov sokkal képzettebb példaul, mint Drungilas volt és Ubilla mégis úgy ki tudta szolgálni Drungit, hogy kb. “sztárt” csinált belőle.
Agafonovnak mindent magának kell megoldania, arra meg már mindenki felkészül. Rendre besegítenek a védőjének és így hiába képzett játékos, ritkán tudja megoldani.
Ware sajnos nem tudja rendesen kiszolgálni Agafonovot. Nem elég jó a pick&roll játékuk. Szerintem.
Mindenkinek lehet rossz napja, aki sportolt az tudja. Látszott, hogy a Kaposvár nagyon felkészült belőlünk. Velünk ellentétben nekik volt rá idejük.
Az ilyen kiscsabika félék meg ássák nyugodtan el magukat. Nem kell meccsre járni, ha nem tetszik. Mindig is hánynom kellett az ilyen tudálékos barmoktól, akik két vesztes meccs után szétekézik a csapatukat, utána meg a nyakukba ugrálnak.
Na ne!!!
És mitől nem volt ideje a csapatodnak?!
Mert részt vett kétszer olyan meccsen, ahol ész nélkül dobálták a labdát védekezés nélkül?!
Ki tiltotta meg a védekezést?!
És tegnap ugyanez?!
3 hét alatt ez a két meccs, és nem volt idő felkészülni.
Sűrű volt a program, mi?!
Máshol keresd a hibát!
A Kaposvárra nyilván csak szerdától készülhettünk. Ami akár elég is lehetne, ha az ellenfélnek erre nem 3 hete lett volna. Látszott a Kaposváron, hogy felkészülten, frissen játszottak. Mi elvileg meccsben voltunk, de ez most a hátrányunkra szolgált, hiszen láthatóan enervált volt mindenki.
Nem feltétlenül védeni akarom a csapatot, mert a védekezés például elsősorban akarat kédése, de temetni sem kell őket. Fognak ők még szép győzelmeket szerezni!
Szarul játszottunk ma ez tény, de legķözelebb majd javítunk
Na végre hogy teljes (9) rotácionk volt, ilyent Ádám még az életben nem csinált
Itt nem kell keresni a kifogást a Zalaegerszegnek! Sajnos a Kaposvár nyert.. attól még nem kell a felegekbe járni és Istent játszani nekik! Ugyan úgy alsóház szívesen fogja fogadni őket 😉 ✌️?
Amúgy ki játszott istent, vagy volt nagyképű? Vagy nem lehet csak simán örülni egy idegenbeli sikernek? Majd a következő ZTE győzelemnél szó szerint bemásolom ezt a hozzászólásodat, ha gondolod 🙂
Igaz sajnos ez a mai mérkőzés csúfos lett…sajnos..
Viszont amit a “B” közép művelt a végén az pedig gusztustalan…!!!!!!!!!!!!!!!!
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Az első félidőért elnézést kérek. A másodikban viszont már sokkal hatékonyabban és jobban játszottunk, de nagy volt a különbség, amelyet nem tudtunk ledolgozni. A védekezésünkkel az utóbbi hetekben többször is akadt probléma, finomítgattuk, gyakoroltuk, de ha nem csináljuk meg a meccsen, akkor ez a vége.
Fekete Ádám: – Nagyon fontos győzelmet arattunk. Hosszú idő után talán most játszottunk először teljes kerettel. Ez meg is látszott, mert amikor voltak hullámvölgyeink, rendre sikerült talpra állnunk. Talán egy kicsit frissebbek is voltunk, a játékosok mellett a közönségünknek is jár az elismerés.
Teljesen megérdemelten nyert a Kaposvár. Le a kalappal, hogy ennyien eljöttetek Somogybol, helyenként nagyobbat szoltatok, mint a szhelyi vagy körmendi tábor azonban a noták többsége koppintás, találjatok ki valami ujat.
Minek köszönhetö, hogy ennyien jöttetek egyébként? Személy szerint örulök neki, jo lenne,ha minden csapat szurkoloi ilyen létszámban képviseltetnék magukat. Jo csapatotok van, kb egyforma a keret a ZTEvel, ma Nektek jött ki a doboforma.
Mi viszont ilyen hozzáállással elfelejthetjuk a felsöházat. A szolnoki kuzdést szeretném látni a csapattol minden meccsen, jövö héten Pakson lehet javitani! Csak a ZTE!
Kár volt ezért a meccsért. Nagyon vékony a keret, mondtam is a lengyel meccs után, hogy ez a bajnokinkba kerülhet. Került is sajnos. A Deac nyert, de azt nem lehet kijelenteni, hogy ezzel elment a felsőház. 11-11 győzelemmel állunk, és a Deac még jön hozzánk. De a hátralévő 6 bajnokin teljesen más felfogásban kell játszanunk, mert ez nagyon kevés, amit az utolsó meccseken mutattunk.
Grat a Kaposvárnak, jól jatszottak, sokkal élesebbek voltak mint mi. Sajnos 3 cserével nem lehet sok jóra számítani. Durázin latszott, hogy akart, de Doki formán kívül volt, Gulyás sajnos hetek (hónapok) óta nem szerez pontokat. Szöszi sem volt a top-on. Most, hogy még Papp Peti sem bevethető- és ki tudja mikor jön vissza – elég kevésnek tűnik a keret. Kellett volna még egy ember…. Meglepően sok néző volt, vendég szektor is megtellt. Jövő hétvégén Paks, fel kell kötni a gatyát. Hajrá ZTE!
Ez most nagyon kevés volt fiúk!
Fáradtságot, fásultságot látok a csapaton.
Ilyen rosszúl védekezni meg nem lehet!!!
Össze kell szedni magunkat, hogy a 8-ba beférjünk!!!
.
Bencze összerakta a védekezést elég komolyan… Középszerűségre ítélve! Feladta a hétközi meccset el is verte a sors!
Te beszéltél vele, és mondta neked, hogy feladta? Hogy gondolhatsz ilyet egy emberről, aki élsportolóból lett edző? Gondolom soha életedben nem fogtál labdát…
Nézzük a tényeket és a számokat! Az Nb1 egyik legtöbb pontot kapó csapata a Zete és a leggyengébb védekezés is…Erre a szakmai munkára ki és miért hosszabbított??? 5éve a célkitűzés a legjobb 8?Na ehhez bátorság kell és Férfi munka!
Olyan jó, hogy ennyire benne vagy a dolgokban, mindent tisztán látsz a csapat körül! 🙂 Nem is értem, miért nem te vagy az elnök? Ezzel az “5 fős” csapattal a legtöbb edző a kiesés ellen küzdene. A Zetének jelenleg a “k” nagy bravúrt jelentő 5. hely elérhető közelségben van. Addig örülj, amíg ő az edző, és nézhetnél egy kicsit távolabb is az orrodnál.
KURVA ANYÁD BB1
Jaj szegény Zete!!!!!
Azt egyébként valamelyik ZTE szurkoló (a normálisabb fajtából) kifejtené, hogy minek kezdtek el a hazai “ultrák” cig.nyozni meg anyázni? Teljesen komolyan érdekel. A vendégszurkolók egy mondat erejéig sem foglalkoztak a Zalaegerszeggel, leszámítva azt a 20 másodperces rigmust, amikor Thompson kiment mutogatni az izmát mínusz húsznál eléjük. (Nem ő a legélesebb kés a fiókban)
Thompson(sportemberhez nem méltóan odament mutogatni) ami lehet, hogy a játékheveben jott elo akár csak elszallt az agya kitudja(akkor sem gondolom h ezt egy “profi” sportolonak igy kene lereagalnia) ezután következett a f*ck you Thompson majd a KKK szurkolóktol az “egyszerűen senkik vagytok” rigmus es erre fel jött a válasz a ZTE szurkoloktol. Hajrá ZTE!(folosleges akárkiben keresni a hibát sajat magunkat vertuk meg..)
Szégyenletes volt Thompson mutogatása a Kaposvári szurkolók felé! Egy sportolónak a pályán kell bizonyítani! Akkor kb. 10-13 ponttal égtünk, így nem volt mire verni a mellét!
Ráadásul meg is lett a “jutalma”, a koncentráció hiánya miatt ki is hagyta a +1 büntetőt.
Kedves bb1 elmentek ti most már a fa..omba!! ??
Csak a kezdő5!! ??
3 hetig készült ránk a Kaposvár, mi meg csoki kupáztunk. Ez kétesélyes volt, de most nekik kedvezett.
Így, hogy a Deac nyert, valószínűleg búcsút is inthetünk a felsőháznak.
Megérdemelten nyert a Kaposvár.
Hagyd ezt a csoki kupázást, onnan is csúnyán kibuktatok!
Te most komolyan ennyire balfasz vagy???Vagy agymosás volt? 😀 csokikupa? a mi helyzetünkben nem hiszem ezt kéne 20 év után indultunk kupában. MagicCupTom feladta, ahogy a Magyar kupát is szokása szerint.Nekem azt nem magyarázod meg,hogy egymás után 4x ez van, plusz azt sem,hogy -21 pontról így ki lehet esni.Csókold meg Tamás kezét-lábát te barom. Játékosként tiszteltem, edzőként egy nulla.Ahogy egy falcós írta amíg itt van Zetétől nem kell tartani,mert középszerűség..teljesen egyetértek. Ezt megcsinálhatná, ha lenne 1-2 bajnoki zászló,amit edzőként ő szerzett, de így nem. Völgyinek és Putesznek a lábát csókolhatná annyira van mindkettőtől, plusz ugye elért eredmények tekintetében is. Követtem… Olvass tovább »
Te szerencsétlen….amikor itthon nem is olyan rég itthon vertük a Falcót akkor mint mondtál Bencére….????
Mikor idegenbe vertük a Pécset mit mondtàl..????
Egy szerencsétlen barom vagy…ennyi…
Sajnos két cserével…meg Szöszi s Agafinov is betli volt ma…nem értem így mit vártál….
Mit vártam?? Azt talán,hogy az 5. helyezett megveri a 12-et…de nem.Vannak sérülések ok.. de két cserével???Ki rakta össze ezt a csapatot? Ki gondolta ez a rotáció elég lesz..igen Bencze Tamásnak hívják az illetőt nála reklamálj 😀
5. a tizenkettediket mi? Látszik, hogy soha életedben nem sportoltál, max a számokkal vagy jóban. Ez nem így működik. Nézd meg a Kaposvár elmúlt 5 meccsét, és nézd meg a mieinket. Volt három hetük készülni, nekünk meg volt Magyar Kupa és Adria Liga is. Képzeld, talán Bencze Tamás sem gondolta, hogy elég lesz ez a keret, de ha nincs több pénz, akkor mi az Istenből vegyen játékost, te idióta? Egyébként jól megszívtad, mert most írt alá két évre, szóval járhatsz át Körmendre, vagy Szombathelyre meccsre. Nekem speciel elegem volt abból a középszerűségből, meg ki-kiesésből, ami Bencze előtt volt, mert az,… Olvass tovább »
Középszerűség?? Saját magadat lőtted nyakon..ez benczére jellemző 🙂 Falco elleni meccs végén nem szopkodtam, ha kíváncsi vagy, Govenssel beszéltem meccs után inkább kb 5percet aki elmondta miatta kaptak ki.SOHA ÉLETEMBE NEM SPORTOLTAM? TE BALFASZ FINGOD NINCS 😀 😀 😀 Nembaj ám idővel egyre kevesebben lesztek ilyen agymosottak, mint te meg heraklith 😀
Tényleg egy szerencsétlen barom vagy….!!!!!
Majdnem elfelejtettem Puteszt, Heraklith kolléga Völgyire már kitért időközben. Szóval Putesz, aki amikor süllyedt a hajó, egyből elhagyta a fedélzetet. Ugyanez volt Sopronban, úgyhogy most elgondolkodtató, hogy vajon mi történhet Debrecenben. Nem kérdőjelezem meg az öreg szakmaiságát, de ahhoz nagyon ért, hogy fusson, ha ömlik a szar.
Putesz és Völgyi ketten kerestek annyit mint Baszki.. Pár év alatt aranyérem Magyar Kupa bronzérem… A 2010es bajnokcsapat kevesebb pénzből lett bajnok!!!!! Baszki pedig 10 év alatt fog egy bronzérmet felmutatni???
5. a 12.-et? Gondoltam, hogy kb. ennyi eszed van. Arról gondolom fogalmad sincs, hogy a Kaposvár milyen változásokon ment keresztül a szezon kezdete óta és most miért tart ott ahol tart és milyen sorozatban van éppen, annak köszönhetően, hogy az újjáépült csapat kezd összeszokni élükön a bajnokság messze legjobb, nem rég visszavitt irányítójával.
Ez a csapat nemrég még 13. volt és képzeld el akkor megverte a 4.-et is. Sőt ma a 10. is megverte a 4.-et. Hogy lehet ez?
Te egy kis klub közeli talpnyaló vagy..majd lesz máshogy is öreg 😉
bb1 szégyene vagy te nyomorult 😀
Nem volt sok érved, de látom az is hamar elfogyott ?
Meg is érdemled a sorsod!
Az a csapat azért volt 13.mert ténylegesen nem volt pénz!!! Fekete meg Ilic félék 1500Eur pattogtatnak míg itt milliós kifizetések vannak… Még szép, hogy minimum 5.helyen vannak!
A Kaposvárról írtam, de ne zavarjon össze.
Na látom egy komoly szurkolóval van dolgom, tele értelmes gondolatokkal ?
A kupából az a csapat ütött ki minket, aki éppen ma megverte idén harmadikként a Szolnokot.
Völgyi komoly karriert futott be. Ha jól tudom már a női vonalon sem kell senkinek, de csókolgasd bátran a talpát te barom!
Azzal a kerettel meg a világ összes pénzével még lehet hogy veled is bajnokok lettünk volna. Meg is lett az eredménye.
Gondolom az azt követő évekkel elégedett voltál te barom.
Csókolgatom is te balfasz, mert itt bajnoki bronz, utána éven bajnoki cím és kupagyőzelem volt a repertoár tőlük.Tomikád hol van ettől???Sehol 🙂 Azzal a kerettel? kisfiam abban a keretben nem szombathelyiek meg körmendi gyerekek voltak..4 légióssal plusz zegi srácok akik ezért a klubért mindent megtettek és életük volt ez a klub(Baki Gergő,Tóth Ádám,Gáspár Dávid,Simon László)..van ebből 2 aki Tamáskádnak nem kell pedig jönne ide vissza…az azt követő évekkel??Mivel? Az első két év szép volt, bár másodikban kellett MTE és Olaj szétesése a bronzhoz.Azóta mivan öreg? 7.hely 😀 Hagyjad már magad. Igazi kis klubtalpnyaló vagy 😀
Ki az, aki nem kell? BakiG, aki 700at kap Kaposváron, vagy Tóth Ádi, aki 2 körül Szolnokon? Te fizeted ki őket?
Pont ezt akartam írni én is. Benczének és Feketénk kb. ugyanolyan (anyagi) lehetőségei voltak a csapat összeállítására. Meg lehet nézni, hogy ki hol áll.
Szép dolog volt, hogy ennyi saját nevelésű játékosunk volt. Tett is róla a Völgyikédet követő időszak, hogy távozzanak innen. Azzal azért tisztában vagy remélem, hogy az általad említett egyébként nagyrabecsült kiegészítő embereken kívül volt abban a csapatban 4 extra légiós és egy fénykorát élő Kámi és Trepi is. Ráadásul gyakorlatilag egyben maradt az előző évről.
Azzal a csapattal a Sporar is röhögve bajnok lett volna.
Elverték a falcot!
Az Alba-falco meccs cime is ez legyen!
Üdv szolnokrol
Szombathelyi amatőr gyerekek ezek, nem sajtósok.
Baromarc ti mit játszottatok? Mondom: oboáztatok Debrecenben. Csak szólok, mert gondolom azzal nem foglalkozol. A saját “csapatod” nem is érdekel, csak a Falco! 😀
Nézz rá a tabellára+kupagyőztes ki is volt?
Csönd filko
Csak ezt tudod mantrázni? Igen, ezt. Jövő évtől meg jöhetsz a múltatokkal, mert jövőtök nem lesz. 😀 😀 😀
Nekünk legalább múltunk már van 16 arannyal!
Csúnyán elverték.
Elverték.
Kikapott.
Veszített.
Talán eljuttok az utolsóig, BB1!
Az eredményre és a mutatott játékra csak annyit, hogy elég égő.
De mi ez a provokatív cím megint?!
Csúnyán elverték.
Szerintük.
Na, a Csúnyán elverték máris csak simán Elvertékre módosult ? Ha tovább próbálkoztok, talán éjfélig összehoztok egy kosárlabda portálhoz méltó címet. Mert ez eddig csak a BB1-hez méltó.